Egy olyan világnézet, ami az utóbbi években már a magyar közbeszédben is egyre gyakrabban felüti a fejét, bizonyára sokan hallották már, de csak kevesen tudják pontosan definiálni. Margaret Thatchertől kezdve, Emmanuel Macronon át, Gyurcsány Ferencig mindenki megkapta már ezt a jelzőt. De vajon mindannyian ezen gondolatok mentén alakították politikájukat?
Ahhoz, hogy mindezt megértsük, jó néhány évtizedet vissza kell kanyarodnunk. Az 1929-es válság után az addig uralkodó gazdaságpolitika lendülete megtört, és a keynesi reakció erre a háborús, központi gazdaság kiépítése volt, ami nagy népszerűségnek örvendett. Azonban Friedrich von Hayek úgy gondolta, hogy ez méreteiben egy túl nagy államot hozott létre, ami a totális diktatúrákat segítette hatalomhoz. Ő, a saját gondolatai mentén inkább a piacra támaszkodott volna, és az állami befolyás csökkentését tartotta kívánatosnak. Érdemes tudni még, hogy Hayek gazdag, értelmiségi családba született, és saját maga sem hitt a társadalmi igazságosságban. Valószínűleg ezek a gondolatok szerepet játszottak, mikor megalkotta a neoliberalizmus elméletének alapjait. Nevét onnan kapta, hogy valójában a klasszikus liberalizmus alapelveihez nyúl vissza, és a totalitárius államokkal helyezi magát szembe. Hayek úgy érezte, hogy a legtöbb gazdaságpolitika túl szubjektív és mérhetetlen. A saját elképzelései szerint a teljesen szabad piac lenne az ideális megoldás, ahol minden szereplő fogyasztóként lépne elő, és csupán a kereslet és a kínálat számítana.
Az alapgondolat aztán sokáig nem talált követőkre, és egészen az 1973-as olajválságig kellett várni, hogy Hayek munkásságát elismerjék. Ezután azonban olyan követői adódtak, mint Margaret Thatcher akkori brit miniszterelnök, Ronald Reagan amerikai elnök, vagy éppen Augusto Pinochet chilei elnök. A neoliberalizmus egyes kritikái szerint ez volt a legnagyobb hiba, ami történhetett, hiszen ezek a politikusok aktívan elkezdték ezt az elvet alkalmazni: adócsökkentés a gazdagoknak, a szakszervezetek gyengítése, közszolgáltatások piaci alapúvá tétele. Ezek az intézkedéseik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a gondolkodásmód világszinten ismertté nője ki magát.
Az 1989-90-es rendszerváltások során, az addig a keleti blokkhoz tartozó országok próbálták ellesni a mintát a náluk sokkal fejlettebb nyugati országoktól, amiknek vezérszónokai a neoliberális politikát folytatták. Így történhetett, hogy a vasfüggöny lebontásával nem csak az emberek mozoghattak szabadon, de az ideológiák is. Magyarországon az addig uralkodó gazdaságpolitikát felváltotta valami egészen más: privatizáció, hatalom,- és vagyonátmentés, hitelek, és az addig jólétinek hitt rendszer fenntartása. Itthon az első neoliberálisnak nevezhető intézkedés az 1995-ös, úgynevezett Bokros-csomag volt, ami megszorító intézkedéseket tartalmazott az államcsőd elkerülése érdekében. Ennek népszerűtlensége nyilvánvalóan rányomta a bélyegét a továbbiakban a hasonlóan gondolkodó politikusok jövőbeli tevékenységére, így noha számos intézkedés bőven beleesett a neoliberális halmazba, retorikájukban ezt mégsem nem kívánták felvállalni. Ennek legfőbb oka abban keresendő, hogy eddigre már itthon is ismert volt az elmélet kritikája. Úgy tartották, hogy ez egy erőszakos, a társadalom kis rétegének kedvező, de mégis minden, a rendszerváltás során kialkudott elvet és szabályt felrúgó eszme. A politikusok tartottak attól, hogy ha felvállalják ezt a kifejezést, azzal megbélyegzik saját magukat, mint olyan szereplőket, aki a nagyvállalatok, a gazdasági elit és a multinacionális cégek szolgálatába állnak. Annak ellenére, hogy maga az ideológia ennél többről szól, a természetes leegyszerűsítésen nem tudott egyetlen államférfi sem felül emelkedni.
Komoly kérdés, hogy a neoliberalizmus mennyiben liberális. A baloldali nézőpont szerint nem az. Lévén, ez a gondolkodásmód az egyéni érdekekre fekteti a hangsúlyt, és az individuális boldogulást helyezi középpontba. Ezzel egyenes út vezet a társadalmi egyenlőtlenségek kialakulásához. Azzal, hogy az állam kivonul a piac életéből, akarva-akaratlanul is a gazdagok, az „elit” játszóterévé teszi azt, nem segítve a szegényeket, az elesetteket abban, hogy ők is kihasználhassák a piacot irányító láthatatlan kéz adta lehetőségeket. Noha a piacliberalizáció megtörténik, mégis a társadalom magára hagyja a kevésbé tehetős fogyasztóit, ami elfogadhatatlan számukra. Ezzel szemben a jobboldali gondolatmenet szerint valójában ennek a doktrínának nem is az a lényege, hogy a szabadságjogok tekintetében liberális legyen az ember, hiszen ez csupán a gazdaságot érinti. Az Egyesült Államokban gyakran halljuk a neokonzervatív szót, ami a 2000-es évek elején valóban kéz a kézben járt az általunk ismertetett elmélettel, mégis mára kicsit elváltak az útjaik. Ennek oka abban keresendő, hogy míg a neoliberalizmus egy viszonylag radikális, mindent megváltoztatni akaró, a társadalom gyökeréig leásó nézőpont, addig a neokonzervatívok inkább a lassan járj, tovább érsz elvét követve kis lépésekben gondolkodnak.
Pintér Patrik