PolAlap - A politikai alapozó

Fake news: az információ hatalom

2020. június 01. - Polalap

A 21. században bátran kijelenthetjük, hogy az információ birtoklása olyan hatalom, amelynek megszerzéséért egyesek akár illegális eszközökhöz is nyúlnak. Sok országban, köztük Magyarországon is van azonban egy olyan módszer, ami beférkőzte magát a hétköznapjainkba, a közösségi oldalainkra. A „fake news” mára olyan fogalommá lett, amivel mindennap találkozhatunk, a hírekről pedig nem tudva, mi igaz és mi nem. Vagy éppen ez volna a cél?

fake_news.png

A fake news félrevezető, megtévesztő, a valósággal egyáltalán nem, vagy csak részben megegyező hír, információ. Ezeket főként a közösségi oldalakon lehet megtalálni, vagy olyan weboldalakon, ahol szinte kizárólag álhíreket tesznek közzé. Ezeket a híreket legkönnyebben úgy ismerjük fel, ha például túlságosan hatásvadásznak találjuk az adott cikk címét vagy, ha a portál neve hasonlít egy valódi oldal nevéhez, esetleg igénytelenül megírt szöveggel találkozunk benne, tele elgépelésekkel, illetve a cikk kelte és a szerző sincs megjelölvel.

A kifejezés akkor kapott igazán nagy figyelmet, amikor Donald Trump, az USA elnöke 2018. január 17-én kihirdette a „Fake News Díj” nyerteseit. Ennek előzménye volt egy, az elnök által kiírt poszt a Republikánus Párt Twitter-oldalára, ahol úgy fogalmazott: rendezni kéne egy versenyt, hogy melyik híroldal a legtisztességtelenebb és legkorruptabb, ha az elnökkel kapcsolatos hírek közvetítéséről van szó. Az, hogy ténylegesen meg fog jelölni portálokat és nyertest is hirdet, akkor vált egyértelművé, amikor december végén a támogatóinak köremailt küldött, amiben arra kérte őket, hogy rangsorolják a jelölteket aszerint, hogy melyiket találják hamisnak, hamisabbnak vagy a leghamisabbnak (fake, faker, fakest). Ennek eredményeként győztesnek hirdetett 10 cikket 6 hírportáltól, valamint egy olyan hírt, ami függetlenül a forrástól, több helyen is megjelent: a 2016-os választást Trump orosz befolyással nyerte meg. Erről úgy nyilatkozott: „valószínűleg a legnagyobb hoax”.

Mi a célja a félreinformálásnak?

A központilag szervezett álhír terjesztés alapkoncepciója az, hogy megingassa az állampolgárok bizalmát a médiában:

„… előszőr maguk terjesztik az álhíreket, majd azt állítják, minden hír álhír, végül pedig azt, hogy csak az ő cirkuszuk tekintendő valósnak.”

-Timothy Snyder: A szabadság felszámolása-

Amennyiben nem politikai természetű álhírterjesztésről beszélünk, úgy egyszerűen kattintásvadászatról van szó. Ezek a „hírportálok” kattintásszám után kapják a hirdetési bevételeiket, így érdekük az, hogy hatásvadász címek és képek segítségével rávegyenek arra, hogy megnyissák a felületet.

Fake news a szakértők szemében

Az Oxfordi Egyetem megbízásából készült kutatás 70 országban talált bizonyítékot politikai természetű médiamanipulációra. A jelenség növekvő tendenciát mutat. A 2019-es jelentés kimondja, hogy 150%-kal növekedett 2017 óta azon országok száma, amelyek szervezetten manipulálták a közösségi oldalakat, felhasználva ezt a politikai céljaik elérésére.

A tanulmány úgy fogalmaz, három esetben alkalmaznak az egyes országok központilag szervezett álhír terjesztést: az alapvető emberi jogok korlátozására, az ellenzék ellehetetlenítésére és az eltérő politikai vélemények teljes kizárására. Ezeket központilag finanszírozott kiberhadseregekkel oldják meg. A kivitelezés kétféle lehet: akadnak felbérelt alkalmazottak, akik álprofillal felveszik a kapcsolatot emberekkel, és a személyes meggyőzés erejével terjesztik az álhíreket, míg más esetekben kiépített számítógép-hálózatokhoz nyúlnak, amik segítségével akár több ezer profilt is létre tudnak hozni, és parancsokkal irányítani a tevékenységüket.

Hazai helyzet

A kutatás szerint Magyarországon a politikai töltetű álhírek főként a Facebookon terjednek. Ezen felül azt is vizsgálták, hogy kik terjesztik ezeket az álhíreket. Ez alapján találtak bizonyítékokat világszerte kormányok által megbízottakra, politikusok és pártok által megbízottakra, magánvállalkozókra, illetve influenszerekre és egyéb internethasználókra, akiknek van lehetőségük ilyen tartalmakat gyártani. Magyarországon ezek közül csak a kormány által megbízott politikai álhír terjesztőkre találtak bizonyítékokat. A kutatás azonban hozzáteszi, nehéz megbecsülni pontosan hányan foglalkoznak egyénileg álhírterjesztéssel, így ez a statisztika nem fedi le pontosan a valóságot. Több ország esetében számos olyan szervezetről tettek említést, amelyek központilag foglalkoznak ezzel, Magyarországon egy esetben találtak csupán bizonyítékot, ami azonban a kutatásban nincs feltüntetve.

Álhír a koronavírus-járvány idején

Amióta hazánkban megjelent a vírus, számos információ kering róla az interneten. Arról, hogyan kezeljük, milyen lehetséges ellenszerei vannak, honnan indult és mi lesz a vége. Azonban maguk a szakértők sem tudnak ezekre a kérdésekre biztos választ adni. Csupán azt lehet tudni, hogy ez a járvány megint csak kiváló alkalmat nyújt a csalóknak és álhírterjesztőknek.

A Kiberbűnözés Elleni Főosztály nem régiben több nyomozást is indított ismeretlen tettes ellen, akik különböző weboldalakon valótlan állításokat jelentettek meg a vírussal kapcsolatban, például ilyeneket:

„…több fővárosi pályaudvaron is emberek estek össze, és haltak meg a fertőzés következtében.”

Szabad-e posztolni?
A járvány ideje óta napi tájékoztatást adó Operatív Törzs minden alkalommal ismerteti, hány esetben volt lépett fel a hatóság a rémhírterjesztéssel szemben. Nemrégiben viszont két nagy port kavaró esetről maradt el a tájékoztatás. Egy április 28-án megosztott Facebook-bejegyzés miatt vittek el otthonából kihallgatásra, rémhírterjesztés vádjával, egy 64 éves férfit. A legfőbb probléma ezzel az, hogy a férfi a véleményét fogalmazta meg saját közösségi oldalán, amit maga a rendőrségi közlemény is kiemelt. Ezek után az ügyészség nem emelt vádat ellene. Később egy hasonló eset történt, amikor szintén Facebook-poszt miatt vittek el egy férfit kihallgatásra, aki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő bejegyzését osztotta meg a saját oldalán, egy mondattal kiegészítve azt: „Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat”. Ez ugyancsak nem minősült rémhírterjesztésnek, mivel korábban maga az EMMI részéről érkezett utasítás, miszerint a városban valóban ki kell üríteni majdnem 1200 kórházi ágyat.

Több olyan kezdeményezés is indult, aminek keretein belül az internethasználóknak megtanítják hogyan lehet felismerni ezeket a hamis hírportálokat. Többek között a Political Capital is készített egy olyan tesztet, amivel megnézhetjük mennyire vagyunk résen, ha álhírről van szó.

A Political Capital nemrégiben elemzést is közzétett a Euronews kérésére, 19 álhír terjesztő portált vizsgáltak márciusban. Ez idő alatt többszörösére nőtt a vírussal kapcsolatos hírek megjelenése. A kutatás során az alábbi megállapításokat tették:

  • A vírussal kapcsolatos adatokat többnyire pontosan közlik.
  • Vannak olyan esetek, amikor féligazságokat közölnek, politikai elfogultságukból adódóan.
  • Bizonyos esetekben teljesen hamis állításokat tettek közzé.

A kutatásból az is kiderült, mik azok a fő témák, amik mentén előfordul félrevezetés: főként a migráció veszélye, az EU válságkezelése vagy a magyar kormány külső támadása.

Ebben a gondterhes időszakban egyáltalán nem meglepő ha az emberek fogékonyabbak az álhírekre, azonban ilyenkor pláne rendkívül fontos, hogy észrevegyük, ha félreinformálnak bennünket.

Bódis Zsófia

A bejegyzés trackback címe:

https://polalap.blog.hu/api/trackback/id/tr3315732404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arckönyv 2020.06.02. 08:57:33

szinte csak jobboldali politikusokat hallottam hangoztatni a fake news kifejezést, olyanok akik maguk is hazudnak mint a vízfolyás és imádnak manipulálni. az egyik hazai példa meg igazán vicces, mit ad isten már hivatalosan is hírhamisítónak lehet nevezni az m1 bizonyos propagandistáit.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.06.02. 09:26:54

@arckönyv: ebbol is latszik hogy a diktatura van.

birkamenet 2020.06.02. 09:34:54

Hát az ellen a rémhjír terjesztő ellen indult már eljárás, aki azt híresztelte, hogy a korona vírust migránsok hozták be az országba?

Ráadásul ez az illető azt is terjeszti, hogy Afrikában 100 millió migráns áll készen hogy Európába jöjjön, kiszámolható tehát, hogy mekkor fertőzési katasztrófa elé néz Magyarország.

Fikalnyik Eugén 2020.06.02. 10:00:27

Jaj ez nagyon jó téma, főleg itt az Index blogtérben.
Például tegnap a Dezső András újságírózseni olyat ír, hogy aszongya:
"Az afroamerikai George Floydot egy igazoltatás során négy fehér rendőrtiszt a földre kényszerítette, majd egyikük percekig térdelt a nyakán."
index.hu/kulfold/2020/06/01/usa_zavargasok_tuntetesek/
Feltéve, hogy Dezső András szerint Tou Thao és j Alexander Kueng is fehér :)
tinyurl.com/tuothao
tinyurl.com/jakueng

Alick 2020.06.02. 10:39:26

Igazából mindez lehetőség az állampolgári tudatosodásra: minden hírt, közleményt kellő fenntartással kell fogadni... nem vakon elhinni és terjeszteni.

ez is egy vélemény 2020.06.02. 11:00:59

@Fikalnyik Eugén: Az Index beállt a hangulatkeltésbe.

Persze mikor Magyarországon bűnöző cigányok gyilkolnak le két tizenéves futbalszurkolót a Deák téren, akkor azt hazudják, hogy bűnöző csoportok csaptak össze.

Áldozathibáztatás, hazudozás, a rasszizmus és polkorrektség oltárán.
Hányinger.

nemecsekerno_007 2020.06.02. 11:36:43

@ez is egy vélemény: Jaja, eléggé kilóg a lóláb. George Clooney-nak is épp most jutott eszébe, hogy az USA legnagyobb problémája a rasszizmus. Véletlenül se az, hogy a globális pénzügyi rendszernek nevezett piramisjáték tízévente összedől, aztán a gazdagok még gazdagabbak, a csórók még csóróbbak lesznek, bőrszíntől függetlenül. Persze annak a gazdagnak jobban elnézik ezt amelyik filantróp és kicsit finanszíroz egy-két zavargást mert az legalább jó buli. Sajnos a feketék csak hasznos hülyék ebben az egyenletben.

ulpius66 2020.06.02. 11:43:57

Magyarországon is kéne rendezni egy "féknyúz" versenyt (fék, fékebb, legfékebb)

Az első helyet biztosan az index.hu nyerné!
(persze az index.hu szerint mindenki is "féknyúz" csak ők nem... mondjuk ez is egy féknyúz tőlük.....)

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.06.02. 12:12:28

A fakenews jelentése = ami a liberálisoknak nem tetszik, de képtelenek érvelni ellene.

birkamenet 2020.06.02. 12:45:13

@MAXVAL bircaman közíró:

Tőled mint Putyin fizetett internetes fake news terjesztőjéttől különösen jól esettt, hogy megvilágítottad, hogy mi a fake news. Csak a liberó helyett kellett volna illibant diktatúrát írni és akkor csillagos ötöst kaphattál volna.

birkamenet 2020.06.02. 12:59:09

@ez is egy vélemény:

10 éve orbán csinálja a törvényeket, panaszodj nála, hogy nem szabad leírni a bőr színét.

De talán jobb is, mert milyen hülyén nézne ki ilyen hírekett olvasni, hogy a fehér bőrű K. József halálra verte a hangosan síró csevsemő gyerekét mert idegesítette vagy hogy a fehér bőrű S. Sándor halára késelte a feleségét vagy hogy a fehér bőrű B. László megölte VV Fannyt.

Ebből aztán semmi plusz használhatót nem tudsz meg, csak annyit, hogy fehér bőrű bűnözés is van.

steery 2020.06.02. 13:15:54

Szerintem semmi baj nincs az álhírekkel, nyugodtan lehet terjeszteni őket. Egészen addig, míg mellettük ugyanolyan könnyen megtalálhatók a másféle vagy ellenkező igazságtartalmú álhírek is. Így a felhasználók kedvükre szemezgethetnek közülük és az összehasonlításukkal megpróbálhatják kitalálni, mi lehet vajon az igazság? A gondok akkor kezdődnek, mikor az egyensúly eltolódik az egyik érdekcsoport álhírei javára és azok túlsúlyba kerülnek a többi csoport álhíreivel szemben.
Szerintem alapvető hiba az álhírek ellen harcolni. Ez értelmetlen szélmalomharc, filozófiai, szemantikai, politikai, közigazgatási, erkölcsi, gazdasági és technikai szempontból egyaránt. Inkább azt kéne biztosítani, hogy minden álhír hozzáférhető legyen, mindenki közölhesse a maga álhíreit és mindenkinek legyen elég ideje, türelme, erőforrása ezekből összegereblyézni a saját, privát téveszméit, amiket elhisz a totál zavaros világról és szubjektív igazságként elképzel róla. Egyensúlyban kell tartani a őrületet, nem felborítani egyik vagy másik irányba.

blah 2020.06.02. 13:41:06

@ulpius66: @MAXVAL bircaman közíró: a cinizmus akkor működik ha nem te magad válsz röhejessé tőle. nyomik...

konrada 2020.06.02. 13:44:46

@birkamenet:
...szvsz. inkább hagyni kéne ezt a témát, mert ha odaírnák, az arányok láttán még annak is felnyílna a szeme, akit ez egyébként nem érdekel...

2020.06.02. 13:53:33

"A 21. században bátran kijelenthetjük, hogy az információ birtoklása olyan hatalom..." Nem. Az mindig is hatalom, pontosabban érték volt. Ami most más, az a tömeges befolyásolás képessége, ami el a befolyásolás célpontja információval, információértékelési képességgel és kritikai szemléletmóddal tud védekezni. Egyébként ezek is így voltak eddig, csak a közvetítés eszközei hoztak drámai változást.

0dzsud0 2020.06.02. 14:15:50

@arckönyv: "az egyik hazai példa meg igazán vicces, mit ad isten már hivatalosan is hírhamisítónak lehet nevezni az m1 bizonyos propagandistáit."

A kapcsolódó bírósági ítélet szerint lehet hírhamisítónak nevezni. Ebből viszont következik az is, hogy az index komplett újságírógárdáját is lehet, a bíróság nem azt vizsgálja ilyenkor, hogy tartalmilag igaz-e, hogy X. Y. hírt hamisított, hanem csak azt, hogy el kell-e tűrnie egy ilyen minősítést. Értem, hogy sokaknak sokkal jobban tetszene, ha a bíróság megállapította volna, hogy hű, az M1-en bizony hírt hamisítanak, de nem ez történt. Abba már bele sem megyek, hogy pl. az origo ellen irányuló perek száma csak az egyik narratíva szerint ad arról képet, hogy bezzeg velük milyen sok gond van és bezzeg az indexszel meg mennyire nincs. Mert a másik narratíva szerint az egyik oldal sokkal sikeresebb a másik lejáratásában, se több, se kevesebb. Kb. mint amikor Fekete-Győr azzal volt egyes kommentelők által mentegetve, amikor bement az origohoz balhézni (lejáratni magát), hogy Orbán is bemehetne az index444-hez, csak hát róla igazat írnak, és ezt tudja ő is, úgyhogy ezért inkább nem megy. :DD

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.06.02. 14:36:42

@blah:

Így igaz, a liberálisok egyre nevetségesebbek.

arckönyv 2020.06.02. 15:07:07

@0dzsud0: egy két kérdés felmerült bennem. egyrészt, ha ezzel hitelteleníteni lehetne az index újságíróit már megtették volna, nem éppen a nagyvonalúságukról híresek ezek.
értem, hogy azt hiszed, hogy te nyilván nem hazudsz most sem amikor azt próbálod sugallni, hogy az adott hír valóságtartalmát nem vizsgálja a bíróság, meg az origo ellen csak perek vannak... de hát ezekre még azt sem lehet mondani, hogy féligazságok... meg azért a lejáratás és a köznyilvánosságra tartozó dolgok, miszerint viktor köre lölővel az élen hogyan lett ilyen gazdag nem lejáratás, viszont a sorosozós, buszra kiplakátolós akciók sokkal inkább az a kategória. de gondolom ezt magadtól is tudod, aki ennyire utálja és hazugnak tartja az indexet biztos valami másért tobzódik itt. ja persze, hogy hazudjon.

0dzsud0 2020.06.02. 15:34:59

@arckönyv:

"nem éppen a nagyvonalúságukról híresek ezek"

Ezt én sem gondolom. Egyszerűen a balliberális oldalon sokkal nagyobb divatja van a sajtópereknek, ezt viszont nem látni elég komoly elfogultságot feltételez. Persze amíg annyira lényegtelen az egész, mint napjainkban, addig részemről nyugodtan.

Én is értem, hogy amit a neked tetsző oldal művel a neked nem tetsző oldallal, az nem lejáratás, hanem egyenesen közérdek, míg a neked nem tetsző oldalt természetesen igazságtalanul éri bármilyen kritika. Ezzel nincs gond, ezek csak preferenciák. Csak akkor nem kell előadni a függetlenobjektívet, mert nekem meg ugyanúgy valid álláspontom undorodni az index444 gusztustalanságaitól.

"aki ennyire utálja és hazugnak tartja az indexet biztos valami másért tobzódik itt. ja persze, hogy hazudjon. "

Az index alávaló hazugok gyűjtőhelye, ebben még egyet is értünk...persze mást értünk alatta. :) Arra, hogy miért vagyok itt (nem mintha meg kellene indokolnom bárkinek bármit is), egyszerűen az a magyarázat, hogy én kifejezetten szeretem azokat a véleményeket olvasni, amelyekkel nem értek egyet. Tudod, így kerülhető el pl. az a fajta véleménybuborék, amiben pl. a hazai baloldal tizenéve tartja magát. Nem csak, hogy ide járok, de pl. az origora, a pesti srácokra és hasonlókra meg kifejezetten nem. Na ezt add össze!

birkamenet 2020.06.02. 16:10:21

@konrada:

Hogyne arányok azok vannak. Ahol a cigó bűnözés van túlsúlyban ott nyilván a cigók ellen habzik a szád, hogy milyen borzalmas már, a cigó több tyúkot lop a magyarnál (ha egyáltalán) Ahol meg a magyar bűnözés túlsúlyos, ott meg nyilván a magyar ellen habzol, hogy milyen borzalmas már, hogy a magyar több családirtást, több fegyveres rablást csinál a cigónál.

Csak mondd már meg, hogy milyen mindennapi használatra alkalmas következtetést lehet levonni ezekből? Csak hogy felnyíljon már a szemed, hogy mind cigány, mind magyar bűnözés van, egyik se panaszkodhat a másikra.

konrada 2020.06.02. 16:29:20

@birkamenet:
...tudod a habzószáj még most is csak nálad van.
...tények viszont nem.
Szóval írd csak meg bátran - nyomd bele az arcomba! - azokat a statisztikákat, amiben az adott etnikum a lélekszámához képest kisebb arányban szerepel a bűnügyi listákon (már ha vezetik ezt).

...annyit segítségül, hogy ne a fegyveres rablásnál keresd, inkább az intellektuális csalóknál...;))
(Meg még segítségül: szerinted miből van több?: lőfegyverrel elkövetett bankrablásól, vagy abból, hogy kést nyomnak a nyakadhoz? ...ugyanis mindkettő fegyveres rablás....

...szóval keresgélhetsz nyugodtan, de tán mégsem a rasszizmus miatt adják a népesség 10%-át sem kitevők a börtönben lévők 70%-át ...

birkamenet 2020.06.02. 20:30:15

@konrada:

fideSS trollkám, te jöttél elő arányokkal, akkor nyomjad te a számokat, ne csak pofázzál. Meg ne hablatyoljál a saját gyártású fake számokkal.

Azzal meg ne röhögtesd ki magad, hogy "intellektuális csaló" - nem vagy te kissé idióta, hogy ha a cigány lopja a tyúkot, vagy csalja az áfát vagy megkopaszt, akkor az cigány bűnözés, de ha a magyar csinálja, akkor az "intellektuális csaló"???

Nagyokoskám, az erőszakos bűncselekményeknél (meg semmelyiknél) engem marhára nem érdekel, hogy a cigók aránya esetlegesen magasabb lenne a magyarénál (amúgy meg nyomd már ide a statisztikát nagyokos, amelyik megengedi a származás alapú mintafelvételt), tetszik tudni engem az érdekel, hogy a magyar is lop, csal, öl.

Persze fi fidióták most nyilván benyomjátok a már egyszer beszopott szlogent: Jaj igen, van magyar bűnözés is, de a magyar bünözés a "kisebbik rossz".
Te még kitüntetésnek is veszed, ha egy magyarnak az áldozata vagy, mert legalább a cigány bünözés elkerült.
Bruhahaha!

ez is egy vélemény 2020.06.02. 20:42:27

@0dzsud0: Erről az a kedvencem, hogy pl mikor a Jobbik veszített a bíróságon, mert lenácizták, akkor az Index szalagcímben hozta, hogy hivatalosan lehet nácinak nevezni a Jobbikot. (Persze manapság már nem, merthogy beálltak Gyurcsány mögé, és a trianon emlékezést is visszavonják ha kell felsőbb ballib utasításra, és mint ilyet mr az Index védőburkába kerültek).

Amikor meg Orbán kijelelentette Hadházyról hogy Külföldi érdekeket képvisel, és elveszíti a pert, akkor magyarázzák az Indexnél a szaros gatyát. Véletlenül se írják azt, hogy Hadházyról hivatalosan kijelentjető, hogy külföldi érdekeket képvisel.

Szarrágó Indexes banda.

DR. Smit Pal 2020.06.02. 22:30:58

"A kutatás szerint Magyarországon a politikai töltetű álhírek főként a Facebookon terjednek."

Az egesz arckonyvet azert hoztak letre, hogy cenzurazak az egesz vilagot, es hogy az ezt hasznalo primitiv csocseleket kozpontilag iranyitsak.

DR. Smit Pal 2020.06.03. 00:47:47

@birkamenet: Hiaba probalsz mellebeszelni, egyertelmu es HATAROZOTT kulonbseget tud barki tenni a feherek es mondjuk a ciganyok altal elkovetett buncselekmenyek kozott. Es ez nem rasszista eloitelet, hanem sok evtizedes gyakorlati tapasztalat. A feherek altal elkovetett cselekmenyeknek nincs kulonosebb egyseges jellemzoje, ellentetben a ciganyok altal elkovetett buncselekmenyek eseten. Ha a hirekben azt hallod: "az elkoveto 68 balta utessel gyilkolta meg, a 94 eves, jarokerettel is nehezen mozgo, vak embert" akkor mindenki tudja, hogy cigany az elkoveto. Az emberek az elkovetes modjabol azonnal felismerik, hiaba probaljak tagadni. Es az emberek duhosek ezert a civilizalatlan, szocializalatlan VADEMBER mentalitastol, amit reszben probalnak rajuk eroltetni, elfogadtatni veluk, reszben eltitkolni. Folleg azert, hogy ez a megoldhatatlan tarsadalmi feszultseg, az hogy SOK EZER ev civilizacios elmaradasban elo OSEMBEREK elnek koztunk, tovabbra is erintetlenul, megoldas nelkul fentmaradjon. Csak azert hogy allandoan lehesen tamadni, zsarolni, leckeztetni, megbelyegezni a normalis tobbseget.
Jelenleg is ez tortenik, idonkent ezek az OSEMBEREK kitornek a barlangjaikbol, horogve orjongve szakocaval es kobaltaval meszarolnak, es aki nem kelloen atszellemult, megerto mosollyal fogadja oket, azt Karacsony Gergely le fasisztazza, le nacizza, rasszistazza, beleertve az aldozatokat is.
Es mi nem tehetunk semmit, nem oldhatjuk meg a problemat, mert meg sem nevezhetjuk az elkovetoket, nem mondhatjuk, hogy egy VADEMBER egy OSEMBER tette. Hat ebbol van elege mindenkinek.

Dan da Man 2020.06.07. 12:45:08

@DR. Smit Pal: Pont így volt. És te pont nem vagy egy összeesküvés-elméletekben hívő barom. És pont ezért nem érdemes veled semmilyen szinten vitatkozni, mert nem lehet az elképzeléseiddel ellentétes dolgokról meggyőzni.
Szóval ha legközelebb nem állnak szóba veled, akkor tudd, hogy erről leginkább te tehetsz.

Dan da Man 2020.06.07. 12:56:48

@0dzsud0: Jaj! Isten óvjon az ilyen, magát kiegyensúlyozottnak gondoló embertől, mint te vagy, aki közben olyan szavakat használ, hogy gusztustalan, és elmagyarázza, hogy az m1-nél valójában nem mondták ki, de a zindex-nél meg aztán rendszerszintű. És ő nem szopni jár az erdőbe, hanem...

Pedig a kulturáltabb hangvételed alapján értelmes ember is lehetnél. Csak az apró részletek árulják el, hogy ezt inkább te hiszed magadról.
De elárulom, hogy aki a baloldalt ekézi, a kormánypárttal szemben pedig "elnéző", az nem értelmes ember. Mert a baloldalt lehet ekézni (meg halott oroszlánt rugdosni is), de a mostani vezetésre nincs mentség. És ez tök független attól, hogy az Index hogyan tünteti fel - a tények alapján van így.

De tudom: a Hadházy az igazi hurkatolvaj ebben az országban. Ő egy métely, őt kell utálni. A vezírnek meg mindent meg kell bocsátani...
Még jó, hogy te már nem fogod megélni, amikor az unokád az iskolában majd egy kicsit objektívebb valóságról tanul, és az arcodba nevet a nagy objektivitásoddal...

DFK 2020.06.16. 08:05:57

Ha már fake news: a teljes magyarországi baloldal nyakig összekente magát a mentős sztorival...