A határon túli magyarok választójoga hosszú évek óta vita tárgyát képezi. Támogatói és ellenzői más-más szempontokat tartanak fontosnak a kérdésben, így gyakran meglehetősen parttalan a csatározás. Trianon századik évfordulója kapcsán – ha marginálisan is – ismét napirendre került a téma.
A határon túli magyarság helyzete és annak kezelése a rendszerváltás óta rendkívül fontos politikai kérdés. A többnyire identitáspolitikai viták kárvallottjai viszont sok esetben éppen azok, akiken segíteni szeretnének az egyes politikai tömbök, hiszen az elcsatolt területeken az országok vezetői általában nem nézik jó szemmel, ha Magyarország igyekszik beavatkozni a belügyeikbe. Az elmúlt évtizedekben hazánkban feloldhatatlannak látszó törésvonal alakult ki a téma mentén.
A 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás elmélyítette az ellentétet a két tábor között, ám ekkor még nem volt szó a külhoni magyarok választójogáról. A határon túli magyarok védelmezőjeként fellépő Fidesz sem emlegette 2010-es kormányra kerülése előtt a megosztó kérdést, mivel nem akarta, hogy saját szavazóit elbizonytalanítsa ehhez hasonló kényes témákkal. Az viszont sejthető, hogy a pártban tisztában voltak azzal, milyen népszerűek az elcsatolt területeken, így felmerült a választójog kiterjesztése. Mikola István a 2006-os Fidesz kongresszusán a következőt mondta:
„Mert ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, 20 évre minden eldőlne ebben az országban.”
Ezt követően a Fidesz igyekezett levenni a napirendről a témát, az MSZP viszont kampányfilmjében kihasználta Mikola ötmillió új szavazót vizionáló mondatát.
A 2010 óta kormányon lévő Fidesz első intézkedései között szerepelt, hogy megkönnyítsék a külhoni magyarok honosítását, azaz, hogy magyar állampolgárok lehessenek. Ez több vitát szült a szomszédos országok vezetőivel, például Szlovákia Robert Fico vezetésével kifejezetten a magyar jogszabályra reagálva törvényt alkotott a felvidéki magyarok ellen, amelyben azt rendelte el, hogy, aki felveszi idegen ország állampolgárságát, az automatikusan elveszíti a szlovákot. Ezt a törvényt Szlovákia azóta sem vonta vissza, csupán hatályba került egy jogszabály, ami lehetővé teszi, hogy újra visszakapják szlovák állampolgárságukat azok, akiket 2010 óta fosztottak meg attól.
A Fidesz új választási törvényéről 2011-ben folyamatosan kerültek ki információk, a határon túliak szavazati jogával kapcsolatban azonban sosem fogalmaztak egyértelműen, egészen sokáig nem mondták ki, hogy beépítenék a megújuló választási rendszerbe. Minden bizonnyal tudták, hogy saját szavazóik között sem népszerű a javaslat – a Medián akkori mérése szerint a Fidesz-szavazók 33, a teljes népesség 17 százaléka értett egyet a tervezettel. Végül 2011 októberében a választási reform kidolgozásáért felelős Áder János jelentette be: javaslatuk szerint a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok is szavazhatnak a pártlistákra. A jogszabály nem aratott osztatlan sikert. A Tárki 2011. novemberi felmérése alapján 50 százalék ellenezte a külhoni magyaroknak adott választójogot, míg csupán 43 százalék értetett egyet inkább vagy teljesen a javaslattal (7 százalék nem tudta vagy nem válaszolt).
Az új választási rendszerben tehát azok a magyar állampolgárok is részt vehetnek a választáson, akiknek nincs magyarországi lakcíme. A 106 egyéni választókerületi mandátum sorsába nem, a 93 listás helyért folyó harcba viszont beleszólhatnak a külhoni állampolgárok. Fontos különbség, hogy míg a határon túli magyarok, azaz a magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgárok levélben szavazhatnak, addig a kivándoroltak, akiknek jellemzően van magyarországi lakcímük, csak külképviseleten adhatják le voksukat. Belátható, hogy jóval könnyebb a postáig elsétálni, és elküldeni a szavazatot, mint sok esetben több száz kilométert utazni a legközelebbi konzulátusig.
Mennyit nyom a latba?
Két erős, egymástól nagyon élesen eltérő vélemény jelent meg a nyilvánosságban: az egyik oldal szerint a határon túli magyarok fogják eldönteni, hogy az anyaországban hogyan éljenek az emberek, a másik tábor viszont úgy véli, csupán szimbolikus a választójoguk, valódi befolyásuk nincs az eredményekre.
A 2014-es országgyűlési választáson szavazhattak először a külhoni magyarok. A 128 ezer leadott levélszavazat között – nem meglepő módon – bődületeset többséget szerzett a Fidesz-KDNP, hiszen a voksok 95,5 százalékát kapták meg. Ezek a szavaztok hozzáadódtak a belföldön leadott listás ághoz, aminek 1,56 százalékát tették ki a külhoni voksok, így egyetlen mandátum sorsát tudták megváltoztatni. Jelentéktelen tűnhet, viszont éppen ennyi kellett a kormánypártoknak a kétharmadhoz, így közel sem nevezhető elhanyagolhatónak. A teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy a töredékszavazatok – főként a szintén frissen bevezetett győzteskompenzáció – sokkal nagyobb mértékben szolgálták a Fidesz-KDNP győzelmét, mint a határon túli választók.
Négy évvel később már a kampányban előkerült a külhoni magyarok választójogának kérdése. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció álláspontja szerint ne szavazhasson az, aki nem Magyarországon él, nem itt fizet adót, mivel arra nem vonatkoznak a törvények, amit majd azok hoznak, akikre szavazott. A párt szerint nem tisztességes, hogy beleszólnak olyan dologba, aminek a felelősségét aztán nem nekik kell viselni. A DK aláírásgyűjtést is indított, ám ennek maga a pártelnök is csupán jelképes szerepet szánt. Az viszont feltétlenül említésre méltó, hogy 2018 januárjában a megkérdezettek több, mint 70 százaléka nem értett egyet a határon túliak a választójogával, 40 százalék pedig el is vette volna azt.
A 2018-as választáson csaknem 100 ezerrel több szavazat (225 ezer) érkezett a határon túlról, mint négy évvel az előtt. Ennek köszönhetően az összes listás szavazatból kitett részük is nagyobb volt: 2,55 százalék. A Fidesz-KDNP tovább tudta dagasztani népszerűségét a külhoni magyarok között, a jó mobilizálás következtében a szavazatarányuk is nőtt – ekkor 96,2 százalék választotta a kormánypártokat. Ezen adatok ellenére 2018-ban a határon túli szavazatok egyetlen mandátum sorsát sem tudták önmagukban befolyásolni, viszont a győzteskompenzációnak plusz 5 parlamenti helyért lehet hálás a Fidesz-KDNP.
A két választás alapján elmondható, hogy első alkalommal egyet, második alkalommal pedig nem hoztak plusz mandátumot a kormánypártnak a határon túli szavazatok, így nem borítják fel a választás eredményét. Az az egy 2014-es parlamenti hely viszont a legfontosabb volt, hiszen pont ez hiányzott volna a kétharmadhoz. Összességében a győzteskompenzáció sokkal nagyobb mértékben torzítja a végeredményt, de az kevésbé érthető és ismert, ezért inkább a külhoni szavazatok kerülnek reflektorfénybe a választási rendszer kritikája kapcsán.
Nemzetközi gyakorlat
Az európai országok külhoniakra vonatkozó szabályozása nagyon sokszínű, nem lehet bevett gyakorlatot megnevezni. Vannak országok, ahol a parlamentben fenntartanak bizonyos számú helyet a külhoniak részére, ilyen például Olaszország, Franciaország és Horvátország. Néhány esetben (Csehország, Ausztria, Szlovákia), hasonlóan a magyarhoz, „összeöntik” a belföldi és a külhoni szavazatokat, ám ezekben az országokban annyira csekély mértékű a határon túli voksok száma, hogy csupán szimbolikus értékű. A lengyel állampolgárok viszont milliós nagyságú diaszpórában élnek, és a választásokon teljesen egyenrangúak az anyaországban élőkkel, jelentős részük mégis csak munkát vállal külföldön, nem élethosszig tervez másik országban maradni. A változatos európai példáknak talán egy fontos, közös alapelvét lehet megjelölni: ne a határon túliak döntsenek a belföldiek életéről.
Bruckner Máté
Borítókép: szatmar.ro
