PolAlap - A politikai alapozó

Töredékszavazat: nem vész el, csak átalakul

2020. május 18. - Polalap

A magyar választási rendszerben az egyéni választókerületekben csak az szerez parlamenti mandátumot, akire a legtöbb voks érkezett. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mennyit is ér a szavazat, ha nem arra a jelöltre adtuk le, aki győztesen került ki a versenyből. Azért, hogy a többi jelöltre leadott szavazatok ne vesszenek el és a választói akarat jobban leképeződjön, töredékszavazatokat építettek be a rendszerbe. Amennyiben egy párt eléri a bejutási küszöböt, az egyéniben vesztes jelöltjükre leadott szavazat kompenzációként hasznosul, viszont a győztest is hozzásegíthetik a nagyobb sikerhez. A következőkben azt mutatjuk meg, hogyan történik mindez.

votingquirks1029-sloth.png

Szerepük a rendszerben

A választási rendszerek elsődleges célja, hogy a jelöltekre érkezett szavazatokat mandátummá konvertálják. Ez az eljárás országonként különbözik, kialakulásában politikai és történelmi okok is szerepet játszanak. Két fő típusát, a többségi és az arányos választási rendszert – és vannak vegyes rendszerek, amelyek a két alaptípus ötvözetei – különböztetjük meg, de ezeknek számos variációja használatos. Ha választókerületekben egyéni jelöltekre szavazunk, s közülük csak az nyer mandátumot, aki a legtöbb szavazatot kapta, az rendre kétpártrendszert eredményez, mivel a választók az szeretnék, hogy voksuk „hasznos szavazat” legyen – ez a többségi rendszer. Ha országos vagy területi pártlistákra szavazunk, akkor a legtöbb esetben a választási rendszer arányos lesz, mivel a mandátumokat a szavazatarányok függvényében osztják ki. Ez a társadalom szélesebb rétegeinek biztosít képviseletet, és jellemzően sokpártrendszert alakít ki a politikai térben.

Bár a kormányalakítás szempontjából előnyös, ha csak az a jelölt kap mandátumot, aki a legtöbb szavazatot szerezte, a többségi módszer nem mindig képezi le hűen a választói akaratot. Gyakran előfordul, hogy az első és a második jelölt között elhanyagolhatóan kicsi a szavazatkülönbség, és igény mutatkozik arra, hogy az így elveszett szavazatok valamiképpen kompenzálva legyenek. A töredékszavazatok elsősorban ezt a célt szolgálják.

Az arányosság kérdése

Természetesen az aránytalanság több mindenből adódhat és arányos választási rendszerben is előfordulhat. Közrejátszik a körzeti magnitúdó is, azaz, hogy hány mandátumot osztanak ki egy adott választókerületben, valamint hogy mennyi választópolgár jut egy kiosztható mandátumra. A választási rendszerek arányosságát például a Loosemore-Hanby indexszel mérhetjük.screenshot_2020-05-18_loosemore_hanby_index_wikipedia.png A képlet alapján, amelyben vi a párt szavazataránya, si pedig az ebből keletkezett mandátumok száma) kiszámolhatjuk a leadott szavazatok és a szerzett mandátumok közti abszolút különbséget. A kapott eredményt befolyásolhatja azonban az is, hogy a pártlistás mandátumok milyen módszer alapján lettek kiosztva. A legmagasabb átlag elvén alapuló D’Hondt formula inkább a nagyobb pártoknak kedvez, míg egy másik eljárás, a legnagyobb maradék elve alapján működő Hare kvóta a kisebb pártokat minimális előnyhöz juttatva széttagoltabb pártrendszert eredményez.

Hogyan érvényesül ez nálunk?

Bár a töredékszavazatok alkalmazása tompítja a választási rendszer aránytalanságát, nem tudja ezt egyértelműen kiküszöbölni. A magyar választási rendszer vegyes rendszer, 106 mandátum származik egyéni választókerületekből és további 93 országos pártlistáról.

Töredékszavazatok az egyéni körzetben képződnek, és az országos listához adódnak hozzá. A megnevezés kissé megtévesztő lehet, hiszen ezek a szavazatok ugyanúgy egy egészet érnek, de mivel általuk több szavazat lesz a rendszerben, arányaiban többre van szükség, hogy mandátumot eredményezzen.

A veszteskompenzációs töredékszavazat tehát akkor képződik, ha egy adott párt egyéni képviselőjelöltjére leadott szavazatok nem eredményeztek mandátumot a körzetben. A mandátumhoz jutott képviselőre, valamint a második helyezettre érkezett szavazatmennyiség különbségéből kivonnak egyet, és az eredményt hozzáadják a párt országos listájához, amennyiben az adott párt elérte az 5%-os bejutási küszöböt.

Ebből következik, hogy természetesen független jelöltek esetében nincs lehetőség ilyen jellegű kompenzációra. Előfordulhat így akár az is, hogy aki személyes szimpátia miatt szavaz egy jelöltre az egyéni körzetben és más pártra adja le szavazatát listán, voksa hozzáadódik a nem elsődlegesen preferált párt listájához.

A magyar választási rendszerben a vesztes jelölt kárpótlásán kívül létezik győzteskompenzáció is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kiszámolják, hány szavazatra volt szüksége a győztes jelöltnek, hogy megnyerje a választókerületet, és az ezen felül rá érkező szavazatokat hozzáadják pártja országos listájához. Szükségességét azzal lehet indokolni, hogy máskülönben a töredékszavazatokkal kiegészített országos lista sok mandátumot hozna a vesztesnek, azaz a győztest büntetné. Ez a módszer azonban az egyéni körzetekben sikeres pártok országos szintű, nagyarányú győzelmét eredményezi.

Ezzel kapcsolatban felmerülnek kérdések. A győztesre érkezett szavazatok túlsúlya mellett mennyire képesek érvényesülni a veszteskompenzációs voksok, valamint az egyéni körzetekből érkező töredékszavazat-áradat mennyiben csökkenti az országos lista arányos jellegét. Amennyiben az egyenlő választójogot aszerint definiáljuk, hogy minden szavazatnak ugyanakkora lehetősége van mandátummá konvertálódnia, problémás lehet, hogy egy szavazat így akár két helyen is eredményezhet mandátumot. Bár ezt az értelmezést a parlamentáris rendszer működőképességének elsőbbrendűségére hivatkozva az Alkotmánybíróság elvetette, a bevezetett eljárás továbbra is viták kereszttüzében áll.

Ki jár jól?

Elmondható, hogy ezzel a 2012-ben bevezetett újítása segítségével a kormánypárt az országgyűlési választásokon kétharmados többséghez tud jutni a parlamentben, továbbá egyértelműen jelentősebb előnyt biztosít, mint a külhoni magyarok szavazata. Ezt bizonyítja, hogy 2018-ban a Fidesz 5 mandátumot szerzett ezzel a módszerrel, így nélküle csak 128 parlamenti helyet foglaltak volna el a jelenlegi 133 helyett. Ha viszont kizárólag a kettős állampolgárok szavazatait iktatjuk ki a rendszerből, még nem tapasztalunk változást a végső eredményben.

Meg kell jegyezni azonban, hogy nem létezik mindenki számára ideális a választási rendszer. Van, ahol a kormányozhatóságot, máshol a társadalom véleményének lehető legtökéletesebb reprezentációját helyezik előtérbe. Jellemzően befolyásolja az erőviszonyokat és politikai akaratot közvetítenek vele, hiszen néhány kormány igyekszik olyanra formálni, ami elősegíti győzelmét a következő választásokon.

Kósa Rozália

Kép: Washington Post

A bejegyzés trackback címe:

https://polalap.blog.hu/api/trackback/id/tr815704422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.20. 22:25:24

@Emmett Brown:

" 50.4% "

magyarul nem tudsz, elmebeteg?! milyen szám ez?

a 199 képviselős parlamentben az 50,4% alapból 100 képviselőt ad.

ELMEBETEG, IDIÓTA KÖCSÖG VAGY.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.20. 22:26:12

@Emmett Brown: te mongolFidióta lettél, most már beírhatom az "F"-et rászolgáltál, benne van a fejed Orbán seggében nyakig.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.20. 22:28:01

@Emmett Brown: hazudsz, birca "az ellenzékről" írt, ami konkrétan a magyar ellenzék volt, tehát a konkrét esetünk. és te rácsatlakoztál, mert egy elmebeteg, pszichopata fasz vagy, és Orbán csicskása.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.20. 22:30:25

@Emmett Brown: dehogynem írtad ezt, kisköcsög!

"nem tudsz mutatni EGYETLEN EGY országot sem, ahol ez ne így lenne."

ergo szerinted, ha valami egyetlen országban sincs úgy, az rossz. na most minden új dolog olyan, hogy egyetlen országban sincs (úgy). tehát dehogynem ezt írtad, te hazudós, geci patkány!

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.20. 23:57:48

@math0: korábban már írtad, hogy 100 főre az 50.4-40-9.6 arányra korrekt az 50-40-10 képviselő.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.21. 01:18:11

@Emmett Brown: és korábban azt is írtam, hogy ez korrekt. miután visszakérdeztél. hányszor kérdezel még vissza, te húgyagyú?!

Emmett Brown 2020.05.21. 09:39:58

@math0: "1) első nekifutásra k_i = round(N * x_i), aztán, ha kevesebbre sikerült, akkor a maradékot elkezdjük kiosztani a pártok között, x_i növekvő sorrendjében. ha meg túl sok lett, elkezdjük elvenni x_i csökkenő sorrendje szerint."

tehát ha túl sok lett, akkor a legnagyobbtól vennél el először, igaz?
99 hely, van egy párt 50%+1 szavazattal, és van 50 kis párt kicsit kevesebb mint 1%-kal. kerekítesz, kijön, hogy a nagy kap 50-et, és minden kicsi 1-et. összesen 100. túl sok, tehát a legnagyobbtól elveszel egyet, neki marad 49, a többieknek összesen van 50. magyarul a kicsik 50%-1 szavazattal többségben vannak.

FAIL.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.21. 09:55:38

@Emmett Brown: simán hozzá lehet adni egy olyan kitételt, hogy az 50%-ot keresztezni nem lehet. te tényleg ilyen selejt vagy, hogy mindent a szádba kell rágni?

Emmett Brown 2020.05.21. 11:18:13

@math0: és ez miben különbözik attól, hogy mondjuk 5%ot nem lehet átlépni? Vagy 1/N-t?

Illetve ha kevesebb mandátumot osztasz ki, tehát hozzá kell adni, akkor a te képleted alapján növekvő sorrendben adunk mandátumot. Tehát lehet, hogy a 0.1%os párt kap egyet, míg a 0.15%os nem. Fantasztikus ötlet.

De mint ahogy már leírtad, ez a képlet megold minden problémát.

FAIL.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.21. 17:02:19

@Emmett Brown: "és ez miben különbözik attól, hogy mondjuk 5%ot nem lehet átlépni? Vagy 1/N-t?"

HOGY ARÁNYOSABB.

"Tehát lehet, hogy a 0.1%os párt kap egyet, míg a 0.15%os nem. Fantasztikus ötlet."

ja, szörnyű, majd biztos diktatúrát csinálnak, és elvisz a fekete kocsi.

KOMOLYAN, BAZDMEG, ELMÉSZ A JÓ ÉDES KURVA ANYÁDBA ÉS SEGGBEBASZOD, UTÁNA MEG AZ APÁD TÉGED, HOGY ILYEN PITIÁNER DOLGOKON RUGÓZOL, ÉS EZZEL IS ORBÁN SEGGÉBEN VAGY NYAKIG

UGYANOLYAN ELMEBETEG MONGOLFIDIÓTA PSZICHOPATA VAGY, MINT BIRKA

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.21. 17:06:52

@Emmett Brown: itt volt ez a megoldás,

első nekifutásra k_i = round(N * x_i), aztán, ha kevesebbre sikerült, akkor a maradékot elkezdjük kiosztani a pártok között, k_i - N * x_i növekvő sorrendjében. ha meg túl sok lett, elkezdjük elvenni k_i - N * x_i csökkenő sorrendje szerint.

ha ehhez hozzáadjuk azt, hogy a korrekcióval az 50%-ot nem lépheti át egy párt se lefele, se felfele, hanem akkor a következőt kell venni. akkor mi a bajod, te kis elmebeteg hajószakács?!

Emmett Brown 2020.05.21. 19:10:41

@math0: szerinted egy arányos választási rendszerben pitiáner dolog, hogy egy párt aki kevesebb szavazatot kap, mint egy másik, az több mandátumhoz jut?

Emmett Brown 2020.05.21. 19:15:30

@math0: mindössze az, hogy van olyan eset, hogy két párt közül az kap több mandátumot, akire kevesebben szavaztak.

Emmett Brown 2020.05.21. 19:27:45

@math0: jah, ez eggyel jobb. Kár, hogy a másikra hivatkoztál :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.21. 21:15:40

@Emmett Brown: kisebb eltérés, mint 49,27%-ra kétharmadot kapni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.21. 21:16:51

@Emmett Brown: sőt, következményeiben kisebb eltérés, mint 49,27%-ra többséget kapni.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.21. 21:18:33

@Emmett Brown: nem, itt ez ki van zárva, nem figyeltél, kis selejtes hajószakács!

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.21. 21:19:23

@Emmett Brown: első nekifutásra k_i = round(N * x_i), aztán, ha kevesebbre sikerült, akkor a maradékot elkezdjük kiosztani a pártok között, k_i - N * x_i növekvő sorrendjében. ha meg túl sok lett, elkezdjük elvenni k_i - N * x_i csökkenő sorrendje szerint.

ha ehhez hozzáadjuk azt, hogy a korrekcióval az 50%-ot nem lépheti át egy párt se lefele, se felfele, hanem akkor a következőt kell venni. akkor mi a bajod, te kis elmebeteg hajószakács?!

Emmett Brown 2020.05.21. 21:20:35

@math0: xD nem a kétharmadról van szó, pöcsömöccse.

Emmett Brown 2020.05.21. 21:50:41

@math0: értékelem az elszántságodat.
valószínűleg ki lehet ebből hozni egy használható alternatívát. lehet, hogy egy kicsivel arányosabb (jobbnak nem feltétlenül nevezném, ha a célok között szerepel a kormányozhatóság is), mint bármelyik érvényben lévő rendszer, de én akkor sem tudom igazságtalannak értékelni azt, hogy egy tisztán listás rendszerben 49.3%-kal többséget lehet szerezni, hiszen ez az egy konkrét dolog még nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét.
Ez egy piszlicsáré ügy, ennél sokkal nagyobb gondok és tényleges igazságtalanságok is vannak a magyar rendszerben.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.21. 23:02:24

@Emmett Brown: " én akkor sem tudom igazságtalannak értékelni azt, hogy egy tisztán listás rendszerben 49.3%-kal többséget lehet szerezni"

tudom, beteg vagy.

" hiszen ez az egy konkrét dolog még nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét."

ritkán fordul elő, akkor szokott belőle felhördülés

"Ez egy piszlicsáré ügy"

nem, ez nem piszlicsáré ügy. beteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.21. 23:04:20

@Emmett Brown: hát ez a baj, te Orbán fasszopó. azzal segítesz elterelni a kétharmadról, hogy beállsz a Fideszesek terelő manipulációjába.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.22. 08:26:19

@math0: most jön az, hogy igazolod a felhördülést.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.22. 10:09:38

@Emmett Brown: " én akkor sem tudom igazságtalannak értékelni azt, hogy egy tisztán listás rendszerben 49.3%-kal többséget lehet szerezni"

tudom, beteg vagy.

" hiszen ez az egy konkrét dolog még nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét."

ritkán fordul elő, akkor szokott belőle felhördülés

"Ez egy piszlicsáré ügy"

nem, ez nem piszlicsáré ügy. beteg vagy.

Emmett Brown 2020.05.22. 11:20:26

@math0: igazold az állításodat a felhördülésről.

Ez így egy nettó bebüfögés/asztalra szarás/hőbörgés.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.22. 11:43:31

@Emmett Brown: már egyszer a szádba rágtam, te kis elmebeteg, hogy az egyszerű többségnek a demokráciában mi a kifejezett jelentősége, és ezért az 50% körüli torzulás miért kifejezetten nagy torzítás.

de te megkérdezed még egyszer, mert egy elmebeteg selejt vagy, aki nem képes felfogni dolgokat. helyette az asztalra szarik, fingik és böfög.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.22. 12:07:51

@math0: írtad, hogy volt már ilyen, és nagy felhördülés volt.

Igazolód az állítást, vagy visszavonod?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.22. 12:30:51

@Emmett Brown: jajj, bazdmeg, komolyan ennyire sötét, idióta fasz vagy? nem tudsz valaminek magad utánanézni? nem tudsz gondolkodni, te kis selejtes hajószakács?!

en.wikipedia.org/wiki/United_States_Electoral_College#Contemporary_issues

Emmett Brown 2020.05.22. 13:06:02

@math0: aha. Egy arányos rendszerben felmerülő problémához legyél már olyan kedves, hogy nem egy teljesen másmilyen szisztéma kritikáját hozod fel.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.22. 16:07:53

@Emmett Brown:

Számokra hivatkozol??? Atya Isten, te fideszes bérkommentelő vagy!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.22. 20:54:45

@Emmett Brown: "Egy arányos rendszerben felmerülő problémához legyél már olyan kedves, hogy nem egy teljesen másmilyen szisztéma kritikáját hozod fel. "

Bazdmeg, te mekkora selejt vagy! A probléma elsősorban a nem arányos rendszerekben merül fel, tehát miért ne hozhatnám onnan a példát?! Szánalmas vagy, hogy mennyire le tudsz menni bircába, amikor beragad nálad egy fogaskerék, és inkább ledarálod az egészet, minthogy beláss valamit.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.22. 21:40:19

@math0: ezt úgy veszem, hogy nem tudsz arányos rendszerből felhördülést hozni. Hiszen ha tudnál, akkor közölnéd, hogy újra teljes magabiztossággal gyalázkodhass tovább.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.22. 21:54:19

@Emmett Brown: mit nem fogsz fel abból, te elmebeteg, hogy az arányosabb rendszerekre ez kevésbé jellemző, pontosan azért, mert arányosabbak?! te miért vagy olyan elmebeteg, hogy onnan kéred a példát, ahol éppen kevésbé várható?!

bazdmeg te olyan sötét vagy, hogy a gumiszoba adja a másikat.

nem fogod fel, te elmebeteg, hogy pont olyan példát vársz tőlem, ami nem várható, ha igazam van. az, hogy nem tudok ilyen példát hozni, az pont igazol engem, nem cáfol.

nálad az az egy neuronod is fordítva van bekötve, te kis hajószakácsok selejtje!

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.22. 22:21:15

@Emmett Brown: egyébként itt van egy majdnem példa.

de.wikipedia.org/wiki/Bundestagswahl_1983

Az Unió itt kicsivel több képviselőt kapott, mint ami arányos lett volna, de nem sokkal, mivel ezen a választáson az egyéb kategória is csak 0,4% volt, és az 5%-os küszöböt mindenki más vitte. Ha a zöldekre kicsit kevesebben szavaznak, és többen mindenféle más pártra, akkor megtörtént volna az, hogy az Unió a szavazatok kevesebb, mint felével többséget szerez. Nem történt meg, és az Uniónak rendje és módja szerint, szépen demokratikusan koalíciót kellett kötnie a liberálisokkal. És ez meg is mutatja, hogy miért helyes ez. Kurva nagy disznóság, ha egy párt kisebbségből kap kormányzáshoz mandátumot, amikor lehet szépen koalíciót kötni, teljesen, szépen demokratikusan. A stabilitásos dolog egy túllihegett idiótaság.

Emmett Brown 2020.05.22. 22:34:43

@math0: majdnem példa= nem példa.

Emmett Brown 2020.05.23. 08:31:44

@math0: ha te mondod. A PhD-ben is így érveltél?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 08:51:56

@Emmett Brown: ott is. Nem olyan selejtes, logikához fingot nem értő, elmebeteg hajószakácsok voltak az opponensek, mint te.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.23. 09:24:26

@math0: tehát egy univerzális állítás cáfolására hoztál egy teljesen más helyzetből példát, majd miután erre felhívták a figyelmedet, te hoztál egy "közeli mellét" és azt elfogadták. hát persze.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 11:29:50

@Emmett Brown: semmi ilyesmi nem történt, HAZUDSZ. egy egyedi egzisztenciális állítás igazolására hoztam egy példát. onnan hoztam a példát, amiről az állítás szólt. Amikor már az idióta kötözködésekből is kifogytál, akkor hazugságokkal jössz.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 11:36:31

@Emmett Brown:

"egy univerzális állítás cáfolására hoztál egy teljesen más helyzetből példát"

az állítás ez volt:

"ritkán fordul elő, akkor szokott belőle felhördülés"

polalap.blog.hu/2020/05/18/toredekszavazat_nem_vesz_el_csak_atalakul/full_commentlist/1#c38533660

1) Ez NEM UNIVERZÁLIS ÁLLÍTÁS
2) Az állítás nem szól arról, hogy milyen a választási rendszer

Tehát hazudtál.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.23. 11:40:21

@math0: az állításom az volt, hogy a 2018as magyar listás eredmények minden jelenleg is hatályos arányos választási rendszerben sima többséget eredményeznek.

ezt nem tudtad cáfolni. hoztál egy német példát, ahol a győztes fél %-kal kevesebbet kapott mint a fidesz, viszont csak 0.4% volt a nem hasznosuló szavazatok aránya. tehát a 83-as Bundestagban jelen lévő pártokra leadott szavazatokra nem igaz, hogy a CDU-CSU több szavazatot kapott, mint a többi bejutó párt összesen. A fideszre meg több szavazat jött, mint a többi parlamenti pártra összesen.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 11:50:52

@Emmett Brown: faszt. erről az áállításról nem vitáztam veled. erről vitázz a jó édes kurva anyáddal, te kis hazug selejt!

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.23. 11:53:00

@math0: de, ez volt az állítás.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 11:53:04

@Emmett Brown: azonkívül ez az állításod a Nirvana érvelésként nevezett érvelési hiba. sőt, annak egy súlyosabb változata. már megbeszéltük, te kis elmebeteg!

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.23. 12:16:33

@math0: fun fact: nálad van a Nirvána érv:)

Én ugyanis egy reális környezetben értelmezem a 18as eredményeket, te meg egy idealizált állapottal hasonlítod össze.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 13:12:53

@Emmett Brown: nézz utána, hogy mi az a Nirvána érv, te selejt! Az nem érvelési hiba, hogy valaki valami ideálist vesz alapul.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 13:21:22

@Emmett Brown: hazudsz, nem ez volt az állítás, nem erre kértél példát. hanem felhördülésre.

Emmett Brown 2020.05.23. 13:34:03

@math0: "A Nirvána-érv (vagy Nirvána-tévedés, angolul Nirvana fallacy) egy érvelési hiba, amely akkor merül fel, amikor valós eseményeket vagy lehetőségeket egy irreális, idealizált alternatívával vetünk össze. Ugyancsak Nirvána-érvként tartjuk számon az utópisztikus feltételezést, miszerint az aktuális problémára létezik tökéletes megoldás."

a magyar adatokat betáplálni egy másik (létező) rendszerbe és megnézni, hogy mi lenne abban az esetben, az egy reális összehasonlítás. én ezt csináltam.
te mit csináltál? kitaláltál egy idealizált alternatívát.

Emmett Brown 2020.05.23. 13:50:42

@math0: xD

édes faszom.

egyrészt "ritkán fordul elő, akkor szokott belőle felhördülés" ez egy olyan mondat, amit ha én írtam volna, akkor már ugatnál, hogy még magyarul sem tudok.

a dolgod továbbra is annyi, hogy: hozol arányos rendszerből egy példát, hogy ez valaha megtörtént, ÉS arra, hogy ennek kapcsán felhördülés volt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 14:45:05

@Emmett Brown: nem idézted végig, te faszfej! Az, hogy mikor merül fel a Nirvana érvelés, az nem jelenti azt, hogy az az érvelési hiba. AZ érvelési hiba ugyanis ez:

"A torz hasonlat alkalmas rá, hogy használója bármilyen felvetést arra hivatkozva ellenezzen, hogy az az adott problémára nem jelent tökéletes megoldást.

Példák

"Nem kötöm be a biztonsági övet, hiszen attól még ugyanúgy meghalhatok egy balesetben."

hu.wikipedia.org/wiki/Nirv%C3%A1na-%C3%A9rv

Ezt pedig te csinálod, nem én. Te mondod azt, hogy:

"Nem érdemes a választási rendszert arányossá tenni, mert úgyis lehetséges marad, hogy egy párt 5% alatti szavazattal többséget szerezzen."

De igazából te még rosszabb vagy, ugyanis kiderült, hogy van olyan választási rendszer, ahol ki lehet zárni, hogy 50% alatt valaki többséget szerezzen. Tehát te rosszabb vagy, mint a Nirvana érvelési hiba.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 14:50:51

@Emmett Brown: felhördülésre kértél példát, felhördülésre hoztam példát. Mész, és seggbe kúrod a kurva anyádat, és az apád meg téged, te kis hazudozós selejt!

A német példát pedig ezután hoztam, és kiegészítésnek hoztam.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.23. 15:04:35

@math0: az amerikai elektori rendszer kritikája aztán kurvára releváns az arányos rendszerek kapcsán. mészapicsába.

Emmett Brown 2020.05.23. 15:47:20

@math0: "Nem érdemes a választási rendszert arányossá tenni, mert úgyis lehetséges marad, hogy egy párt 5% alatti szavazattal többséget szerezzen." kurva nagy hazugság. egyfelől az az 5% az nyilván 50%.

Anyád szájába adogassál szavakat, biztos elfér, hisz kizárt, hogy a farkad kitöltse a száját teljesen.
Nem mondtam, egy kurva szóval sem, hogy nem érdemes arányossá/arányosabbá tenni, annyit mondtam, hogy ez a része a választási rendszerünknek még nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét.

miért csak egy párt nem lépheti át az 50%-ot egyik irányba sem? az frankó ha egy koalíció szerez többséget kevesebb mint 50%-kal?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 16:11:23

@Emmett Brown: "Nem mondtam, egy kurva szóval sem, hogy nem érdemes arányossá/arányosabbá tenni, annyit mondtam, hogy ez a része a választási rendszerünknek még nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét."

1) Ehhez egyrészt le kellett volna tenned az asztalra a nemzetközi összehasonlítást.
2) Kurvára nem ezt mondtad.
3) Ha ezt mondtad volna, és igazad lenne, akkor is kurvára irreleváns lenne.

És továbbra is arról van szó, hogy Orbán seggében van a fejed nyakig.

"miért csak egy párt nem lépheti át az 50%-ot egyik irányba sem? az frankó ha egy koalíció szerez többséget kevesebb mint 50%-kal? "

1) Előbb hirdetnek eredményt, és osztanak ki mandátumot, utána kötődnek a koalíciók.
2) Még mindig csak a Nirvana érvelési hibát ismételgeted újra és újra.

Elmebeteg vagy, pszichopata vagy, és benne van a fejed nyakig Orbán seggében.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 16:12:24

@Emmett Brown: "annyit mondtam,"

igazolás sehol, kamuzol, hazudsz.

Elmebeteg vagy, pszichopata vagy, és benne van a fejed nyakig Orbán seggében.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 16:14:37

@Emmett Brown: az általánosabb kérdés az volt, hogy az 50% átlépése fontos-e, a példa mutatja, hogy fontos, és a fontosság nem függ a választási rendszertől.

a konkrét kérdés meg az volt, hogy mondja példát felhördülésre. adtam példát. ennyikeh.

Hazudsz. Elmebeteg vagy, pszichopata vagy, és benne van a fejed nyakig Orbán seggében.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 16:15:31

@Emmett Brown: igazolás sehol, kamuzol, hazudsz.

Elmebeteg vagy, pszichopata vagy, és benne van a fejed nyakig Orbán seggében.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.23. 16:20:53

@math0: a nemzetközi összehasonlítás: ez az eredmény a világ bármelyik arányos rendszerében többséget jelentene.

Oké. Eredményt hirdetnek, alakul egy koalíció. Frankó-e, ha ezt képesek megtenni úgy, hogy kevesebb mint 50% szavazott rájuk? Erre mit mond a rendszered?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 16:47:41

@Emmett Brown: itt van egy eset listás választási rendszerben, ahol volt alsó korlát, ezért megtörtént

en.wikipedia.org/wiki/1945_Austrian_legislative_election

a választások után legalább koalíciós kormány alakult, ennyiben belatta az ÖVP, hogy necces lenne egyedül kormányoznia.

Spanyolországban is megtörtént:

en.wikipedia.org/wiki/Results_breakdown_of_the_1982_Spanish_general_election_(Congress)

itt is volt alsó korlát, és itt sokkal nagyobb torzítást jelentett az alsó korlát, tehát 50% alatti szavazattal majdnem 60%-os többség lett a parlamentben.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.23. 17:01:07

@math0: a spanyol nem arányos rendszer, ennyi erővel az utolsó amerikai elnökválasztást is hozhatod, vagy a 94-es magyart.

Igen, Ausztriában pont ez történt. volt belőle felhördülés, hogy ez mennyire antidemokratikus meg fos?

Emmett Brown 2020.05.23. 17:05:03

@math0: illetve a faszt történt ez Ausztriában. ott is regionális körzetek vannak, pont mint Spanyolországban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 17:36:18

@Emmett Brown: 1) nem tudom, nem olvastam 1945-ös osztrák újságokat
2) mit nem olvastál abból, hogy koalíciós kormányzás volt?
3) háború utáni helyzetben még lehet azzal érvelni, hogy a stabilitás fontosabb. a mai Magyarországon nem.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 17:38:00

@Emmett Brown: hivatkozás arra, hogy 1945-ben milyen rendszer volt Ausztriában?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 17:40:40

@Emmett Brown: a felhördülésre hoztam példát. az meg egyébként is a te betegséged, hogy nekem kéne példát hoznom arra, ami a te kritikád.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 17:43:26

@Emmett Brown: sőt, igazából a felhördülésnél is teljesen beteg dolog, hogy tőlem kérsz példát. én ugyan állítottam ezt, de ez is a te lovad. te jöttél mindig azzal, hogy még mindig nem jó a rendszerem, mert minden 400. szökőévben 50% felett szerezhet valaki mandátumot 50% alatti szavazatokkal. miért tőlem követeled a példát erre, te elmebeteg, amikor ez a te gumicsontod?!

Emmett Brown 2020.05.23. 17:57:48

@math0: a te rendszeredben is lehet olyan, hogy olyan a kormánykoalíció, hogy kevesebb mint 50% szavazott rájuk.

Már mondtam: a magyar rendszer szar, de azzal a részével van kb a legkevesebb gond, hogy a Fidesz 2018ban tisztán listás arányos rendszert feltételezve többséget szerzett volna.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 18:01:12

@Emmett Brown: "a te rendszeredben is lehet olyan, hogy olyan a kormánykoalíció, hogy kevesebb mint 50% szavazott rájuk."

1) tudsz erre hozni példát? tudsz rá hozni, hogy hőbörögtek?
2) ezt is nyilván be lehet tiltani, ha akkora igény van rá, de nyilvánvaló, hogy egy huszadrángó kérdés sima többséghez képest.

miért jössz ezekkel a pitiáner dolgokkal? mert Orbán pincsikutyája vagy.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 18:04:14

@math0: "a te rendszeredben is lehet olyan, hogy olyan a kormánykoalíció, hogy kevesebb mint 50% szavazott rájuk."

1) tudsz erre hozni példát? tudsz rá hozni, hogy hőbörögtek?
2) ezt is nyilván be lehet tiltani, ha akkora igény van rá, de nyilvánvaló, hogy egy huszadrangú kérdés sima többséghez képest.

miért jössz ezekkel a pitiáner dolgokkal? mert Orbán pincsikutyája vagy.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.23. 19:08:03

@math0: ha szeretnéd, akkor kigondolok egy példát erre, lehet, hogy némi időbe telik. hőbörgésre nyilván nem tudok, hiszen tudtommal nem használják sehol, tehát ez teljesen irreális kérés, kb a "cáfold, hogy az unikornisszar 20%-a csillámpor" szinten mozog.
ha túl sokat tiltasz, akkor a kormányalakítás lehet, hogy nehézségekbe fog ütközni, ami nem egy előnyös dolog.
Szerintem meg az pitiáner dolog, hogy olyan dolgon pörögsz, ami mindenhol így lenne.

Emmett Brown 2020.05.23. 20:13:45

@math0: itt is van.

Szavazatarány: 49-29-20-0.48-0.48-0.04, mandátumok száma 199.
Első körös mandátumok: 98-58-40-1-1-0. Ez 198, tehát ki kell osztani még egyet, de az már mindegy, hiszen a nagy+2 kicsi már így is 100 (tehát többség), ugyanez igaz a 2 közepes+2kicsi kombóra is. Pedig mindkét esetben 50% alatti szavazatot kaptak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 20:20:37

@Emmett Brown: "ez teljesen irreális kérés"

ugyanilyen irreális kérdés volt, amikor te kértél példát tőlem, és ragaszkodtál ahhoz, hogy tisztán arányos, listás rendszer legyen, mert abban pont kurva ritka a jelenség, minél jobb a rendszer, annál ritkább.

""cáfold, hogy az unikornisszar 20%-a csillámpor" szinten mozog"

ezzel jellemezted a problémád jelentőségét, de azért kötözködsz, mert Orbán seggében vagy, és mert egy makacs tökfej vagy

Összességében nagyon zavaros az egész ámokfutásod itt. A választási rendszer problémái közül:

1) Az, hogy kevesebb, mint 50%-kal kétharmadot lehet kapni, a legsúlyosabb. de ezzel nem törődsz, nem foglalkozol

2) Az a probléma, hogy kevesebb, mint 50%-kal többséget lehet szerezni, még mindig jelentős, mert a törvényhozás alapja a többség. Ezt te bagatellizáltad.

3) Ugyanakkor, ezzel totál ellentmondásban beszálltál a Fidióták közé, hogy a Fidesz kapott volna szerintetek minden, én nem vagyok benne biztos, de sok választási rendszerben. Miért teszed ezt, ha szerinted ez nem egy jelentős probléma? Csak mert Orbán seggében van a fejed.

4) És végül, az én rendszereimben belekötsz ezekhez képest olyan pitiáner dolgokba, mint, hogy egy 1% alatti párt több képviselőt kap, meg, hogy koalícióban minden 400. szökőévben esetleg mégis lehet többséget szerezni kevesebb, mint 50%-kal is. Megjegyzem, kisebbségből akár még kormányozni is lehet.

Szóval nagyon zavaros, elmebeteg vagy.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.23. 20:51:30

@math0: a 2/3 baj.

A második nem gond szerintem, ha a hasznosuló szavazatok többsége megvan (és a fidesznek a levélszavazatokkal ugyan, de megvan). Nyilván a 10% török küszöb nem ilyen, az itthoni 5% lehetne akár 3% is, de még a természetes küszöb sem (Hollandia) változtatna ezen. Ezért ezt el tudom engedni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 21:00:09

@Emmett Brown: "a törvényhozás alapja a többség. "

sajnálom, ha ennek felfogására képtelen selejt vagy.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 21:24:06

@Emmett Brown: és ez szerinted fontosabb probléma, mint ha egy párt tud kevesebb, mint 50%-kal többséget szerezni,

elmebeteg fasz vagy

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.23. 21:55:20

@math0: hány mandátum járna a fidesznek? 99?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.23. 22:21:49

@Emmett Brown: 98. de még annyi se járna, mert ugye a határon túli szavazatok is disznóság.

Emmett Brown 2020.05.24. 00:07:10

@math0: és akkor jut 101 mandátum (azaz törvényhozó/kormányzóképes többség) a többieknek, akik együtt szintén nem érték el az 50%-ot? És ebben még a német nemzetiségi lista is benne van, pedig az onnan bejutott képviselő ugyebár a fideszt erősíti.

Tehát a fidesz+német önkormányzat összesen 49.73%ot kapott. Így ők kikapnának 99-100 ra a többiektől, pedig több szavazatot kaptak.

Ha csak a pártokat nézzük, akkor a fidesz 49.6%-ot gyűjtött, ami már inkább 99 képviselő, ami kevesebb mint a többiek 100-a, akik még mindig nem érik el az 50%-ot, sőt kevesebbet kaptak, mint a fidesz.

Most a levélszavazást tegyük zárójelbe.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.24. 07:22:40

@Emmett Brown: a Fidesz 49,27 szavazatot kapott, ha elfogadnánk a levélszavazatot, az 98,0473 képviselő, ezt lefele kerekíteni kurvára nem a világvége.

KOMOLYAN, BAZDMEG, ELMÉSZ A JÓ ÉDES KURVA ANYÁDBA ÉS SEGGBEBASZOD, UTÁNA MEG AZ APÁD TÉGED, HOGY ILYEN PITIÁNER DOLGOKON RUGÓZOL, ÉS EZZEL IS ORBÁN SEGGÉBEN VAGY NYAKIG

UGYANOLYAN ELMEBETEG MONGOLFIDIÓTA PSZICHOPATA VAGY, MINT BIRKA

Emmett Brown 2020.05.24. 09:16:41

@math0: ha nem tűnt volna fel, akkor nem vitattam, hogy 49.27re a 98 hely a világvége lenne, sőt ezt vettem kiindulópontnak.

"a rendszerem, mert minden 400. szökőévben 50% felett szerezhet valaki mandátumot 50% alatti szavazatokkal"

Mindössze arra mutattam rá, hogy a 18as magyar helyzet pontosan ilyen. Fidesz 49.27-98 (ha hozzáveszed a német faszit, akkor 49.73-99), a többiek a Jobbiktól a Munkáspártig 101 (a német lista nélkül 100). És nekik együtt sincsen 50% támogatottságuk.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.24. 11:32:28

@Emmett Brown: ha lefele kerekített csoportokat válogatsz ki, akkor nyilván ez jön ki. pitiáner dolog. egyrészt a dolog oka a kerekítés, aminek oka az, hogy a képviselők diszkért dolgok. erre nincs jobb megoldás. lehetne esetleg explicit tiltani.

de az általad ignorált kérdésekhez képest pitiáner dolog, és te még mindig Orbán seggében lógsz nyakig, hogy ezzel foglalkozol a fontosabb kérdések helyett. az külön belső ellentmondás, hogy ha egy párt szerez érdemtelenül többséget, az nem érdekel, ha több, akkor viszont hisztizel.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Emmett Brown 2020.05.24. 12:01:27

@math0: te kardoskodtál, hogy geciség 50% alatti eredménnyel 50%+ képviselőt szerezni, de téged ez itt nem zavar, mert a fidesz szopja így be. pontosan ugyanott vagyunk, mint amin te kiakadtál.

ez van megfejelve azzal, hogy nem csak nincsen meg az összes leadott szavazat 50%-a a többségnek, hanem ráadásul a hasznosuló szavazatok 50%-a sincsen meg nekik, VISZONT a Fidesznek megvan.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.24. 12:26:07

@Emmett Brown: a kurva anyádat, te betonfejű köcsög! több fontos különbség is van:

1) nem mindegy, hogy az érdemtelen többséget egy párt szerzi meg, vagy koalíció. ha koalíció, az ritkább eset, körülményesebben jön létre, több a demokratikus kontroll.

2) nem mindegy, hogy a dolog egyszerűen megoldható-e. vagy nem oldható meg, vagy nagyon erőltetett módon oldható meg

ebből a 2 szempontból az, amin te lovagolsz messze kevésbé fontos, súlyos dolog, és messze körülményesebb a megoldása, mint az én kritikám, ami gyakoribb, súlyosabb, és tök természetes az ellene tehető intézkedések.

úgyhogy továbbra is totál beteg, idióta fasz vagy.

EZZEL IS ORBÁN SEGGÉBEN VAGY NYAKIG

UGYANOLYAN ELMEBETEG MONGOLFIDIÓTA PSZICHOPATA VAGY, MINT BIRKA

Emmett Brown 2020.05.24. 13:20:53

@math0: nem bazmeg. neked annyi a kiindulópontod, hogy Orbán kapja be, és bármibe belekötsz, hogy ezt igazolhassad. csak annyiban különbözöl a fidesztrolloktól, hogy ők Orbánét kapják be, és bármibe belekötnek, hogy ezt igazolják.

Mi történt a topikban? az volt a kiindulópontod, hogy a fidesznek egy tisztán arányos rendszerben nem lenne többsége. mondtam, hogy de, mert ott a küszöb. szerinted az köcsögség. mondtam jó, nézzük meg a világ legarányosabb rendszerét, ahol csak természetes küszöb van. ott is többsége lenne. erre közölted, hogy a természetes küszöb egy baromság, szegény Munkáspárttal micsoda kibaszás. Erre lecsökkentettük a természetes küszöböt a felére, alkalmaztuk a teáltalad frissen kitalált módszert, ami szerinted a demokrácia Csimborasszója, amivel végre kijött, hogy a potenciálisan győztes koalíciónak nemhogy abszolút, DE MÉG RELATÍV TÖBBSÉGE SINCSEN. erre hátradőltél, és elégedetten nyugtázod a pluralizmus diadalát. addig csűrted, amíg a Fidesz rá nem kúrt. szép munka.

Az a tény megvan-e, hogy technikailag a Fidesz koalícióban van az MNOÖ-vel? tehát bazmeg van két potenciális koalíció, az egyik mögött van 49.73% szavazat és 99 képviselő, a másik (Jobbiktól Munkáspártig) mögött meg 49.05% és 100 mandátum. Ha értéksemlegesen nézed, akkor ez egyértelműen nem frankó, pláne nem a demokrácia Csimborasszójától.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.24. 17:35:50

@Emmett Brown: "neked annyi a kiindulópontod, hogy Orbán kapja be, és bármibe belekötsz, hogy ezt igazolhassad. csak annyiban különbözöl a fidesztrolloktól, hogy ők Orbánét kapják be, és bármibe belekötnek, hogy ezt igazolják."

ezek nem érvek, nem érvek, ez egy frusztrált kis óvodás kifakadása.

"Mi történt a topikban? az volt a kiindulópontod, hogy a fidesznek egy tisztán arányos rendszerben nem lenne többsége. mondtam, hogy de, mert ott a küszöb. szerinted az köcsögség."

ugye hangsúlyozom, hogy a kiindulópontom az volt, hogy van olyan arányos, ideális, igazságos rendszer, amiben nem kapna többséget. ez elég világos is, csak egy olyan gyengeelméjű idióta, mint te vitatja, hogy 49,27%-ra többséget kapni nem arányos, és a demokrácia mibenléténél fogva súlyosan torz rendszer. függetlenül attól, hogy egész pontosan mi a mandátumok kiosztásának pontos módja, ez mint elv is nyilvánvaló.

"nézzük meg a világ legarányosabb rendszerét, ahol csak természetes küszöb van. ott is többsége lenne."

de tudok olyan rendszert, ahol nem kapna, és ezért is, meg egyébként is igazságosabb.

"végre kijött, hogy a potenciálisan győztes koalíciónak nemhogy abszolút, DE MÉG RELATÍV TÖBBSÉGE SINCSEN."

ez egy matematikai lehetetlenség. ha a Fidesznek nincs többsége, akkor a maradéknak többsége kell, hogy legyen, mert a mandátumok száma páratlan.

"Az a tény megvan-e, hogy technikailag a Fidesz koalícióban van az MNOÖ-vel? tehát bazmeg van két potenciális koalíció, az egyik mögött van 49.73% szavazat és 99 képviselő, a másik (Jobbiktól Munkáspártig) mögött meg 49.05% és 100 mandátum."

1) ahogy mondtam, ezt is ki lehet zárni, ha akarod
2) ha a Jobbikkal és a Munkáspárttal alakult volna egy koalíció, az biztos, hogy demokratikusabb lenne a Fidesznél. gyakorlatilag tehát itt kurvára nem fenyeget a diktatúra veszélye. de valószínűleg inkább új választás lenne.

ismétlem: téged a nagyobb baj nem érdekel, ehelyett a kisebb, irreálisabb pitiáner faszságon rugózol, mert egy elmebeteg pszichopata vagy.

EZZEL IS ORBÁN SEGGÉBEN VAGY NYAKIG

UGYANOLYAN ELMEBETEG MONGOLFIDIÓTA PSZICHOPATA VAGY, MINT BIRKA
Válasz erre

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.24. 17:45:33

@Emmett Brown: egyszerűen totál sötétség tőled, hogy nem fogod fel, hogy bármilyen koalíciós kérdés kisebb baj, mint az, hogy egy párt többség nélkül többséget kap. ennyi. elmebeteg vagy.

Emmett Brown 2020.05.24. 18:49:02

@math0: neked nagyon súlyos szövegértési gondjaid vannak.

Van két koalíció. Az egyikre szavazott az összes szavazó 49.73%-a, míg a másikra 49.05%. A többi szavazat a mikropártokra (<0.2%) ment. Senkinek sincs abszolút többsége szavazatok száma szerint, a relatív szavazati többség az első csapatnál van.

Milyen kibaszott alapon érdemel a 49.05% koalíció többséget a 49.73%-ossal szemben?

Szerinted demokratikusabb, mert többtagú a koalíció. Ez sima bullshit. Szerintem meg 1 fős többséggel igencsak komplikált diktatúrát építeni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.24. 21:14:40

@Emmett Brown:

abból mit nem fogtál fel, te selejtes, hogy:

1) a kerekítések miatt az összes koalíciós problémát nehéz lekezelni. lehetne azt mondani, hogy egy koalíciónak meg kell lennie a szavazatok 50%-ának, de ez erőltetett

2) a koalíciós problémák húszad-rangúak ahhoz a problémához képest, hogy egy párt egyedül kap érdemtelenül többséget

3) miért hisztizel amiatt, hogy a Fidesznek adott esetben még valakit be kellett volna vennie a koalícióba? mert ennyire benne vagy Orbán seggében

4) "Szerinted demokratikusabb, mert többtagú a koalíció. Ez sima bullshit." Tudom, hogy gyenge a felfogásod.

5) Hitler többség nélkül is épített diktatúrát. Nem lehetetlen. Szóval az 1 mandátumos többség erre nagyon is jól jön. Ennek hiányában például az a koalíciós partner fék és egyensúly lehet, meg beleláthat korrupcióba. De te ennek felfogásához elmebeteg vagy.

EZZEL IS ORBÁN SEGGÉBEN VAGY NYAKIG

UGYANOLYAN ELMEBETEG MONGOLFIDIÓTA PSZICHOPATA VAGY, MINT BIRKA
Válasz erre

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.24. 21:16:47

@Emmett Brown: "Szerintem meg 1 fős többséggel igencsak komplikált diktatúrát építeni. "

De egy Jobbik-Munkáspárti et. al. koalíciós diktatúrától fosol. Akkora köcsög vagy, bazdmeg, mint a ház.

Emmett Brown 2020.05.24. 21:31:34

@math0: nem, nem a diktatúrától fosok, szimplán igazságtalan, hogy adott esetben ez a banda kevesebb szavazatot kapott, mint a másik brigád, ennek ellenére kormányt tudnak alakítani. ennyire kurva egyszerű.

Emmett Brown 2020.05.24. 21:40:47

@math0: a szó amit keresel, az a: huszadrangú. egybeírva, rövid "u"-val.

A Fidesz nem tudott volna koalíciót alkotni a Munkáspárttal (49.54%), az Együttel (49.93%), míg a többiek együtt kevesebb szavazattal kormányt tudtak volna alakítani. Szerinted ez igazságos. Szerintem a számok mást mutatnak.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2020.05.24. 21:44:42

@Emmett Brown: szerintem ez kevésbé problémás, mint ha a Fidesz önmagában tud. szerinted nem, mert nyakig benne vagy Orbán seggében.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2020.05.24. 21:45:39

@Emmett Brown: abból mit nem fogtál fel, te selejtes, hogy:

1) a kerekítések miatt az összes koalíciós problémát nehéz lekezelni. lehetne azt mondani, hogy egy koalíciónak meg kell lennie a szavazatok 50%-ának, de ez erőltetett

2) a koalíciós problémák huszadrangúak ahhoz a problémához képest, hogy egy párt egyedül kap érdemtelenül többséget

3) miért hisztizel amiatt, hogy a Fidesznek adott esetben még valakit be kellett volna vennie a koalícióba? mert ennyire benne vagy Orbán seggében

4) "Szerinted demokratikusabb, mert többtagú a koalíció. Ez sima bullshit." Tudom, hogy gyenge a felfogásod.

5) Hitler többség nélkül is épített diktatúrát. Nem lehetetlen. Szóval az 1 mandátumos többség erre nagyon is jól jön. Ennek hiányában például az a koalíciós partner fék és egyensúly lehet, meg beleláthat korrupcióba. De te ennek felfogásához elmebeteg vagy.

EZZEL IS ORBÁN SEGGÉBEN VAGY NYAKIG

UGYANOLYAN ELMEBETEG MONGOLFIDIÓTA PSZICHOPATA VAGY, MINT BIRKA

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.25. 00:17:09

@Emmett Brown: még igazságtalanabb, ha az egyik banda egyetlen párt, és az könnyen ki is küszöbölhető, tehát ki kell. ennyire egyszerű.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.25. 11:14:59

@Emmett Brown: te vagy igazi fanatikus, és elmebeteg is, és Orbán seggében is nyakig.

abból mit nem fogtál fel, te selejtes, hogy:

1) a kerekítések miatt az összes koalíciós problémát nehéz lekezelni. lehetne azt mondani, hogy egy koalíciónak meg kell lennie a szavazatok 50%-ának, de ez erőltetett

2) a koalíciós problémák huszadrangúak ahhoz a problémához képest, hogy egy párt egyedül kap érdemtelenül többséget

3) miért hisztizel amiatt, hogy a Fidesznek adott esetben még valakit be kellett volna vennie a koalícióba? mert ennyire benne vagy Orbán seggében

4) "Szerinted demokratikusabb, mert többtagú a koalíció. Ez sima bullshit." Tudom, hogy gyenge a felfogásod.

5) Hitler többség nélkül is épített diktatúrát. Nem lehetetlen. Szóval az 1 mandátumos többség erre nagyon is jól jön. Ennek hiányában például az a koalíciós partner fék és egyensúly lehet, meg beleláthat korrupcióba. De te ennek felfogásához elmebeteg vagy.

EZZEL IS ORBÁN SEGGÉBEN VAGY NYAKIG

UGYANOLYAN ELMEBETEG MONGOLFIDIÓTA PSZICHOPATA VAGY, MINT BIRKA

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.25. 11:15:41

@Emmett Brown: még igazságtalanabb, ha az egyik banda egyetlen párt, és az könnyen ki is küszöbölhető, tehát ki kell. ennyire egyszerű.

kolomparlole1114 2020.06.14. 09:01:11

@math0:
mint tudjuk, rasszista alapon a cigányok ölnek meg sorozatban magyarokat. hányszor kell még beleverni a pofádat a zsidó szarotokba, te kis selejt?!

kuruc.info/r/35/210163/
kuruc.info/r/2/210399/
kuruc.info/r/2/211070/

amikor a zsidó olyan idióta, hogy azt hiszi, hogy a II. világháború vége az volt, hogy a zsidók nyertek. ilyenek a zsidók. totál sötétek, ők az internacionalista társadalom legalja, a selejt. egymás után többször megismétli az elmebeteg totálkáros selejt ugyanazt a hülyeséget.mellesleg zsidó néven uszít a magyarok ellen a kis selejt.

Ja és még a nagybetűket sem ismeri, hiszen csak egy zsidó...

amikor az elmebeteg zsidó valamiért azt hiszi, vagy inkább simán pofán hazudik mindenkit, hogy a "math" nem zsidó név. miért ne lenne az?

***

amikor a zsidó köcsög azon értekezik, hogy egy zsidónak bármi köze lehet a civilizált viselkedéshez, közben ő maga az ellenpélda:

"Elvárható, hogy a jogos kritikát, tévedéseit elismerje, és ne hadakozzon a végtelenségig, csak hogy ne kelljen elismernie." - hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Math/Civilizalt_Viselkedes

Ugye zsidó? :DD

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.06.14. 09:19:38

@kolomparlole1114:

Mint tudjuk, rasszista alapon a nácik ölnek meg sorozatban cigányokat. Hányszor kell még beleverni a pofádat a náci szarotokba, te kis selejt?!

barankovics.hu/cikk/a-romagyilkossagok-rovid-kronikaja

Amikor a náci olyan idióta, hogy azt hiszi, hogy a II. világháború vége az volt, hogy a nácik nyertek. ilyenek a nácik. Totál sötétek, ők a magyar társadalom legalja, a selejt. Egymás után többször megismétli az elmebeteg totálkáros selejt ugyanazt a hülyeséget.mellesleg cigány néven uszít a cigányok ellen a kis selejt.

parpercpolitika.blog.hu/2020/05/28/deak-teri_bulizas/full_commentlist/1#c38560566

*************************

@kolomparlole1114:

amikor az elmebeteg náci valamiért azt hiszi, vagy inkább simán pofán hazudik mindenkit, hogy a "math" zsidó név. miért lenne az?

parpercpolitika.blog.hu/2020/05/28/deak-teri_bulizas/full_commentlist/1#c38560822

*************************

@kolomparlole1114:

"Einstein zsenijét azért gondolom nagyobbnak"

curiocity.blog.hu/2020/05/23/ki_volt_okosabb_neumann_vagy_einstein/full_commentlist/1#c38566564

amikor a náci köcsög azon értekezik, hogy egy német zsidó tudóst nagyobb zseninek tart, mint a magyar zsidó tudóst.

mindeközben így irtaná a zsidókat:

"azt tudod, kis zsidó köcsög, hogy ez

moshekantor.com/wp-content/uploads/2019/03/NaziExecution-Rex-v2.jpg

a történet végeredménye?! nemcsak, hogy így fogod végezni, de ez lesz a vége a magyar zsidajizmusnak, ha sokat ugráltok! "

parpercpolitika.blog.hu/2020/05/28/deak-teri_bulizas/full_commentlist/1#c38560566

és persze, ezzel a náci egyúttal azt is bemutatja, hogy olyan idióta, hogy azt hiszi, hogy a II. világháború vége az volt, hogy a nácik nyertek. ilyenek a nácik. totál sötétek, magukat is pofán szarják, ők a magyar társadalom legalja, a selejt. egymás után többször megismétli az elmebeteg totálkáros selejt ugyanazt a hülyeséget.mellesleg cigány néven uszít a cigányok ellen a kis selejt.

*************************

@kolomparlole1114:

na mi van, kis náci selejt, kidobtak téged a curiocity oldaláról?!