A Felelős Állampolgárokért Alapítvány és a Bánkitó Fesztivál Fertőzött politika címmel szervezett online vitát. Az apropót az immár hónapok óta tartó koronavírus-járvány szolgáltatta. Deutsch Tamás európai parlamenti képviselőt és Böcskei Balázs politológust Bruckner Máté kérdezte.
A május 6-i beszélgetés annyiban rendhagyó volt, hogy politikus és politológus viszonylag ritkán kerül nyílt vitahelyzetbe egymással. A szervezők azonos témával, ám különböző területen dolgozó vendégeket hívtak meg: Detusch Tamást, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjét és Böcskei Balázs politológust, az IDEA Intézet kutatási igazgatóját.
A vita első blokkjában a járvány okozta belpolitikai helyzetről esett szó. Elsősorban a rendkívüli jogrend és az ahhoz kapcsolódó felhatalmazási törvényen volt a hangsúly, azonban röviden kitértek a magyar társadalom polarizáltságára és arra, hogy a hibrid rezsim kifejezés helytálló-e Magyarországgal kapcsolatban. Az ellenzék szerpét illetően, Deutsch Tamás közölte, szerencsére őt nem kérték fel stratégiai tanácsadásra, de annyit mindenképpen javasolna:
ha nem tudnak segíteni, legalább ne ártsanak!
Úgy véli, az ellenzék a jelenlegi helyzetet egy nagy 2022-es szemüvegen keresztül szemléli, és minden döntést ennek szellemében hoz meg. Böcskei Balázs elmondta, ugyanez igaz a kormánypártokra is, tévedés lenne azt gondolni, hogy ők nem készülnek a következő választásokra már most.
Gazdasági kérdésekre is kaptunk választ. Deutsch szerint a neoliberális kritikákra adott válasz világos volt, hiszen 2010 óta minden olyan intézkedés sikeres volt, amire azt mondták: nem lehet megcsinálni. Abban egyetértés volt a felek között, hogy nem érdemes részproblémákból következtetéseket levonni az egész gazdaságpolitikára vonatkozóan, és ez elhibázott stratégia az ellenzék részéről.
Szó esett az Európai Unió szerepéről is, Böcskei Balázs szerint
az EU elkésett az intézkedésekkel, viszont nem bukott meg mint válságkezelő entitás, azonban tény, hogy a szolidaritás hiánya nem azt mutatja, hogy szorosabb együttműködés várható a jövőben.
Deutsch hangsúlyozta: anyagilag nem segített a közösség, minden az egyes tagállamoktól érkezett. Ismételten levezette azt is, hogy a 2000 milliárdos segélycsomag szerinte miért hazugság.
A 2022-es választásokra készülve rövid esélylatolgatásba is bocsátkoztak a résztvevők. Míg Böcskei Balázs elmondta, hogy neki nem tisztje megítélni azt, hogy mikor és hogyan fog csökkeni a Fidesz népszerűsége, szerinte kár már most várni a pártpreferenciákban való elmozdulást, mivel az inkább közép és hosszú távon mutatkozhat meg. Deutsch Tamástól úgy fogalmazott a kérdésben, hogy felelőtlenség lenne, ha nem állna készen és nem lenne terve a Fidesznek a csökkenő támogatottság kezelésére, azonban a kormány a jelenlegi helyzetben nem a következő választásokra készül, kizárólag az emberi élet védelme lebeg a szemük előtt.
Nézői kérdésekre reagálva Böcskei Balázs az ellenzék járványkezelési alkalmasságát vizsgálta. Véleménye szerint a helyi politikában jelenlévő döntéshozók munkájáról majd csak a járvány végén, a következő választások során tudunk választ kapni – ahogy a kormány teljesítményét is csak ekkor mérhetjük meg. Deutsch Tamás pedig az önkormányzatokat érintő visszavont törvényjavaslatról beszélt. Szerinte nem fordulhat elő egy alkotmányos rendszerben, hogy a veszélyhelyzet olyan szituációt idézzen elő, ami automatikusan felfüggeszti a népképviseleti elvet. Hozzátette, érdemes átgondolni a jelenleg hatályos szabályozást, mivel az elhibázott. A javaslat gyors visszavonásában azonban nem kell mást látni, mint a kormány bölcsességét, mivel nem akartak parttalan és fölösleges politikai vitákba keveredni emiatt. Elmondta továbbá, hogy a javaslat lényege az volt, hogy a polgármestereket megillető, jelenleg egy személyben gyakorolható jogkörök révén meghozott szabályok jogszerűségi vizsgálatát ne utólag vizsgálja az illetékes kormányhivatal, hanem előzetesen tegye ezt meg. Alapvetően jó ötletnek tartja ennek a gyakorlatnak a megváltoztatását, de egyetért annak visszavonásával, mivel nem volt időszerű a benyújtása. „Nem háborúban kell dönteni a katonák ruházatáról” – tette hozzá hasonlattal élve Deutsch.
A vita alább visszanézhető:
Pintér Patrik
Borítókép: Récsányi Patrik