PolAlap - A politikai alapozó

A V4 országok válságkezelési stratégiája

2020. április 09. - Polalap

A közép-kelet-európai térséget március első heteiben érte el a koronavírus-járvány. Az országok kormányai talán jobban rá vannak szorulva egymás segítségére, mint valaha. De vajon van-e egy egységes válságkezelési stratégia a visegrádi négyek közt? Megnéztük!


Az Európai Unió válsága minden országot érint, és szinte bizonyos, hogy a járvány leküzdése után az államok politikusai éles vitákat fognak folytatni az EU-integráció jövőjéről. Ebben a helyzetben azonban nagyon fontos a szolidaritás és az együttműködés. A magyar kormány különösen nagy hangsúlyt fektetett kommunikációjában a V4 országok szövetségének, amelynek Magyarországon kívül tagja még Szlovákia, Csehország és Lengyelország. Azt több tanulmány vizsgálta már, hogy ez a szövetség a gyakorlatban mennyire működik, de egy ilyen, korábban ismeretlen és rendkívüli szituáció más cselekvési tervet követel.

Lengyelország


A V4-ek és az EU egyik legnagyobb tagállamában március 4-én jelentették be az első igazoltan koronavírussal fertőződött beteget. Ezt követően minden nap jelentek meg újabb esetek, a fordulópont azonban március 10-én jött el. A lengyel kormány ekkor jelentette a WHO-nak, azaz az Egészségügyi Világszervezetnek, hogy az úgynevezett „importált” esetekből, tehát azokból, amiket külföldről érkező személy esetében észleltek, áttértek az országon belüli fertőzések szakaszába. Ezzel egy időben elkezdődtek a korlátozó intézkedések bevezetései.
Kezdetben az 1000 fő fölötti szabadtéri és az 500 fő fölötti beltéri rendezvények megrendezését tiltották meg, viszont két nap múlva, március 12-én már az összes eseményt törölték.Az iskolák és az egyetemek bezárását is elrendelték, kezdetben optimista módon március 25.-ét tűzve ki az újranyitás napjának, valamint rögzítették: az év végi záróvizsgákat és az érettségit meg kell tartani! A napi esetszámok azonban csak aznap kezdtek el igazán megnőni, így a bezárásokat április 10-ig meghosszabbították. Március 20-án a kormány hivatalosan is járványhelyzetet hirdetett és további szigorításokat vezettek be: a két főnél nagyobb találkozók megtartását szabálysértésnek minősítették, a kijárást korlátozták, csak szükséges esetben, vásárlás és munkába járás céljából lehet elhagyni a lakhelyet, illetve kiskorúnak számító személyek nem tartózkodhatnak az utcán felügyelet nélkül. Minden olyan intézményt bezártak és szolgáltatást berekesztettek, ami nem számít létfontosságúnak a mindennapi élet szempontjából. Érdekesség, hogy a kormány húsvéthoz közeledve lazította az addigi politikáját, és a maximum 50 fős vallási szertartásokat engedélyezik majd.

Lengyelország a kezdettől fogva az egyik legrosszabb tesztelőnek számított, nála csak két EU-s ország, Magyarország és Horvátország végzett hátrébb az 1 millió főre jutó elvégzett tesztek összesítésénél. A lengyel kormány már március első napjaiban előkészített egy speciális törvényt, amit a parlament elsöprő többséggel meg is szavazott. A közvélemény megosztott volt a kérdésben, mivel a lengyel alkotmány tartalmazza a különleges jogrend fenntartására vonatkozó feltételeket és annak lehetséges hosszát. Eszerint szükségállapotot maximum 90 napig lehet elrendelni és egy alkalommal, további 60 napra meghosszabbítható. A benyújtott és elfogadott javaslat alapján ez 180 napra tolódik ki és nagyobb mozgástérrel ruházza fel a kormányt. Ennek következtében megjelentek azok a vélemények is, amik a demokráciát féltik, mivel a törvény kiiktatja a fékek és egyensúlyok rendszerét a hatalommegosztásból. Cikkünk írásakor Lengyelországban 5205 megbetegedés mellett 159 halálesetet és 222 sikeres gyógyulást regisztráltak közel 100 000 teszt elvégzése után.

Csehország


Az országban március 1-jén jelentették be az első megbetegedéseket – rögtön hármat –, majd rá két napra már növekedésnek is indult az igazoltan fertőzött esetek száma. A cseh kormány hamar megelőző intézkedéseket hozott, a határokat lezárta, az iskolákat pedig bezáratták. Március 12-én a teljes országra kiterjedő veszélyhelyzetet hirdettek, amire az ország modernkori történelmében korábban nem volt példa. Minden olyan eseményt, amin kettőnél többen vesznek részt betiltottak, valamint kötelezővé tették a szájmaszk használatát minden ember számára, amikor utcán, közterületen, vagy boltban tartózkodik. Március 15-én a teljes országot karanténba helyezték, és korlátozták a kijárást, a szabályszegőknek pedig súlyos eurókban mérhető büntetést helyeztek kilátásba.

Csehország másban is az élen jár, a tesztelési kapacitásai Dél-Koreához hasonlíthatóak, felállítottak úgynevezett drive-through tesztelési pontokat, aminek a lényege, hogy hasonlóan egy gyorsétteremhez, az embereket az autójukban tartózkodva minél gyorsabban teszteljék. Kétféle megoldás is létezik: vagy az állam biztosítja ingyenesen abban az esetben, ha gyanús esetnek minősül vagy pedig önfinanszírozással is igénybe vehető – egy teszt nagyjából 30-40 ezer forintba kerül. Dél-Moráviában pedig ’okos karantént’ hoztak létre, aminek célja, hogy az emberek telefonjáról kinyert adatok alapján figyelje, hogy érintkezhetett-e fertőzött emberrel, és figyelmeztesse abban az esetben, ha ez megtörtént. A jövőre nézve a terv, hogy a kijárási korlátozás helyét ez a rendszer vegye át az egész országban.

Talán éppen ennek köszönhető, hogy Csehországban igen magas a fertőzöttek száma, jelen pillanatban 5221 igazolt eset van, amiből 99 haláleset és 233 szerencsés gyógyulás. Hasonlóan Lengyelországhoz, a cseheknél is majdnem 100.000 tesztet végeztek el eddig, azonban a napi kapacitást jelentősen emelni akarják. A jelenlegi intézkedéseket a cseh kormány április 12-ig hosszabbította meg. Érdekesség, hogy az ország élen jár a szolidaritásban: Kínának kétszer is nagy mennyiségű egészségügyi felszerelést küldtek, Olaszországnak és Spanyolországnak pedig összesen 110 000 FFP2-es maszkot és 10 000 védőruhát adtak, míg Szlovéniának 1 millió sebészi maszkot és 200 000 FFP2-es maszkot adományoztak.

Szlovákia


Északi szomszédunknál március 6-án ütötte fel a fejét a vírus, az akkor még Peter Pellegrini által vezetett kormány pedig nagyon gyorsan reagált: március 9-én már be is zárták az összes iskolát először két hétre. Később, 12-én veszélyhelyzetet hirdettek, és korlátozták az emberek szabad mozgását. A szórakozóhelyeket, éttermeket bezárták, a nem létfontosságú boltok sem nyithatnak ki. Március 25-én pedig ők is kötelezővé tették a szájmaszk viselését. Szlovákia tehát a szokásos utat követte, és a számokból úgy látszik, hogy kontroll alatt tartják a megbetegedést. Jelenleg „csak” 682 megbetegedést tartanak számon, amiből két sajnálatos haláleset és 16 ember gyógyulását is jelentették. Viszont ellentétben Csehországgal, itt a teszteléssel közel sem állnak olyan jól. Eddig csupán 19 681 tesztet végeztek el, napi szinten körülbelül 1500-2000 új embert vizsgálnak, de egy ideig fennállt a veszélye annak, hogy a rendelkezésre álló készlet elfogy. Talán a kevés tesztelésnek köszönhető, talán a sikeres korlátozásoknak, de Szlovákiában a napi új esetszám átlagosan 25, azaz a többi országhoz képest alacsonyan tartják a megbetegedések számát, ezzel elnyújtva a járványgörbét. Szlovákia néhány napja bejelentette, nem engedélyezi az országba való be- és kilépését a 7,5 tonnánál nagyobb kamionok esetében, de ezt a rendelkezést másnap feloldották. Igor Matovic miniszterelnök bejelentette, hogy a húsvéti időszakra utazási korlátozásokat fognak bevezetni, senki sem hagyhatja el azt a járást, amiben életvitelszerűen tartózkodik, ezzel próbálják elejét venni a rokonlátogatásoknak, amik elszabadíthatják a vírus terjedését.

Magyarország


Itthon március 4-én, közel 1 hónapja ütötte fel a fejét a megbetegedés, két iráni diáknál mutatták ki a betegséget. Kezdetben enyhe korlátozó intézkedéseket hoztak, a beutazást és vízumkibocsátást korlátozták, majd a március 15-i állami ünnepség rendezvényeit mondták le. Az első komolyabb intézkedéscsomag március 11-én jött, amikor a kormány elrendelte a veszélyhelyzetet, távoktatási rendet vezetett be az egyetemeken, ideiglenes határellenőrzést és rendezvények törlését rendelték el. Március 16-án a teljes oktatás digitális tanrendre állt át, valamint az összes határt lezárták a nem magyar állampolgárok előtt. Március 27-én pedig életbe léptek a kijárási korlátozások, amik értelmében a lakóhelyet csak különösen indokolt esetben lehet elhagyni. Egyelőre ez a rendelet április 11-ig áll fenn, s a jövőjéről április 9-én lehet döntés.

A kormány – Lengyelországhoz hasonlóan – itthon is elfogadott egy különleges jogrendre vonatkozó törvényt, aminek értelmében a korábban kihirdetett veszélyhelyzet alatt meghozott törvény erejű rendeletek érvényessége határozatlan időre, visszavonásig szól. A veszélyhelyzet lezárulta a járvány végében lett meghatározva, amiről a parlamenti többség fog dönteni, a rendeletek visszavonásának esetében azonban a kormány kezében van a felelősség. Komoly kritika érte a kormányt amiatt, mert nem hozták nyilvánosságra a megbetegedések nemi, életkori és területi adatait. Végül április 1-én történt ebben változás, ekkortól kezdve elérhetővé vált az elhunytak neme, kora és alapbetegségei, valamint a területi alapú megbetegedések számai. A kormány bejelentette, hogy Szerbiának és Észak-Macedóniának maszkokat, illetve egyéb egészségügyi felszereléseket adományoz, mivel ezen országok talpon maradása fontos a migrációs helyzet stabilitása miatt is. Magyarországon e pillanatban 25 748 tesztet végeztek el, ami 895 pozitív esettel járt. Ebből 58 ember elhunyt, míg 94 felépült a betegségből.

Összehasonlítás

 

Az Oxford University készített egy kutatást március 24-én, ami a kormányzati intézkedések szigorúságát vizsgálta. Ez alapján az aktuális állapotban a szomszédos Horvátországban voltak érvényben a legszigorúbb szabályok, 100-as értéket ért el. Ehhez képest Lengyelország 67, Csehország 81, Szlovákia 52, míg Magyarország 90 pontot ért el.

A különböző kormányzati intézkedések bevezetéséig eltelt napok száma az első igazolt esetet követően:

A V4 országok közötti együttműködés tetten érhető volt egyrészt annál az esetnél, mikor a magyar-szlovák határ mentén élő embereknek engedélyezték a bejárást a szomszéd országba munkavégzés céljából. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy hasonló intézkedés több ország esetében is megtörtént. A járvány kitörésekor, az első cseh adománynál Magyarország és Ausztria is küldött segélyszállítmányt Kínának. Az látszik azonban, hogy Csehországot leszámítva a több országnak még bőven van hova fejlődni a tesztelési kapacitást illetően, itt talán érdemes lenne segítséget kérni a cseh kormánytól, akár erőforrás, akár tudás terén, hiszen a WHO ajánlása is az: tesztelni, tesztelni, tesztelni. A korlátozó intézkedések meghozatalában Szlovákia volt a leggyorsabb, és náluk is van a legkevesebb igazolt eset, ami akár ennek a számlájára is írható, viszont az egyértelmű, hogy a jelenlegi helyzetben még senki sem lélegezhet fel. A továbbiakban is szükség van arra, hogy a kormányok együttműködve, egymást figyelve időben hozzanak fontos és jó döntéseket, hiszen csak így van lehetőség arra, hogy az eddig sikeresen megakadályozott tömeges megbetegedések szakaszába minél később lépjünk.

Pintér Patrik

A bejegyzés trackback címe:

https://polalap.blog.hu/api/trackback/id/tr5915599504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ursus artos 2020.04.10. 18:49:36

Mindent kristály tisztán tudni fogunk a cirkusz végére...

nemecsekerno_007 2020.04.10. 18:51:31

Előbb-utóbb át kéne raja esni a többségnek, különben ülhetünk a karanténtban augusztusig. Addigra nullázódik a gazdaság, ezt senki sem akarja.

sóhegy049 2020.04.10. 20:05:17

@nemecsekerno_007:
Gyere, beugrunk a Szent Lászlóba egy "gyárlátogatásra"! Túl leszünk rajta, vagy nem...

tireless treehugger 2020.04.10. 20:15:47

"Itthon március 4-én, közel 1 hónapja ütötte fel a fejét a megbetegedés, két iráni diáknál mutatták ki a betegséget"

propagandaszagavan

laci_52 2020.04.10. 20:32:25

@ursus artos: Ott a pont! Fél év múlva kell megnézni ezeket az adatokat, akkorra kiderül, melyik ország volt jobb a védekezésben(vagy szerencsésebb).

sóhegy049 2020.04.10. 21:19:58

@nemecsekerno_007:
Te remegsz már hetek óta, hogy úristen... Mi lesz???
Legyél túl rajta!
Nincs tartalékod???
@laci_52:
Fél év?
Optimista vagy. Lecsengőben kellene már addigra lennie, de vége lesz-e? Nézz azért kronológia adatokat Ázsiában, mást mutatnak.

flydomi 2020.04.10. 21:34:07

@laci_52:
Bruahahahaha.
FideSS-nek erkede,h minel tovabb tartson a korona virus alkotta "kaosz". :))
Az,h a sajat allampolgaraikat nem segitik ki a latszat intezkedesekel,az csak hab a tortan. :))

birkamenet 2020.04.11. 01:25:54

NEMZETHALÁL!

Orbánék látványosan elkúrták az idős otthonban (is). Propagáltak migránsról, Karigeriről, aztán belefulladtak a saját hazugságukba, kiderült, mindent ők kúrtak el.

Mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy csupa féleszű kontraszelktált, semmihez nem értö funkcit nezeztek "szakértőnek", meg hogy olyan orvosokra bízzák az embereket, akik olyan okosak, hogy még azt se tudják, hogy mire kell a szájmaszk meg a tesztelés.

birkamenet 2020.04.11. 01:29:43

@nemecsekerno_007:

Mi van kisnemecsek, lázaozol a vezír ellen? Nem tetszik a kijárási tilalom? Csak tán nem a Soros fizetett embere lettél te is?

chrisred 2020.04.11. 05:25:32

@nemecsekerno_007: Ha nem ad védettséget, hogy átestél a fertőzésen, akkor teljesen mindegy, hogy ki volt korábban fertőzött, és ki nem. Csak úgy lehet véget vetni a járványnak, hogy addig fenntartják a korlátozásokat, amíg fertőzéses esetet találnak.

nyerafidesz 2020.04.11. 05:27:42

Hát megint elmarad a heti kormánybukás...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 07:32:18

@nyerafidesz: Miközben kiderült hogy gusztustalanul hazudtatok az idősotthonok tekintetében.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 07:35:16

@nemecsekerno_007: Na mi van faszfej? Kiderült mekkorát hazudtatok? Hogy lehetnek ekkora barmok a gazdáid? Nekiállnak hazudozni, holott tudták hogy Karácsony kezében a Budapesti Kormányhivatal vezetőjének a teszteket megtagadó levele? Vagy csak nem merték Orbánnak megmondani?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 07:36:53

Hol a birca? Az oroszok is jól állnak, már a hatósági árak bevezetését tervezik. Lesz még jegyrendszer is arrafelé?

sóhegy049 2020.04.11. 08:28:59

Még működik ez a V4?
Ha gebasz van, kíváncsi leszek, hogy a 3 közül ki és mennyit fog rajtunk segíteni?

ursus artos 2020.04.11. 08:36:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Miközben kiderült hogy gusztustalanul hazudtatok az idősotthonok tekintetében. "
Állítja Karácsony Gergely.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 08:54:41

A nemzetállamok reneszánszának, és a kártékony lippschizmus végromlásának nyitánya ez a járvány. Minden rosszban van valami jó!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 09:05:10

@ursus artos: amikor a mongolFidióta még olvasni sem tud.

DOKUMENTUMOK VANNAK NYILVÁNOSSÁGRA HOZHA, MEG TUDOD ÁM NÉZNI AHELYETT, HOGY VAKON HINNÉL HABONYNAK!

koronavirus.budapest.hu/blog/2020/04/10/ontsunk-tiszta-vizet-a-poharba-4-level-amelybol-kiderul-hogy-mi-vezethetett-a-jarvany-terjedesehez-az-idosotthonokban

ursus artos 2020.04.11. 09:24:29

@math0: "amikor a mongolFidióta még olvasni sem tud."
Olvastam. Mást is olvastam. Én nem hozok ítéletet újságcikkek alapján. Ez a te privilégiumod.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 09:28:09

@ursus artos: A fészbukon kint van Budapesti Kormányhivatal vezetőjének levele. Hihetetlen még a nyilvánvaló bizonyítékokat is meghazudtoljátok. Ezek vagytok ti.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 09:32:11

Én nem feltételezem hogy Orbán tudott erről a levélről. Annál ő sokkal okosabb hogy egy ekkora hazugságba belelavírozza magát. De itt üt vissza amikor szervilis hülyékkel veszi körbe magát akik nem merik az igazságot megmondani neki.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 09:33:05

@ursus artos: amikor a mongolFidióta hülye a saját szemének és a dokumentumoknak se hisz. ennyit tudtok. selejtek vagytok. jobban hiszel Habonynak, mint a saját szemednek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 09:36:27

"A Pesti úti Idősek Otthona Szervezeti és Működési Szabályzatában járvány esetén az intézmény működését a 18/1998. (VI.3) NM rendelet szabályozza.
Ennek 3§.1. pontja: A fertőző betegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló helyi egészségügyi hatósági tevékenység a népegészségügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal) és a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: járási hivatal) hatáskörébe tartozik."

Segítsek értelmezni fidióták?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 09:37:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a kérdés nem csupán a levél, hanem Orbánnak kellett volna elrendelnie, hogy teszteljék a kórházból elbocsátottakat. nem rendelte el. Orbán egy idióta, alkalmatlan a kormányzásra

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 09:39:53

@math0: Orbán az őt körülvevő, de alkalmatlan idiótákra hallgat. Ő arról tehet, hogy szervilis emberekkel vette körül magát.

ursus artos 2020.04.11. 09:44:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Hihetetlen még a nyilvánvaló bizonyítékokat is meghazudtoljátok."
Hogyan lehet nyilvánvaló bizonyíték, ha azzal indít, hogy "hogyan kerülhetett".
Még egyszer mondom: nem hozok ítéletet - most - a tekintetben, hogyan került be a vírus az idősotthonokba.
Értem én, hogy szerinted nyilvánvaló bizonyíték, de a zöld dossziét és a svájci számlákat sem láttuk,. pedig azok is nyilvánvaló bizonyítékok! Állítólag.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 09:47:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: de, Orbán idióta. nem nézem le, sajnos egy jelentős hatalommal, és befolyással rendelkező idióta. veszélyes idióta.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 09:49:00

@ursus artos: Például úgy kerülhetett oda, hogy a kórházakból tesztelés nélkül vitték vissza idősotthonokba betegeket. Neked ennyire nehezedre esik az értő olvasás?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 09:50:59

@ursus artos: teljesen "jogos" kétségeid vannak, hogy Mari néni a kórházban kaphatta-e el a koronavírust, hiszen az is lehet, hogy az éjjel, titokban kiszökött Vuhanba egy kis nightclubbozásra.:)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 09:51:06

@ursus artos: Két súlyos bizonyíték is van. Egyszer a tesztelést elutasító levél, másodszor hogy a rendelet szerint a kormány és járási hivatalok a felelősek járvány esetén. Sikerül e kettőt logikailag egymás mellé rakni?

sóhegy049 2020.04.11. 09:55:56

@ursus artos:
Alkalmazottak vannak, eddig ugye megvan?
Tehát Bárki, Bárhonnan bevihette, nem jelez rá a biztonsági kapu! :-)
Istenem, ezek a csávók...

ursus artos 2020.04.11. 09:56:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: " Például úgy kerülhetett oda, hogy a kórházakból tesztelés nélkül vitték vissza idősotthonokba betegeket."
Vagy más módon.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 10:05:36

@ursus artos: teljesen "jogos" kétségeid vannak, hogy Mari néni a kórházban kaphatta-e el a koronavírust, hiszen az is lehet, hogy az éjjel, titokban kiszökött Vuhanba egy kis nightclubbozásra.:)

HaD 2020.04.11. 10:09:23

tehát nincs egységes stratégia...Mo. abban meg különösképpen egyedi hogy a fal mellett ép most jelent meg a Magyar Közlönyben hogy kísérletezgetni lehet a magyarokon...és örülünk Vincent(szíígyártó) a kínai tesók adományának amit csak 4 országnak adtak valamilyen gyógyszerek formájában és amelyek "feltehetően" jók a vírusra ...ez így kerek:(...bravó...Hajrá Magyarország!

Exploiter 2020.04.11. 10:18:30

@chrisred:

Ha nem ad védettséget, hogy átestél a fertőzésen, akkor a teljes ismert modern világnak vége, felesleges a küszködés, inkább menjünk bulizni, ne így teljen az utolsó év.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.11. 11:12:20

@flydomi:

"FideSS-nek erkede,h minel tovabb tartson a korona virus alkotta "kaosz". :)) 2

Ez kurvára nem érdeke a Fidesznek. Minél tovább tartanak a korlátozások, annál nagyobb lesz a gazdasági visszaesés, ami megbosszulja magát 2022-ben.

Európai téridő 2020.04.11. 11:12:47

@ursus artos: "Mindent kristály tisztán tudni fogunk a cirkusz végére..." Vagy nem, ahogy a hírek és az álhírek körüli káoszt elnézem. Az rendhagyó dolog a médiától, hogy beismer számos trükközést, az már kevésbé, amikor a szó veszélyes fegyverével továbbra is visszaélve sikánol.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.11. 11:14:05

@birkamenet:

"Orbánék látványosan elkúrták az idős otthonban (is)."

Mármint a FŐVÁROSI FENNTARTÁSÚ idősotthonokban?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.11. 11:17:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"tudták hogy Karácsony kezében a Budapesti Kormányhivatal vezetőjének a teszteket megtagadó levele?"

Hm. Így már kissé más a leányzó fekvése. :(

sóhegy049 2020.04.11. 12:03:30

"Rendkívüli: Megszökött egy koronavírussal fertőzött férfi az Uzsoki utcai kórházból
Aztán este visszament a kórházba."
Tehát az ilyet megfogni és leláncolni? Na, így (is) terjed a kórság...

sóhegy049 2020.04.11. 12:08:19

@HaD:
A Tv-s időjósnak is adtak már mindent, hátha... Szerencsére jobban van, valahol olvastam. Esetleg azzal "játszani", amit a kínaiak is használtak? Kiadták, ingyé van...
Nekünk a japcsi gyógyszert adták, ami elvben használgat, de hogy azt engedélyezte-e valaki, arról nincs hír. Lehet, hogy a pár szem nem a pór népé?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 12:13:35

Karácsony szépen csapdába csalta a fideszes hazugsággyárat. :-))

index.hu/belfold/2020/04/10/karacsony_4_dokumentum_nyilvanossagra_hozasaval_reagalt_a_kormany_vadjaira/

"Pesti úti idősotthon: Karácsony eddig titkos dokumentumokkal vág vissza a kormánynak"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 12:15:06

@nemecsekerno_007: Na meséljél csak az idősotthonokról indított hazugság cunamitokról! Meddig "sűlyedtek" még?

Emmett Brown 2020.04.11. 12:22:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Deutschra eddig mind a két beszólása nagyon csúnyán visszaütött.

Padoztatni kellene, mert kurvaégő a pali.

Emmett Brown 2020.04.11. 12:23:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: gyönyörű találat. 100 pont a Griffendélnek, és 50 levonva a Mardekártól.

birkamenet 2020.04.11. 13:08:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Minél tovább tartanak a korlátozások, annál nagyobb lesz a gazdasági visszaesés, ami megbosszulja magát 2022-ben."

jaj te félnótás troll, ezt pofázza már pár hete a fél világ (EU stb), hogy orbán diktátorod kétharmados parlamenti seggnyaló szolgái bebiztosította orbán diktátordnak, hogy addig maradhat egyeduralmon ameddig csak akar. Addig mellőzi a patlamentet, ameddig csak akarja. Csak tőle függ.

És a legfontosabb: a vészhelyzetet csak maga jelentheti ki befejezettnek. Ha meg úgy dönt, hpgy az pedig kérem szépen tovbább tart, akkor orbán diktátornak hjogha van, hogy NE ÍRJON KI VÁLASZTÁST. Ameddig csak él és kedve van, csak az ő döntése, hogy Orbanisztánban a lesz-e még valaha parlementi választás.

Mire tippelsz elvtárs, van olyan hülye orbán, hogy valaha is kiír még választást, amikor anélkül életfogytiglanra van biztosítva a hatalma??

Exploiter 2020.04.11. 13:54:40

@birkamenet:

Ne legyél már ennyire idióta.
Sokkal sanszosabb, hogy a nép egy pár hónapon belül nekimegy a rendőrségnek, még akkor is, ha akkor még úgy látszik, hogy kellene a korlátozás.
Otthon ül több millió ember, körbe-körbe futkározik a lakásban mint valami őrült, napról napra kétségbeesetten, frusztráltabban, egzisztenciális válságban.
Szerinted ez a tömeg majd megvárja, hogy Orbán elhúzza a vészhelyzetet, ameddig diktátorosat akar játszani.
Legyen már realitásérzéked.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 13:54:50

@math0: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A tömeges fertőződéshez az alapvető tisztasági rendszabályok súlyos megsértése kellett. Ez pedig egyértelműen a fenntartó sara. Több idős ember megrühösödött a gondozatlanság miatt.

Exploiter 2020.04.11. 14:06:07

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

A tömeges fertőződéshez az kell, hogy egy ember elkapja valahol és kinyírjon mindenkit odabent.
Idén még nagyon sok ilyen eset lesz és engem személy szerint már most kurvára undorít, hogy a két oldal politikai beszólogatásra használja ezt. Még sok száz öregember fog így meghalni a következő időszakban. Remélem, mindig el fogják játszani ugyanezt, a kurva ország épülésére.

Emmett Brown 2020.04.11. 14:09:10

@Exploiter: meg is van az 53. heti nyugdíjra a fedezet.

GyMasa 2020.04.11. 14:16:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Hát, nem is tudom...
Szerintem a tesztelést megtagadó levél után a helyes lépés az lett volna, ha a visszakerülő időseket szépen az otthon karanténba teszi, és leteszteli.
(a karantén pl. szerintem semmibe nem kerül.)
A fentiek alapján legalább 3 hetük lett volna rá, hogy csináljanak valamit.
Azt' mégsem látom pontosan, hogy mi történt, de erős a gyanúm, hogy semm olyan, amit írtam.
Arról meg nem is bsezélve, hogy Mari néni valóban produkálhat egy negatív tesztet, ami után fél órával megkaphatta a vírust.
De legalább teljes magabiztossággal lobogtathatta volna a negatív tesztjét, és frtőzhetett volna az otthonban vidáman tovább.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 14:16:46

@Exploiter: A tömeges fertőződés kivédhető lett volna, ha a fenntartó biztosítja a megfelelő szintű higiéniát, biztosítja ennek feltételeit. A teszt pedig csak napokkal a fertőződés után képes kimutatni a fertőzöttség tényét. Vagyis akit negatív teszttel visszaszállítanak, az is lehet fertőzött. Az intézményben kellet volna karanténba helyezni a visszaszállítottakat. Ez lett volna a biztonságos eljárás.

Emmett Brown 2020.04.11. 14:20:08

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: ahol ennyi ember össze van zárva, ott baszhatod a kézmosást.

Ha igaz a rüh, akkor az nyilvánvaló trehányság.

Ettől független az, hogy ha egy ilyen zárt közösségbe bejut a vírus, akkor annak nagyon csúnya vége lesz.

Emmett Brown 2020.04.11. 14:22:45

@GyMasa: amire írta, hogy nem tudják a karantént megoldani. Illetve, hogy járvány idején a kormányhivatal illetékessége a dolog.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 14:48:06

@Emmett Brown: Negatív teszttel is bejuthat a fentebb taglalt okok miatt. Ezért kellett volna karanténba helyezni a visszaszállítottakat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 14:55:56

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Ja. Karanténba. Hogyan a tarlós által 9 év alatt lerohasztott otthonokban?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 14:56:38

nepszava.hu/3074098_a-fovaros-cafolja-a-kormanyhivatal-cafolatat

"Mindenesetre az idősotthont teljes egészében fertőtlenítik az országos tisztiorvos
utasításának megfelelően. A kormánypárti politikusok és általuk vezetett intézmények
támadása közepette érdemes még egyszer felhívni a figyelmet: az idősotthonban megjelenő
koronavírus fertőzésről először a Karácsony Gergely számolt be, azután, hogy a fővárosi
önkormányzat 200 tesztet végeztetett el saját költségén és rendelésére."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 14:58:09

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "Az intézményben kellet volna karanténba helyezni a visszaszállítottakat." - Mondd te tudsz olvasni? Kinek a dolga járványnál intézkedni?

"A Pesti úti Idősek Otthona Szervezeti és Működési Szabályzatában járvány esetén az intézmény működését a 18/1998. (VI.3) NM rendelet szabályozza.
Ennek 3§.1. pontja: A fertőző betegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló helyi egészségügyi hatósági tevékenység a népegészségügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal) és a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: járási hivatal) hatáskörébe tartozik."

Segítsek értelmezni fidióták?

kvadrillio 2020.04.11. 14:58:34

ugynaz mint a többi prszágé. MINDENHOL HAGYJÁK KIHALNI AZ IDŐSOTTHONOKAT. ...ÉS KÖZBEN MEGY A DUma, cicinénitől is......mi minent megtettünk !!! ???????????? mijafaszt ??? hogy szerződött orvosok már régen nem látták el az 550 idősotthoni bentlakásost ??? hjogy réglejárt fertőtlenítőt hagytak nekik ( a többit, a frisset biztosan hazavitték a dollllllgozók !), A TÖKÖM TELE A SOK HAZUG DUMÁVAL ! MINDENT MEGTETTÜNK, MINDENT MEGTESZÜNK....MIT ??? A DUMAHALMAZT ??????! KÖZUBEN MEG MEGY A HALOTTGYÁRTÁS EZERREL !!! MINDENHOL A VILÁGON !

EZ A BORIS JOHNSON IS 3 NAP UTÁN HAZAMEHETETT. VAJON MILYEN GYÓGYSZART ADTAK NEKI, CSAK NEM AZ ORSZÁGVEZETŐKNEK JÁRÓT ??? 10 NAPIG MAGAS LÁZ, KÓRHÁZBAN 3 NAPIG OXIGÉN, AZTÁN HAZAMEHETETT ??? TEHÁT VAN GYÓGYSZER, CSAK A MAGASABB VEZETŐK KAPHATNAK BELŐLE ?! A TÖBBI HALDOKLÁSÁT PEDIG CSAK MONITORON FIGYELGETIK ???

HAHAHAHAHA.....SZÉP KIS PANDÉMIÁS JÁRVÁNY EZ....IRÁNYÍTOTTAN DÖNTEN EK AZ ORVOSOK EMBEREK HALÁLÁRÓL.

KÖSZÖNJÜK III. ÉVEZRED, 21. SZÁZAD......EZ A TAIGETOSZ CSÚCSA !

ugynaz mint a többi prszágé. MINDENHOL HAGYJÁK KIHALNI AZ IDŐSOTTHONOKAT. ...ÉS KÖZBEN MEGY A DUma, cicinénitől is......mi minent megtettünk !!! ???????????? mijafaszt ??? hogy szerződött orvosok már régen nem látták el az 550 idősotthoni bentlakásost ??? hjogy réglejárt fertőtlenítőt hagytak nekik ( a többit, a frisset biztosan hazavitték a dollllllgozók !), A TÖKÖM TELE A SOK HAZUG DUMÁVAL ! MINDENT MEGTETTÜNK, MINDENT MEGTESZÜNK....MIT ??? A DUMAHALMAZT ??????! KÖZUBEN MEG MEGY A HALOTTGYÁRTÁS EZERREL !!! MINDENHOL A VILÁGON !

EZ A BORIS JOHNSON IS 3 NAP UTÁN HAZAMEHETETT. VAJON MILYEN GYÓGYSZART ADTAK NEKI, CSAK NEM AZ ORSZÁGVEZETŐKNEK JÁRÓT ??? 10 NAPIG MAGAS LÁZ, KÓRHÁZBAN 3 NAPIG OXIGÉN, AZTÁN HAZAMEHETETT ??? TEHÁT VAN GYÓGYSZER, CSAK A MAGASABB VEZETŐK KAPHATNAK BELŐLE ?! A TÖBBI HALDOKLÁSÁT PEDIG CSAK MONITORON FIGYELGETIK ???

HAHAHAHAHA.....SZÉP KIS PANDÉMIÁS JÁRVÁNY EZ....IRÁNYÍTOTTAN DÖNTEN EK AZ ORVOSOK EMBEREK HALÁLÁRÓL.

KÖSZÖNJÜK III. ÉVEZRED, 21. SZÁZAD......EZ A TAIGETOSZ CSÚCSA !

UNDORÍTÓ.....AMI ZAJLIK !

Emmett Brown 2020.04.11. 15:00:05

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: aha. És ezt hogy oldják meg intézményenként?

Kinek is lett volna a dolga, hogy ezt megszervezzék?

birkamenet 2020.04.11. 15:06:55

@Exploiter:

Ne röhögtess már azzal, hogy a magyar ember forradalmat csinál! 30 éve a szopórolleren van, ellenállása sincs semmire, ezt nagyon jól tudja minden politikus, ezt ki is használják. Eddig orbán használta ezt ki a leggátlástalanabbul egészen addig, hogy mára de facto sztálini egyeduralmat épített ki. Bármikor letartóztathatja sötétben bújkáló ellenforradalmárt, árdrágitókat, rémhirterjesztöket. A vészhelyzet alatt még tüntetni se mehetsz ki, mert azonnal letartóztatnak közegészség és közbiztonság veszélyeztetésért. A nép besétált a sztálini diktatúrába és még agyilag fel se fogta. Nem számit, eddig is benne volt, de edig se érdekelte.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 15:07:50

@Emmett Brown: Nem ér rá elolvasni - nem is értené - a rendeletet. Még mindig az általános elsős kiszínezős könyvének befejezése foglalkoztatja.

Emmett Brown 2020.04.11. 15:09:07

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: olvastad Karigeri harmadik levélét a Korinthusbeliekhez?

birkamenet 2020.04.11. 15:11:52

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Agyhalott, a járványügy kezelése állami feladat, nem intézményi, ezt már napok óta nem tudja felfogni az a gyüszünyi fidióta agyad. Az intézmény csak azt teheti amit az állam meg a törvényei megengednek neki, azok meg csödöt mondtak! Az idösotthoni tömeghalál az állami illetékesek számlájára fog menni, azon belül is a vészhelyzet egyeduralkodójára.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 15:18:26

@Emmett Brown: Szerinted hogyan oldja meg egy intzézmény a házi karantént? Segítek: elkülönítéssel.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 15:19:39

@birkamenet: Persze te hülye ,és a túlterhelt kórházak még karanténozzanak is. Ugye te barom?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 15:21:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Egy idősek otthonában a gondozók, illetve a fenntartó felelőssége, hogy ne legyenek rühösek a gondozottak.

Emmett Brown 2020.04.11. 15:23:30

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: jaja, mert az idősek otthonában ennek pont megvannak a feltételei.

Vagyis októberig megvoltak, majd Karigeri kifejezett utasítására elbontották mindenhol a már kialakított karanténszobákat, és kiadták Airbnb-nek.

Így volt, eskü.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 15:30:02

@Emmett Brown: Több hely van erre, mint egy amúgy is leterhelt kórházban.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 15:30:35

@Exploiter:
A magyarországi fertőzöttek nagyjából hetede ebből az egy idősotthonból kerül ki. Miközben azok a dolgok, amire Karigeri hivatkozik, máshol is ugyanúgy működnek

Nem végeznek tesztelést csak azért, mert egyik egészségügyi vagy szociális intézményből másikba kerül valaki. Ezzel nem növekszik jobban az intézményen belüli kockázat, mint akkor, ha valamelyik ápoló/idősotthoni dolgozó hazamegy a családjához munka után aztán másnap újra bejön. Mivel 200 dolgozója volt az idősotthonnak, elvileg NAPONTA 200-szor valószinűbb lehet hogy igy került be a fertőzés, mint egy kórházból hazaengedett betegnél. Ha megszorzod ezt a napok számával, amikor kezdődött a csoportos megbetegedés Magyarországból, akkor ebből kijön egy hozzávetőleges statisztikai valószinűség

Nagyjából ennek a reciproka az, hogy helytálló amire Karácsony hivatkozik, vagyis hogy egy kórházből visszakerüt idős személy révén jutott be a koronavirus a Pesti úti idősotthonba. A többi meg csak politikai kavarás

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 15:31:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ez hol tiltja, hogy helyi karantén létesíthető l okoska??

kvadrillio 2020.04.11. 15:36:25

Az influenzafertőzéssel kapcsolatos legújabb kutatási eredmények

Kutatók már dolgoznak az élethosszig tartó védelmet nyújtó influenzavakcina kifejlesztésén, de születtek új kutatási eredmények az idősek körében előforduló esetek kockázataival és a fertőzés súlyosságának előrejelzésére alkalmas módszerekkel kapcsolatban is.

Élethosszig tartó védelmet biztosíthat az influenza ellen egy új típusú vakcina

A nebraskai Virológiai Központ új kutatási eredményei szerint a négy fő influenzatörzs génjeiből előállított kombinált vakcina széleskörű védelmet biztosíthat az influenzafertőzéssel szemben.

Az új típusú vakcina hatására a kísérleti állatok túlélték a hétféle influenzavírus letális dózisait, illetve azok az álaltok, amelyek nagyobb adagot kaptak a vakcinából, nem is betegedtek meg. Ezzel ellentétben azok az egerek, amelyeknek a hagyományos influenzaoltást adták be, mind megbetegedtek ugyanezeknek a vírustörzseknek a hatására, vagyis a patogének sikeresen elkerülték a hagyományos típusú vakcina által kiváltott immunválaszt.

A kutatók célja olyan vakcina kifejlesztése, amelyet egyetlen egyszer kell alkalmazni, és élethosszig tartó védettséget biztosít. Bár embereknél még nem igazolták az új megközelítés eredményességét, de a kutatás vezetője szerint ígéretes módszernek látszik az univerzális influenzaoltás kifejlesztéséhez vezető úton.

„A jelenleg alkalmazott influenza elleni vakcinációs programok és technológiák a fertőzések számát 4,75 százalékkal, a hospitalizációk számát 6,9 százalékkal csökkentik. Semmi kétségünk sincs azzal kapcsolatban, hogy ne lenne szükség új, hatékonyabb oltási technológiákra.”

Mivel az influenzavírus gyorsan mutálódik, és emberek, állatok, madarak gyakran tünetmentesen hordozzák a kórokozót, nehéz olyan vakcinát kifejleszteni, ami hosszú távon megőrzi a hatásosságát. A hagyományos influenzavakcina gyengített vagy elölt vírust tartalmaz, ami a hemagglutinin (HA) elleni immunválasz kiváltásán keresztül fejti ki a hatását.

Az ideális influenzaoltás költséghatékony, olcsón előállítható, hosszú távú immunitást biztosít, kevés alkalommal szükséges a beadása, és a vírus minden variánsával szemben hatékony.

Ezzel szemben a hagyományos oltás esetében a fő problémát az okozza, hogy nehéz előre megjósolni, hogy melyik törzs fogja a legtöbb fertőzést okozni a következő években, nehézséget okoz a biztonságos gyártás és szállítás, a megfelelő készletek időben történő biztosítása, valamint az idősek esetén a rossz válaszreakció, ami tovább növeli az egyébként is magas kockázatot ebben a populációban.

A hagyományos vakcinák hatékonysága 60 százalék alatti akkor, ha az oltás megfelel az aktuálisan cirkuláló törzsnek, és ettől is alacsonyabb, ha nem az a törzs okozza a fertőzések többségét, mint ami a vakcinában található. Szakértők szerint az univerzális influenzaoltás 2020-2025 körül kerülhet forgalomba.

Kedvezőek az új influenza elleni szerrel végzett kutatás eredményei

A baloxavir-marboxil hatóanyagú készítményt fejlesztő gyógyszercég bejelentette, hogy az új hatóanyag szignifikáns mértékben csökkentette az influenza tünetek javulásáig eltelt időtartam hosszát.

A fázis 3 CAPSTONE-2 klinikai vizsgálatban placebóval összehasonlítva a baloxavir-marboxillal kezelt ...

kvadrillio 2020.04.11. 15:37:00

.....csoportban a tünetek enyhüléséig eltelt idő 73,2 óra volt, míg a placebo csoportban 102,3 óra. A készítményt olyan betegeknél értékelték, akiknél magas a súlyos szövődmények kialakulásának kockázata (65 év feletti életkor, társbetegségek, például asztma, krónikus tüdőbetegség, kóros elhízás vagy szívbetegség jelenléte).

A vizsgálati alanyok összességében jól tolerálták a baloxavir-marboxil kezelést, biztonságossági aggály nem merült fel. A vizsgálati készítményt a Shionogi vállalat fejlesztette ki, és Japánban már Xofluza néven forgalomban van.

„Ez az első fázis 3 vizsgálat, amely szignifikáns, klinikailag jelentős előnyt igazolt a magas szövődmény kockázatú betegcsoportban. A kutatás alátámasztja a baloxavir-marboxil alkalmazásának előnyeit is, és minél előbb szeretnénk a szabályozó hatóságok munkatársaival is megvitatni ezeket az adatokat” – mondta az eredményekkel kapcsolatban a Genentech termékfejlesztési vezetője.

A CAPSTONE-2 vizsgálat azt is igazolta, hogy a baloxavir-marboxil hatékony volt az A/H3N2 és B típusú influenzával szemben (csökkentette a fertőzés tüneteinek kialakulásáig eltelt időt (medián időtartam placebóval összehasonlítva 75,4 óra vs 100,4 óra, illetve 74,6 óra vs 100,6 óra). A kutatás emellett alátámasztotta, hogy a baloxavir-marboxil kezelés oseltamivirrel összehasonlítva a teljes betegpopulációban rövidebb idő alatt enyhítette az influenzafertőzés tüneteit (73,2 óra vs 81,0 óra). A B-típusú influenzában szenvedő betegek alpopulációjában a baloxavir-marboxil szignifikánsan hatékonyabb volt a tünetek enyhüléséig eltelt időtartam csökkentésében, mint az oseltamivir (medián időtartam 74,6 óra vs 101,6 óra).

A baloxavir-marboxil placebóval és oseltamivirrel összehasonlítva egyaránt hatékonyabbnak bizonyult a másodlagos végpontok tekintetében is, többek között a vírusürítés időtartamának csökkentésében (medián időtartam 48,0 óra vs 96,0 óra). A baloxavir-marboxil kezelés során az antibiotikumok alkalmazása is kisebb mértékű volt, illetve az influenzával összefüggő szövődmények incidenciája is alacsonyabb volt, mint a placebo-csoportban (3,4% és 2,8% vs 7,5% és 10,4%).

A baloxavir-marboxil csoportban a nemkívánatos események gyakorisága szintén alacsonyabb volt (25,1%), mint a placebo-csoportban (29,7%) vagy az oseltamivir-csoportban (28,0%) észlelt.

A baloxavir-marboxil egy egyszeri adagolású orális készítmény 12 év feletti betegek számára, ami az antivirális gyógyszerek új csoportjának első képviselője, hatásmechanizmusa alapvetően eltérő a jelenleg forgalomban lévő készítményektől. Az FDA várhatóan december végén dönt a baloxavir-marboxil forgalomba hozatalának amerikai engedélyezéséről.

Egy nemrég felfedezett vírusmarker segíthet az influenzafertőzés súlyosságának előrejelzésében

A PLOS Pathogens folyóiratban megjelent új kutatás eredményei szerint az influenzavírusok olyan defektív genetikai anyagot tartalmaznak, amely aktiválhatja az immunrendszert, és ezeknek a molekuláknak az alacsonyabb koncentrációja súlyosbíthatja az influenza lefolyását.
Kapcsolódó tartalmak
Az EMA tájékoztatása a fejlesztés alatt álló COVID-19 elleni vakcinákról és a betegség kezelésére szolgáló gyógyszerekről
2020.04.02.
Tovább csökkent influenzások száma
2020.03.26.
Koronavírus - Állatkísérletbe kezdtek vakcina-prototípusokkal Oroszországban
2020.03.17.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 15:40:33

@birkamenet:
A járvány kezelésében mindenkinek megvan a felelőssége, akár magánszemély, akár intézmény. Egy szociális otthonban ilyenkor kiemelt a felelősség. Az elkülönités akkor lesz hatósági karantén, ha ennek van valamilyen indoka. Például fertőzésgyanús tünetek, fertőzött személlyel való kontakt. Ezt viszont kötelező jelenteni, és ez intézményi, személyes felelősség

Szóval a lényeg: minden gyanús tünetet időben fel kell ismerni, rendszeres orvosi ellenőrzés, hőmérőzés, kikérdezés, azonnali jelentés, aztán együttműködés a hatóságokkal. Innentől kezdve jelenik meg a járványügyi hatóság szerepe és felelőssége, amire egyesek itt felmentésként hivatkoznak

sóhegy049 2020.04.11. 15:47:32

Mindenkinek!
Rüh témára... Az egyik magánkezelésű idősek otthonának erre vonatkozó protokollja, ugyanis nem a járványügy dolga, hanem házon belül kezelendő!!!
A rüh kintről kerül be egy ilyen otthonba, nem ott terem. kint, hol jár, hogy bevigye? Az esetek 99%-ban kórházban?!
Amikor onnan visszavisznek valakit az otthonba, az összes ruháját elveszik, füdgyéle, majd 3 napog Novoscabin... A ruhát zárt zsákban 10 napig elzárják, majd 60°C-os mosás, vasalás, a lakó meg 3 napig "karanténban" marad a szobájában.
Ezt maga az otthon találta ki évekkel ezelőtt és működik.
Összefoglalva:
- a rüh kintről jut be
- 3 nap karantén, ellenszer Novoscabin
- 10 nap ruhaelkülönítés
Ennyi...

sóhegy049 2020.04.11. 15:49:52

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:
Mondom, NEM AZ OTTHON FELADATA a vírustesztelés!!!
Fogja már fel mindenki!

Emmett Brown 2020.04.11. 15:52:20

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: a hivatalos fertőzöttek hetede. Ami nyilvánvaló hogy nem annyi. Vagy szerinted igen?

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 15:59:36

@Emmett Brown:
Senki nem tudja mennyi a virushordozó. Erre egyébként a sajtótájékoztatón is mindig felhivják a figyelmet

Tegnap olvastam egy friss osztrák tanulmányról, ami - nagy szórás mellett - nagyjából háromszorosra teszi a virushordozók gyakoriságát az ismert esetekhez képest. De lehet akár ennél magasabb is az arány

Emmett Brown 2020.04.11. 16:02:23

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: 1300 hivatalos esetnél már túl vannak terhelődve a kórházak? Mi lesz akkor még itt?

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 16:04:48

@sóhegy049:
Leirtam mi az otthon feladata és felelőssége. Remélem kiderül ki mit tartott be és hogyan

De az már most valószinűtlennek tűnik, hogy tünetmentesen lappangott a száznál több személyt érintő fertőzés heteken keresztül. Amikor ezt felismerik, akkor kezdődhet a tesztelés. Nem lehet minden ápolót naponta, és minden bennlakót hetente tesztelni.És ha még meg is csinálnák, akkor se lehet vele biztosan kizárni a fertőzés megjelenését

sóhegy049 2020.04.11. 16:05:16

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:
Nem végeznek el gyanítom én is, sehol, még kérésre sem tesztet!
Azt azért tegyük hozzá, hogy kellene, mert van már több otthon érintve...
Olvastad a válaszlevelet? Nincs rá pénz!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 16:09:09

@Emmett Brown:

www.valaszonline.hu/2020/04/01/koronavirus-svedorszag-szakos-attila-orvos-interju/

"Svédországban kevés az aktív (gyógyító) fekvőbetegágy, kevesebb mint egyharmada a magyar kapacitásnak. Ez vonatkozik az intenzív osztályokra, a lélegeztetőgépek számára is. Az európai listák végén vagyunk."

Larrikin 2020.04.11. 16:11:14

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "Tegnap olvastam egy friss osztrák tanulmányról, ami - nagy szórás mellett - nagyjából háromszorosra teszi a virushordozók gyakoriságát az ismert esetekhez képest. "
Ez Magyarországon biztosan nem igaz, a szorzó bő tízszeres.

Emmett Brown 2020.04.11. 16:12:07

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: és? Te írtad azt írtad, hogy a magyar kórházak túl vannak terhelve.

sóhegy049 2020.04.11. 16:13:01

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:
A lakókat, pl. a mai napon végig lehet szűrni, mert ők konkrétan karanténban vannak, legalább is, amelyik otthonokra rálátásom van, tehát saját maga önerőből nem tudja elkapni. Erre van egy B terv, amit hallottam, ha bedurvulna a helyzet, akkor bentlakásos személyzetre számítanak. Csak ezt ki fogja bevállalni, mert önkéntes.
HA ez így megjelent, már a látogatási tilalom után, de még a karantén előtt is bekerülhetett, ami ugye bő 2 hete van, addig meg bóklászhattak a lakók egymás közt, együtt ehettek, kimehettek a kerítés mellé, ahol a hozzátartozók simán adogathatták be a cuccokat. Ennyi. Lehet töprengeni, de ne adja az isten, de máshol is simán megjelenhet.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 16:15:57

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: te totál hülye vagy. tömeges fertőzéshez az kellett, hogy:

1) kórházban legyenek. ez senkinek sem hibája
2) hazaküldjék őket (ezt Orbán rendelte el)
3) tesztelés nélkül küldjék haza őket (ezt Orbán apparátusa rendelte el)

MIT NEM FOGSZ FEL EBBŐL, TE MONGOLFIDIÓTA?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 16:30:05

@GyMasa: "Szerintem a tesztelést megtagadó levél után a helyes lépés az lett volna, ha a visszakerülő időseket szépen az otthon karanténba teszi, és leteszteli."

tehát az, hogy Orbán egy patkány geci, az nem baj, akkor is meg kellett volna oldani. ugyan nem tudod, hogy az otthonban ki lehet-e alakítani karantént, de biztos vagy benne. a másik, hogy tesztelni milyne pénzből? most vette el Orbán az önkormányzatok pénzének jelentős részét az ingyenes parkolással, te mongolFidióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 16:31:44

@GyMasa: "Mari néni valóban produkálhat egy negatív tesztet, ami után fél órával megkaphatta a vírust."

Mari nénit tesztelik, karanténba teszik a kórházban, tesztelik esetleg még egyszer, és azután küldik haza. Orbánnak ehhez lett volna pénze, lehetősége, csak geci hülye az állat! neked sincs eszed hozzá, te is geci hülye vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 16:33:06

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "Az intézményben kellet volna karanténba helyezni a visszaszállítottakat. "

a kórházban kellett volna tesztelni, és karanténba helyezni, és megint tesztelni! Orbánnak ehhez van pénze és teljhatalma.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 16:34:14

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Mondjuk hogy nincs elég helye, külön mosdója, személyzete, stb. Te tényleg ennyire hülye vagy?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 16:35:22

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: " a túlterhelt kórházak még karanténozzanak is"

aszondod, hogy Orbán szétbaszta a kórházakat? azt mondod, hogy Orbán pénzzel és teljhatalommal ennyit se tud megoldani?!

AKKOR ALKALMATLAN A CSUTI GECI!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 16:41:55

@math0: Hehehe... szépen belesétáltattad a saját csapdájába a hülyéjét. :-))

Larrikin 2020.04.11. 16:43:07

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "Nem lehet minden ápolót naponta, és minden bennlakót hetente tesztelni.És ha még meg is csinálnák, akkor se lehet vele biztosan kizárni a fertőzés megjelenését"
A jelen magyar protokoll szerint nem nagyon látom, hogyan álltak volna fenn a tesztelés kritériumai egy idősotthonban egyáltalán, ha a főváros nem rendeli meg saját pénzén, magánúton.

Ahol kicsit komolyabban veszik ezt a témát, ott minden gyanús esetet letesztelnek, és a pozitív esetek kontaktjait is. Így eleve jelentősen kisebb az esély arra, hogy a járvány észrevétlen bejut olyan közösségekbe, mint egy idősotthon, és ha mégis, hamar kiderül.

Ez az eset Müller Cecília becsődölt politikájának a bizonyítéka. Statisztikalag teljesen egyértelmű, hogy az esetleges 'hamis biztonság érzete' elhanyagolható veszélyt jelent, a teszteletlen vírushordozó ellenben biztosan hatékony vírusterjesztő is. Emellett a tesztelés a legolcsóbb eszköze a védekezésnek, minden más többe kerül állami és társadalmi szinten is. Minthogy nem látszik, hogyan tudná korrigálni ezt a mára bizonyítottan kártékony döntést, ideje lenne érdemei elismerése mellett más fontos feladattal megbízni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 16:47:41

@math0: Ettől az idősotthonos járványtól nagyon össze vannak zavarodva. Saját hazugságaik és hülyeségük óriási szarba manőverezte őket.

GyMasa 2020.04.11. 17:23:24

@Emmett Brown:
Ja, értem, és akkor, ha a kormányhivatal nem csinál semmit, akkor csak nyugodtan hagyjuk az öregeket, hogy elkapják a vírust, merugye "mi ezt nem tudjuk megoldani..."
Ugyan már!

Halibuli 2020.04.11. 17:31:35

Vigye már el a patás a csúti gecit!

Weißkopf 2020.04.11. 17:33:44

@birkamenet: "Az idősotthoni tömeghalál az állami illetékesek számlájára fog menni, azon belül is a vészhelyzet egyeduralkodójára."
Gondolod? Fogadok, hogy ezt is meg fogja úszni. Hullhatnak fejek persze, de nagyban fogadnék, hogy Müller Cecíliáé lesz az első. Megkapja a selyemzsinórt Kásler miniszter elvtárstól, akármi lesz is a járvány vége.

Exploiter 2020.04.11. 17:35:57

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:

Simán lehetett egy dolgozó, persze.

Kétszáz dolgozó? Hány ilyen intézmény van az országban?

Higy mindegyiket bevédjük, kell naponta... hányszor annyi teszt, mint amennyit eddig összesen csináltunk az országban?

És az országban regisztrált fertőzöttek számának a hetede. Mersz tippelni, a valódi hány százaléka? Vagy ezreléke?

Hány olyan otthon van ma, ahol még pont kezdődik a buli, majd egy-két hét múlva lesznek a hírekben?

Én annyit mondtam, hogy nem kéne ezzel politizálni. Az ilyen otthonok lakóinak az élete a szerencsén múlik, aki azt mondja, hogy meg tudja őket védeni, az hazudik, vagy ostoba.

Emmett Brown 2020.04.11. 17:38:49

@GyMasa: a hatalomhoz felelősség is jár.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 17:52:58

@GyMasa: ha "a kormányhivatal nem csinál semmit"

akkor a csuti geci alkalmatlan.

"nyugodtan hagyjuk az öregeket, hogy elkapják a vírust, merugye "mi ezt nem tudjuk megoldani...""

Karácsony végeztetett el teszteket, de ugye a csuti geci elvett tőle pénzt, paripát fegyvert.

a csuti geci alkalmatlan.

Emmett Brown 2020.04.11. 18:45:05

@GyMasa: baszod. Elvileg pont azért volt a felhatalmazási törvény, hogy tudjanak gyorsan cselekedni.

Voltak már hírek Francia és Spanyolországból hogy mi történik egy ilyen szituban. Talán ha nem a Varosligetet akarták volna átépíteni, meg az egyházaknak és Schmidt Máriának ingatlanokat adni, akkor lett volna lehetőség ténylegesen antivírus intézkedéseket hozni.

Emmett Brown 2020.04.11. 18:48:31

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: azt ugye tudod, hogy ezeket a rejtőzködő tünetmentes bordozókat tesztekkel lehetne megtalálni, és karanténba rakni?

n3spr3ss0 2020.04.11. 19:33:55

@ursus artos: A dokumentumok állítják. Sára Botondot baszogasd.

n3spr3ss0 2020.04.11. 19:35:11

@Weißkopf: Káslernek sincs sok hátra. Napjai megszámlálva, minden értelemben.

birkamenet 2020.04.11. 20:10:32

A sok seggidióta fütyiszeseknek üzenem, hogy az idös otthonokban arra sincs hely, hogy azt felvegyék, aki oda jelentkezik. Átlagban elmondható, hogy rendre ugyanannyian vannak bejutási várólistán helyhiány miatt, mint ahányat fel tudnak venni. Tehát a seghülye fütyiszes ha pofázik, hogy miért nincs karantén kialakitva külön az idösothonokban, akkor a válasz az, hogy panaszkodjanak obán diktátornál, hogy miért nem épitett 1000 idösotthont 1000 stadion helyett. Úgyhogy fogjátok fütäyiszesek a fertözött öregeket, aztán vigyétek el karanténba orbán stadionjaiba. Ahogy kinéz, orbán stadionjait tömegsirokra is azonnal lehet használni, erre szokták a fütyiszesek mondani, hogy ezek multifunkcionális stadionok, ez a fasza bennük.

birkamenet 2020.04.11. 20:15:40

@GyMasa

Na itt vegy te a soros segghülye fidióta. Cicabogár, neked is még egyszer: a járványügyi védekezés teljes egészében ÁLLAMI FELADAT! Majd fasza lesz, ha minden önkormányzat maga fogja meghatározni mit csinál, miközben orbán tette meg magát életfogytiglani járványügyi diktátornak!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 20:58:27

@GyMasa: Annyi eszed van mint egy marék lepkének. Annyit tudtak tenni hogy teszteltek. Nincs helyük, kapacitásuk karanténra azokra, akiket visszabasztak hozzájuk a kórházakból. Holott kérték hogy ezt oldja meg a kormányhivatal. Te születetten ilyen hülye vagy, vagy láncfűrésszel csinálták a lobotómiád. A többi fidióta már rájött hogy ez a téma nagy bukta, csak téged hagytak hátra?

kvp 2020.04.11. 21:06:02

Mivel a jelenlegi statisztikak szerint Magyarorszagon 37% a halalozasi arany (olaszoknak 40 folott), ezert WHO megbizhatobb orszagokbol szarmazo adatait nezve a kb. 2-3%-os halalozasi ertek korulbelul 10-15-szor annyi fertozottet jelent mint amennyit tenyleg megtalaltak. Ez megfelel a kinai alap adatoknak is, ahol egy ideig ugyancsak kizarolag a tuneteket mutato, pozitiv tesztes eseteket vettek figyelembe. Na most ez nallunk kb. 10-15000 fertozottet jelent, 1000 tudogyulladasossal, akiknel atlag 63% a tuleles eselye.

Az idosotthonok eseten a teljes izolacio lett volna az egyetlen jarhato ut, tehat amikor a szemelyzet is bekoltozik es senkivel nem erintkeznek a jarvany vegeeig, csak az ellatmanyt hozo vedoruhas katonakkal. Ez mukodik, de se a bezarkozas nem tortent meg, se a hadsereg nem lepett. Kinaban ezt kinjukban ugy oldottak meg, hogy bezartak mindenkit abba az epuletbe ahol eppen volt es csak a jarvanyugyisek mentek ennivalot vinni 2-3 naponta. (meg elvinni a halottakat ha valahol volt fertozott) Ez teljes kijarasi tilalmat jelent, amit a magyar hadsereg keptelen lenne betartatni.

Meg a jarvany elejen (januarban) a hatarok lezarasa lett volna eletkepes, a hazatero magyarok karanten taborokba zarasaval. Ez a kormany hibaja, hogy nem leptek meg idoben. Onnantol, hogy a hazatero emberek teleszortak az orszagot a virussal mar nem sokat lehet tenni a teljes kijarasi tilalmon kivul, de a szukseges 3 het alatt tobben halnanak ehen mint esetlegesen az elhuzott jarvanyban az elso oltas bevezeteseeig. (bar legalabb vege lenne nallunk) Ugyanezen okbol nem hasznalhato a nyajimmunitas sem, gyakorlatilag a vegere 3.8 millio fo lenne a veszteseg, a lakossag kb. 40%-a. A kormany max. arra jatszhat, hogy kihuzza addig amig lesz oltas, semmilyen mas megoldast nem fogadna el a lakossag. (a teljes kijarasi tilalmat sem a szukseges 3 hetre)

nemecsekerno_007 2020.04.11. 21:08:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Kommunikációs háború csak, hogy KariGeri érezze a törődést. Szinte csak szarul jöhet ki belőle, de még mindig jobb mint ha elásnák.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.11. 21:19:22

@GyMasa:

Az tény, hogy egy efféle zárt közösségben különös gonddal kellett volna eljárni. Én úgy látom az eddigi kevés infó alapján, hogy mindkét oldal hibázott, a városvezetés leginkább abban, hogy nem döntötte rá az ajtót az illetékes állami szervere, hogy itt bizony különösen veszélyeztetett idős emeberek élnek összezárva.

Ezt ahhoz a közlekedési helyzethez hasonlíthatnám, amikor az egyik fél szabálytalankodik, és ezzel veszélyhelyzetet teremt. Bár alapvetően és elsősorban ő a hibás, ez még nem menti fel a másik felet az alól a kötelessége alól, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a baleset megelőzése érdekében.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 21:23:52

@nemecsekerno_007: Kistáska! Most nagyon beégtetek a hazugságaitokkal. Fogtok ti még mélyebbre is "sűlyedni". :-))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.11. 21:27:27

@kvp:

"Meg a jarvany elejen (januarban) a hatarok lezarasa lett volna eletkepes, a hazatero magyarok karanten taborokba zarasaval. Ez a kormany hibaja, hogy nem leptek meg idoben."

Ezt egyetlen másik EU-ország sem lépte meg, és az EU Nemtommianeve eü. hatósága is csekélynek ítélte meg az európai járvány esélyét. Így utólag persze könnyű okosnak lenni, a lottóhúzás után fél perccel már mindenki ki tudna tölteni egy telitalálatos szelvényt.

Emmett Brown 2020.04.11. 21:28:26

@kvp: az 3.8 M veszteség honnan jön ki? Meg a 37% halálozás?

Emmett Brown 2020.04.11. 21:36:42

@nemecsekerno_007: Karigeri nevezte ki Sára Botondot talán, vagy esetleg ő a közvetlen felettese SBnek, hogy csak rosszul jöhet ki ebből? Vagy ezt hogy gondoltad?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.11. 21:43:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hát ez van. A tejhatalomnak ez a hátránya, hogy gyakran lehet vele arcost dobni a betonra. :-)) Ha meg a sok szervilis idióta meg sem meri mondani a főnöknek, hogy elbaszták, nem kellene erőlködni a témában, akkor hülyét is csinál magából.

birkamenet 2020.04.11. 22:24:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: " mindkét oldal hibázott, a városvezetés leginkább abban, hogy nem döntötte rá az ajtót az illetékes állami szervere, "

Ti életfogytiglani fütyiszes trollok, már vért pisáltok az erőlködéstől, hogy valamit is rákenjetek a NEM ILLETÉKES SZERVRE, az önkormányzatokra. Menjetek panaszra az illetékeshez, a magát az idők végtelenségéig egyeduralmi járványügyi diktátornak megtevő orbánhoz és döntsétek rá TI az ajtót, hogy ezt így el tetszett kúrni, tessék már valamit tenni az idősotthonokbeli tömeghalálozás ellen.

Ugye hogy telefostad a gatyádat már a gondolattól is, hogy akárcsak kopogtassál is az illetékesnél, nemhogy még rádöntsd az ajtót???

birkamenet 2020.04.11. 22:26:30

@Emmett Brown: "az 3.8 M veszteség honnan jön ki? Meg a 37% halálozás?"

Bármit le lehet modellezni. Még a 100%-ot is. Vagy azt is, hogy Orbanisztánban az összes fertőzött felgyógyul.Élükön az idősotthonbeliekkel.

sóhegy049 2020.04.11. 22:45:30

@birkamenet: Nemrég megnéztem Cecília nénit.
Ma már nem volt akkora mellény rajta sem.

teéjesenmindegy 2020.04.11. 22:46:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"A tejhatalomnak"
A tejhatalomnak az a hátránya, hogy a kakaó bármikor átveheti a hatalmat.

teéjesenmindegy 2020.04.11. 22:50:22

"A Rózsa utcai idősek otthon 94 lakójából 60-an koronavírussal fertőződtek meg

- derül ki a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala által kiadott közleményből. A főváros saját forrásból végzett teszteket, ezekből derült ki, hogy az ott lakók közel kétharmada koronavírusos. Közülük négy embernek vannak tünetei, őket kórházba szállították. Az intézményben be is kellett vezetni a karantént."

Én még véletlenül sem merném azt állítani, hogy Karácsonyék hazudnak, de azért a világ csodája a pesti nyugdíjas, nem? Hatvanból négynek vannak tünetei. Máshol pusztulnak meg a 60 év felettiek, itt meg 93% még csak nem is köhög.

sóhegy049 2020.04.11. 22:58:26

@teéjesenmindegy:
A Pesti útiból elszállítottak közül sem szorul senki intenzív ellátásra, mondotta Cecília néni...

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 22:59:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @math0:

Persze hülye idióták. Ti a kapacitásokkal nem vagytok tisztában. Bezzeg a svédek:

"Svédországban kevés az aktív (gyógyító) fekvőbetegágy, kevesebb mint egyharmada a magyar kapacitásnak. Ez vonatkozik az intenzív osztályokra, a lélegeztetőgépek számára is. Az európai listák végén vagyunk."

Lehet elgondolkodni balfaszok..:)))

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 23:01:10

@math0: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

www.valaszonline.hu/2020/04/01/koronavirus-svedorszag-szakos-attila-orvos-interju/

"Svédországban kevés az aktív (gyógyító) fekvőbetegágy, kevesebb mint egyharmada a magyar kapacitásnak. Ez vonatkozik az intenzív osztályokra, a lélegeztetőgépek számára is. Az európai listák végén vagyunk."

Lehet elgondolkodni balfaszok..:)))

teéjesenmindegy 2020.04.11. 23:02:54

@sóhegy049: De tünetük sincs?
Egyébként itt tologatja mindenki a felelősséget. Baszki, a vén fasz akkor ment vissza, amikor a blikk kint fotózta a hullaszállítókat. A legnagyobb karantén közben kimászkáltak. Márc 9óta korlátozva vannak, aztán nincs látogatás, nincs felvét, nincs kimászkálás.
Erre az öreg kimegy cigiért.
Na, szerintem ez az az eset, amikor nem a kormány, nem a tisztifőorvos, nem a polgármester, meg nem az atyaúristen a felelős, hanem saját maguk.

Emmett Brown 2020.04.11. 23:11:44

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
ezek szerint Magyarországon 3szor annyi van mint Svédbe'. akkor mégis hogy a megmeredt faszba van már most túlterhelve az eü? mi lesz, ha tényleg komolyra fordul a járvány?

Vagy a nyugdíjasokat üres Wizzair gépekkel viszik Stockholmba kivizsgálni, és az ottani kórház van túlterhelve?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 23:15:33

@teéjesenmindegy: Semmi bizonyíték nincs arra, hogy a kórházból visszatérők vitték volna be a vírust. Egyébként is a kórházban fokozottan odafigyelnek a járványügyi intézkedések betartására.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2020.04.11. 23:15:42

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: hogy a faszomba jön ide az, hogy te mit hiszel a svédekről?

a kórházban kellett volna tesztelni, és karanténba helyezni, és megint tesztelni! Orbánnak ehhez van pénze és teljhatalma.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 23:18:33

@Larrikin: @Emmett Brown:
A tömeges random tesztelés, tehát a teljes lakosság leszűrését sehol nem végzik. Amennyi teszt ehhez kéne Magyarországon annyit az egész világon összesen nem végeznek (kb. 30 millió tesztelés kéne). Aztán jön az álpozitiv és álnegativ tesztek problémája-Ekkora esetszám mellett már valószinűleg több az álpozitiv mint a valódi pozitiv

Fotelábránd a teljes tesztelés

teéjesenmindegy 2020.04.11. 23:21:38

@Brendel Mátyás: Tehát átvitték a józsi bácsit aranyérvizsgálatra a kórházba. Kb. öt kilométerre a járványrészlegtől. Komolyan azt akarod bemesélni, hogy ott kapták el?
Miközben az öreg pistabá ki-be mászkál folyamatosan, leszarva az egy hónapja tartó lezárást.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 23:23:48

@teéjesenmindegy:
Hát ez elég fura valóban. Végén kiderül, hogy a nyájimmunitás mindenütt becsődöl a világon, hullanak az öregek mint az őszi légy, a magyar nyugdijas meg rá se köhint

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2020.04.11. 23:24:52

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "Semmi bizonyíték nincs arra, hogy a kórházból visszatérők vitték volna be a vírust. "

kurvára valószínű. és egy kórház nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen valószínűségnek esélyt adjon. a csuti geci se engedhetné meg ezt a kórházaknan, csak egy alkalmatlan, geci selejt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2020.04.11. 23:26:50

@teéjesenmindegy: "Kb. öt kilométerre a járványrészlegtől. "

van erre bizonyítékod, vagy csak kamuzol, és hazudsz szopás szerint, te Fidióta selejt?! és arra van bizonyítékod, hogy a nővérek nem dolgoznak mindkettőben?

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 23:30:28

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
Ez a szalmaszál amibe Karigeri kapaszkodik. Elvileg lehet hogy egy orvosi vizsgálaton kórházban járt bennlakó vitte be a fertőzést, de ennek a valószinűsége viszonylag kicsi a sok egyéb lehetőség mellett

Arra leszek kiváncsi, milyen szintű orvosi ellátás és felügyelet volt az idősotthonban, hiszen például ezzel is összefügghet, hogy orvosi vizsgálatokra csak házon kivül volt lehetőség

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 23:30:28

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: azt felfogtad, te mongolFidióta fasz, hogy magadat szartad pofán?!

1) Svédben szerinted harmad annyi kapacitás van
2) Svédben kb 8-szor annyi beteg van 1 millió főre vetítve.

3) Svédben mégis megbirkóznak vele, legalábbis olyan iszonyat összeomlásról még nem hallani

4) Orbanisztánban meg háromszor annyi ággyal, nyolcadannyi esettel nem tudnak mit kezdeni, és a kapacitások határán vannak?!

felfogod, te mongolFidióta, hogy logikailag önellentmondást írtál?!

akkora selejt vagy, bazdmeg, mint egy Down kóros, ezért vagy Fidióta,

Emmett Brown 2020.04.11. 23:32:29

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: nem is mondta senki, hogy a teljes lakosságot kell. Vagy hogy random módon.

Ott volt az az iskolás srác, aki pozitív volt. Na például neki kellett volna az összes osztálytársát tesztelni. Aki pozitív, annak a családtagjait. Amelyik családtag, annak a kollégait. A következő lépés gondolom egyértelmű.

És persze amelyik családban volt pozitív, ott instant hardkarantén.

Ahol nem, ott csak sima szoftkarantén.

Emmett Brown 2020.04.11. 23:34:07

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: jaja, november és március között eladták az összes meglévő hightech orvosi cuccot, ezért kell kórházba menni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 23:34:44

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: te felfogod, hogy a kórházak az egyik leginkább fertőzött helyek? orvosok fertőznek meg és hullanak. a jó édes kurva anyád a kis valószínűség!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 23:35:15

@math0: Felfogod te hülye, hogy a laza svéd járványügyi szabályok miatt sokkal több kritikus helyzetű beteget kellene majd ellátniuk?Úgy hogy kevesebb kapacitásuk van, mint nekünk. Egy ottani orvos mondja, hogy semmilyen komoly stratégiájuk nincs.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 23:36:58

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Különös, hogy az országidősotthonai közül épp két fővárosi fenntartású intézmény vált járványgócponttá..Hmm

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 23:37:23

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "Ekkora esetszám mellett már valószinűleg több az álpozitiv mint a valódi pozitiv"

te is olyan sötét vagy matekból, mint a főd. a false positive rate valószínűleg meglehetősen állandó, és nem függ az esetszámtól, azaz a kettő aránya kis és nagy esetszámnál is ugyanannyi, és alacsony.

olyan sötét mongolFidióták vagytok, mint a bányató.

teéjesenmindegy 2020.04.11. 23:37:49

@Brendel Mátyás: Egészen komoly bizonyítékom van, hogy a nővérek nem dolgoznak mindkettőben. Kérdezz meg BÁRKIT aki látott kórházat, hogy mit csinálnak a járványos részlegen, mennyire nincs átjárás.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 23:38:27

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: mellébeszélsz, te Down kóros selejt!

azt felfogtad, te mongolFidióta fasz, hogy magadat szartad pofán?!

1) Svédben szerinted harmad annyi kapacitás van
2) Svédben kb 8-szor annyi beteg van 1 millió főre vetítve.

3) Svédben mégis megbirkóznak vele, legalábbis olyan iszonyat összeomlásról még nem hallani

4) Orbanisztánban meg háromszor annyi ággyal, nyolcadannyi esettel nem tudnak mit kezdeni, és a kapacitások határán vannak?!

felfogod, te mongolFidióta, hogy logikailag önellentmondást írtál?!

akkora selejt vagy, bazdmeg, mint egy Down kóros, ezért vagy Fidióta,

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 23:39:21

@Brendel Mátyás: Az a kurvára valószínű, hogy a Pesti úti idősek otthonában eléggé lazán kezelték a járványügyi és higiéniás szabályokat, ami a vírus elterjedéséhez vezeetett. Kár volt leváltani a jó gazdát októberben, de a hülye pestiek majd a maguk kárán tanulnak,

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 23:39:38

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "beteget kellene majd ellátniuk" mármint a svédeknek.

és ez ki a jó édes kurva anyádat érdekel, és mi köze Magyarországhoz?! mi a faszomnak terelsz, te Fidióta, selejtes fasz?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 23:40:52

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: semmiféle bizonyítékod nincs. arra van bizonyíték, hogy a kórházban Orbánék irányítására kurva lazán kezelték a betegeket. ERRE VAN BIZONYÍTÉK:

sóhegy049 2020.04.11. 23:41:46

@teéjesenmindegy:
"Na, szerintem ez az az eset, amikor nem a kormány, nem a tisztifőorvos, nem a polgármester, meg nem az atyaúristen a felelős, hanem saját maguk."
-
Tudnak alakítani és némelyikkel nemigen tud a személyzet sem mit kezdeni, nem lehet rájuk zárni az ajtót!!!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.11. 23:42:04

@teéjesenmindegy:

"Kérdezz meg BÁRKIT"

EZ NEM BIZONYÍTÉK, EZ MESE MESE MESKETE.

teéjesenmindegy 2020.04.11. 23:43:00

@Emmett Brown:
"Na például neki kellett volna az összes osztálytársát tesztelni. Aki pozitív, annak a családtagjait. Amelyik családtag, annak a kollégait. A következő lépés gondolom egyértelmű."
Mert ezt te jobban tudod, mint a járványügyes. Lehet, hogy jobban tudják a kontaktkeresést, mint te, hiszen ez a szakmájuk, több infójuk van meg eszközük.
Baszki, letesztelték azt, akinek volt szoros kapcsolata. Tele van fosva a net azzal, hogy "könyörögtem, hogy teszteljenek, aztán nem, de elmentem teszteltettem és negatív".

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 23:45:32

@math0: Down kóros? Nézz már tükörbe te genetikai hulladék.

"Ketyeg az óra, stratégia nincs – magyar főorvos jelenti a svéd vírusfrontról"

Képes vagy értelmezni fenti mondatot?

Vagy ezt te barom:

" Nem véletlen, hogy a Karolinska Intézet és a göteborgi Chalmers Egyetem professzorainak vezetésével aláírásgyűjtésbe kezdtek, és közel kétezer tudós követeli nyílt levélben Tegnell szerintük nem megfelelő karantén- és szűrési stratégiájának megváltoztatását a kormánytól."

Vagy ezt te ökör:

"Tudta, hogy a svéd miniszterelnöknek nincs diplomája, és az egyetlen befejezett képzettsége egy egyéves hegesztő-tanfolyam? A svéd kormány Európában párját ritkítóan alacsony képzettségű, sok esetben az egyes miniszterek iskolai végzettsége nem is ad kellő tudásalapot az általuk betöltött tisztségre, és az a benyomása az embernek, mintha nem látnák át a mostani helyzetet."

Libis mintaállam hihihihiháháháhááá

sóhegy049 2020.04.11. 23:46:24

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
"Szobakarantén, hülye?"
Ápolási, vagy demens részlegen hová a fasomba különíted el?
A saját "apartmanjába" (ez a hivatalos) sem zárhatod be, ha kimászkál az idióta, nem verhetik szájon, az ajtót sem zárhatják rá, nem börtön. :-)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 23:47:43

@math0: Különös, hogy az országidősotthonai közül épp két fővárosi fenntartású intézmény vált járványgócponttá..Ugye, te hülye,hogy basznád szájba a mocsok kurva anyádat.

teéjesenmindegy 2020.04.11. 23:48:42

@math0: Az anyád picsáját te fasz.
Már bocs, brendel "leestem a picsába a második kérdésnél" matyi, de ki le nem szarja a véleményedet. Lehet, hogy jobban hiszek az orvos barátaimnak, az eü-s sógornőmnek, az ápoló hugomnak, mint neked.
Igen, vannak protokollok, amit még a második leghülyébb balos barom se kérdőjelez meg. Járvány esetén a járványügyi nővérek nem mászkálnak át az urológiára. Ez van. Amúgy sem, az csak a agyadban van, hogy mindenki oda megy ahova akar. Osztályok vannak, és nem átjáróház.
De tudod mit? Leszarom, hogy mit gondolsz baszod.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.11. 23:50:41

@sóhegy049: Különös, hogy az országidősotthonai közül épp két fővárosi fenntartású intézmény vált járványgócponttá.. Mert ugye más idősotthonokból nem visznek senki t kórházba, ugye? Csak tudod más otthonokban betartják a szabályokat, így nem is alakul ki ilyen szintű fertőzés.

sóhegy049 2020.04.11. 23:54:39

@teéjesenmindegy:
"nem átjáróház"
Elég közelim van otthonban, mint írtam, nem portás...
Az EÜ tud úgy visszaadni beteget, hogy ajjaj.... Ez volt békeidőben, akkor most?
A rühesség is simán a belgyógyászatokról kerül ki. Mesélhetnék, de a tököm akar egy meghurcoltatást.
Nyilván a Szent Lászlóból nem mászkál át az Istvánba, de kórházon belül, ahol együtt vannak osztályok, simán átjuthat, épületen belül.

sóhegy049 2020.04.11. 23:56:50

@Emmett Brown:
Meg ami el van sikálva...
Ez állami fenntartású, ha a polgi nem dobja be, eltussolják???

Emmett Brown 2020.04.11. 23:57:05

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: gondolom az nem egy holmi gittegylet, mint itthon az Orvosi Kamara :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 00:01:39

@teéjesenmindegy: a faszomat se érdekel, hogy kinek hiszel, meg miket hazudozol hasból, te Fideszes selejt állat! elmész a jó kurva anyádba, neki hihetsz, te baromarcú, kretén fasz!

sóhegy049 2020.04.12. 00:03:04

@math0:
A Uzsokiból meg is lépett egy!
De csak visszament, a fene egye meg. Na az ilyet is az ágyhoz bilincselném...

teéjesenmindegy 2020.04.12. 00:03:52

@sóhegy049:
Baszod, ha el akarsz valakit különíteni, akkor elkülöníted. Nem tudom, hogy hogy néz ki egy idősotthon, de furcsállnám, ha egy vécé lenne egy emeleten.
A másik részről, meg akkor is el lehet különíteni valakit.

Az egy másik dolog, hogy szartak bele.

teéjesenmindegy 2020.04.12. 00:04:40

@math0: Van anyádnak picsája, köcsög? Bizonyítékot.

teéjesenmindegy 2020.04.12. 00:06:11

@math0: Teljesen igazak ezek a 444 es cikkek. :D:D:D:
Azt nem találom benne, hogy a nővérek miután szarrá rettegték magukat átmentek volna és pistabá aranyerét kezelgették volna másodállásban.

sóhegy049 2020.04.12. 00:06:51

@teéjesenmindegy:
Képzelj egy szállodát, mondjuk egy hazai **-ot? És rakj hozzá egy-két középszerű kórtermet...
Hol és hogy különítessz el, mert 100%-on működnek ezek.

sóhegy049 2020.04.12. 00:07:44

@teéjesenmindegy:
Elkülönítés? :-)
Kihívod a mentőt, hogy vigyék el!!!

teéjesenmindegy 2020.04.12. 00:10:39

@sóhegy049: "Na az ilyet is az ágyhoz bilincselném..."
Lófaszt. Bebasznám egy lyukba, hogy köhögje halálra magát a faszfej.
Most vagy felnőtt emberekről beszélgetünk, akik felelősséggel tartoznak embertársaiknak vagy kreténekről...
A másik meg a lezárt otthonból szökik ki. Menjen a picsába.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 00:12:55

@teéjesenmindegy: attól nem lesz igazad, hogy diszlexiás, mongolFidióta fasz vagy.

"továbbra is beosztják őket munkavégzésre, vagyis folyamatosan kapcsolatban vannak más betegekkel is."

"A János Kórház érintett, 14-es épületében, (III-as belgyógyászati- és kardiológiai osztály) délután fél háromig zavartalanul zajlott a betegfelvétel, az emberek továbbra is ki-be jártak. "

444.hu/2020/03/12/nagyon-aggodnak-a-koronavirusos-beteget-vedofelszereles-nelkul-apolo-korhazi-dolgozok

A FIDESZESEKNÉL IDIÓTÁBB, SELEJTESEBB ÁLLATOK NINCSENEK MAGYARORSZÁGON.

teéjesenmindegy 2020.04.12. 00:15:35

@math0: Hazudik a kurvaanyád :D:D
Te faszszopó buzzancs. Neked tényleg egy rohadt ismerősöd sincs sehol, mindent a szaros netről kell kinézned? Milyen érzés, hogy egy kretén vagy, aki azt hiszi el, amit a napi.hu-n olvas? A világ meg szarik a szádba folyamatosan? :D:D:
Te szánnivaló fasz.

teéjesenmindegy 2020.04.12. 00:16:41

@math0: ""továbbra is beosztják őket munkavégzésre, vagyis folyamatosan kapcsolatban vannak más betegekkel is."
hazugság. Ennyi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 00:17:36

@teéjesenmindegy: attól nem lesz igazad, hogy diszlexiás, mongolFidióta fasz vagy.

majd pont a te hazudós kurva anyádnak hiszünk, a hazudós, faszfej fia bemondása alapján, mi?!

"továbbra is beosztják őket munkavégzésre, vagyis folyamatosan kapcsolatban vannak más betegekkel is."

"A János Kórház érintett, 14-es épületében, (III-as belgyógyászati- és kardiológiai osztály) délután fél háromig zavartalanul zajlott a betegfelvétel, az emberek továbbra is ki-be jártak. "

444.hu/2020/03/12/nagyon-aggodnak-a-koronavirusos-beteget-vedofelszereles-nelkul-apolo-korhazi-dolgozok

A FIDESZESEKNÉL IDIÓTÁBB, SELEJTESEBB ÁLLATOK NINCSENEK MAGYARORSZÁGON.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 00:19:29

@teéjesenmindegy:

ez az egyik első beteg olt, miután elvitték az egyik kórházból, szerinted a nővérek mit csináltak?! elmentek a jó édes kurva anyáddal együtt nővéres kurvát játszani?! a faszt, nyilván más betegeket ápoltak, és a más betegek nem koronavírusosak voltak, hanem tök más betegek. ez a legelején volt. annyi eszed nincs,te köcsög, mint egy fél csigának!

attól nem lesz igazad, hogy diszlexiás, mongolFidióta fasz vagy.

"továbbra is beosztják őket munkavégzésre, vagyis folyamatosan kapcsolatban vannak más betegekkel is."

"A János Kórház érintett, 14-es épületében, (III-as belgyógyászati- és kardiológiai osztály) délután fél háromig zavartalanul zajlott a betegfelvétel, az emberek továbbra is ki-be jártak. "

444.hu/2020/03/12/nagyon-aggodnak-a-koronavirusos-beteget-vedofelszereles-nelkul-apolo-korhazi-dolgozok

A FIDESZESEKNÉL IDIÓTÁBB, SELEJTESEBB ÁLLATOK NINCSENEK MAGYARORSZÁGON.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 00:20:30

@teéjesenmindegy: a Fidióta selejt azt hiszi, hogy bemondásra a kurva anyjának hiszünk az újságok helyett.

totálkáros elmebeteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 00:23:20

@teéjesenmindegy: megkérdeztem az ismerőseimet, azt mondták, buzi vagy, és minden este seggbe basz az apád.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 00:27:28

@teéjesenmindegy:

"Magyarországon eddig 85 egészségügyi dolgozó fertőződött meg a koronavírussal."

24.hu/belfold/2020/04/04/koronavirus-egeszsegugyi-dolgozok/

TUDATLAN, KÖCSÖG, FIDIÓTA FASZ VAGY.

teéjesenmindegy 2020.04.12. 00:32:20

@math0: Na, nem látjuk a bizonyítékot, hogy anyádnak van picsája. Tehát nincs.
Ez azt bizonyítja, hogy a valagán szült téged. Tehát szar vagy.
Ennyi-.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 00:35:23

@teéjesenmindegy: "A János Kórház érintett, 14-es épületében, (III-as belgyógyászati- és kardiológiai osztály) tegnap délután fél háromig zavartalanul zajlott a betegfelvétel, az emberek továbbra is ki-be jártak. Akkor zárlatot rendeltek el."

SZERINTED KI A FASZOM VAN A KARDIOLÓGIAI OSZTÁLYON? SZERINTEM PÉLDÁUL IDŐS SZÍVBETEGEK, AKIKET UTÁNA HAZAKÜLDTEK TESZT NÉLKÜL AZ IDŐSEK OTTHONÁBA ORBÁN DROIDJAI

nepszava.hu/3070535_vedofelszereles-nelkul-apoltak-tobb-napig-a-dolgozok-az-egy-fertozottet-hiaba-kertek-tesztet-nem-kaptak

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 00:35:36

@math0:
Mit nem értesz a sánta agyaddal?

Minél több tesztelést végzel találomra, annál kisebb lesz a valódi pozitivak (virushordozók) aránya, ami ezáltal egyre jobban közelit az álpozitivak fix arányához. Egy bizonyos ponton eléri, majd meghaladja a kamuesetek száma a valódiakét. Egy bizonyos tesztszámon felül nem tudod hatékonyan különválasztani a kettőt

Ha csak 5% a teszt elsőfajú hibája (ami már egy rohadt jó arány) akkor 1 millió tesztből 1000 valódi fertözött mellett lesz 50 ezer álpozitiv eseted. 49 ezret tehát kamu eredmény miatt kell karanténba zárni meg minden ami ezzel együtt jár

De nyomasd csak tovább a tömeges tesztelés mantrát, hátha pont ettől bukja meg magát a Zorbán

sóhegy049 2020.04.12. 01:10:39

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:
Ezek szerint Dél-Korea, Szingapúr, Tajwan, Emirátusok és akik tesztelnek, mind hülyék? Lehet, de mégsem hullanak, mint a legyek! Az, hogy még mindig elmebetegen az ezer éve elavult kérdéssornak kell megfelelni, az egy vicc.

teéjesenmindegy 2020.04.12. 01:22:20

@math0: Szerintem meg a pinanélküli anyád

teéjesenmindegy 2020.04.12. 01:25:37

@sóhegy049: Ezek közül melyik ország az, aki random tesztelget embereket, akinél úgy hozza a kedve?
Dél koreánál pl. kibaszott komoly a kontaktfelderítés. (pont mint nálunk)

Larrikin 2020.04.12. 02:14:17

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: szerinted a tünetet produkáló emberek és a megerősített esetek kontaktjainak a szűrése random tesztelést jelent? Ha hülyének akarsz látszani, jól csinálod.

Larrikin 2020.04.12. 02:28:40

@teéjesenmindegy: "Dél koreánál pl. kibaszott komoly a kontaktfelderítés. (pont mint nálunk)"
Hogy lehet, hogy ők mégis naponta tesztelnek annyi embert, mint mi eddig összesen? Hogy lehet, hogy, hogy náluk az összes felderített eset 1.5%-a halott, nálunk meg 8? Ráadásul úgy, hogy a járványgörbe más szakaszban van ott és itt, ami jócskán tovább rontja a különbséget, nem a mi javunkra.

Larrikin 2020.04.12. 03:51:42

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "Ha csak 5% a teszt elsőfajú hibája (ami már egy rohadt jó arány)"
A teszt jellegéből fakadóan a fals pozitív eredmény csak szennyezéssel fordulhat elő. Közelebb lesz az 0.05%-hoz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.12. 06:08:42

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "különös, hogy az ország idősotthonai közül épp két fővárosi fenntartású intézmény vált járványgócponttá" - olvasgassál faszfej, hány vidéki időotthonban van már jelen a vírus!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.04.12. 06:11:15

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Ja, mert zs idősotthonokban olyan sok hely van hogy legyen külön szoba. Meg a karantén nem csak annyi hogy bezárom külön szobába te idióta.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 07:16:23

@Larrikin:
Matyi nem a kontaktok teszteléséről beszélt, ami jelenleg is benne van a protokollban. Olvasd végig az eddigi hozzászólásait, aztán látni fogod milyen agymenéshez csatlakozol

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 07:20:28

@Larrikin:
Arról hallottál, hogy Csehországban pl. volt olyan tesztkészlet, ami 80%-ban fals eredményeket adott? Az 5% amit irtam ehhez képest nagyon visszafogott hipotetikus számadat

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 07:24:40

@Larrikin:
Egyetlen ország sincs a világon, ahol a lakosság 3%-ánál többet leteszteltek volna március végi adatok szerint. Ez azóta már lehet magasabb is, de a teljes lakosság letesztelése - amit ráadásul több körben kell elvégezni - képzelet műve csak

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 07:39:18

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:

"annál kisebb lesz a valódi pozitivak (virushordozók) aránya, ami ezáltal egyre jobban közelit az álpozitivak fix arányához. "

Aha, szerinted a true positive rate csökken. A valóságban a TPR is egy fix arány, és a teszt tulajdonsága, nem függ attól, hogy milyen a tesztelt minta nagysága és összetétele. A TPR kb ugyanannyi akkor is, ha sok a beteg a mintában, és akkor is, ha kevés, ugyanis le van osztva a betegek számával, a P-vel.

"Ha csak 5% a teszt elsőfajú hibája (ami már egy rohadt jó arány)"

A koronavírus teszteknek gyakorlatilag 0 a false positive rate-je. Tehát gyakorlatilag akármennyire is sok az egészségesek aránya a mintában, akármennyire is vaktában tesztelsz egy olyan populáción, amelyben alig vannak betegek, szinte senkit nem küldesz feleslegesen karanténba.

A másik pedig, hogy a false positive rate, azaz a felesleges karantén ráadásul a kisebb hiba ebben az esetben. Mi van, ha az egész országban véletlenül 2 embert feleslegesen karanténba küldtek? Ennél biztosan messze több a beteg, akik közül egy csomót jó okkal küldenének karanténba, és ez a haszon sokkal nagyobb, mint a 2 felesleges karanténból eredő "kár".

Egy idióta elmebeteg vagy, ezért vagy Fideszes.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 07:41:11

@teéjesenmindegy: "A János Kórház érintett, 14-es épületében, (III-as belgyógyászati- és kardiológiai osztály) tegnap délután fél háromig zavartalanul zajlott a betegfelvétel, az emberek továbbra is ki-be jártak. Akkor zárlatot rendeltek el."

SZERINTED KI A FASZOM VAN A KARDIOLÓGIAI OSZTÁLYON? SZERINTEM PÉLDÁUL IDŐS SZÍVBETEGEK, AKIKET UTÁNA HAZAKÜLDTEK TESZT NÉLKÜL AZ IDŐSEK OTTHONÁBA ORBÁN DROIDJAI

nepszava.hu/3070535_vedofelszereles-nelkul-apoltak-tobb-napig-a-dolgozok-az-egy-fertozottet-hiaba-kertek-tesztet-nem-kaptak

Larrikin 2020.04.12. 07:49:47

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "volt olyan tesztkészlet, ami 80%-ban fals eredményeket adott"
Az megvan, hogy ha a tesztkit nem működik, akkor a fals eredmény = fals negatív? A random fals pozitívokra épített eszmefuttatásod minden alapot nélkülöz. Egyébként, ha nem a kínaiak nagylelkűen, jó pénzért elsózott gagyi tesztjeit vesszük alapul, a fals negatív aránya is elenyésző.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 08:02:19

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Sehol nem állítják, hogy az a 80% false positive rate. Általában a false negative magas arányáról panaszkodnak, azaz a szenzitivitás alacsony mivoltáról. Ennek több természetes oka van. DE PONT EZÉRT KELL SOKAT TESZTELNI.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 08:05:00

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Fél óráig keresgéltem arra, hogy a koronavírus teszteknek milyen a false positive rate-je, találtam 1 cikket, amelyet visszavontak, és egy cikket, amely egy ritka betegség esetén beszél egy bizonyos, szintén 5% alatti rátáról. Az 5%-od olyan kibaszottul irreálisan magas hülyeség, hogy még. Fingod nincs a témáról!

Egy elmebeteg, köcsög, pszichopata, hazudós Fidióta fasz vagy. Akárcsak a többi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 08:10:29

@teéjesenmindegy: EMlékszel még, hogy azon hisztiztél, hogy a budapestiek lemennek a Balatonra, és gócpontok lesznek?

Itt egy térkép, Veszprém és Somogy megye egészen jól áll.

hvg.hu/itthon/20200412_14_ujabb_halott_es_immar_1410_igazolt_fertozott_Magyarorszagon

Na ennyit ér az, amikor a mongolFidióta elmebeteg okoskodik, és rémeket álmodik, és hisztizik.

Larrikin 2020.04.12. 08:16:18

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "Egyetlen ország sincs a világon, ahol a lakosság 3%-ánál többet leteszteltek volna március végi adatok szerint. Ez azóta már lehet magasabb is, de a teljes lakosság letesztelése - amit ráadásul több körben kell elvégezni - képzelet műve csak"
Ahogy mondod. Már a felvetés is csak a te képzeletedben létezik. Müller ostoba stratégiájának ugyanis nem ez az alternatívája.

Tudod, 3 hete még lehetett azon vitatkozni, hogy a kiterjedtebb tesztelésnek van-e értelme, bár észérvek akkor sem szóltak ellene, legföljebb a szűkös kapacitások beosztása. Ma, mikor egyértelmű a tesztelésre épülő stratégia sikere, és a tesztelést kerülő stratégia kudarca, ez a vita értelmetlen. Eldőlt, kinek volt igaza. Fölösleges szalmabábérveléshez, hamis dichotómiához, 'félreértésekhez' folyamodva megalázni magad.

Emmett Brown 2020.04.12. 09:01:23

@sóhegy049: ugye azt se felejtsük el, hogy itthon Budapesten voltak az első esetek (turisták és iráni diákok, akik csak úgy hazarepülhettek meg vissza btw), és onnan meg kell némi idő amíg elterjed az országban.

Larrikin 2020.04.12. 09:15:09

@Emmett Brown: "onnan meg kell némi idő amíg elterjed az országban"
Nem számítva a síelőket, turistákat, a járványügyi helyzet hatására hazatérőket, stb.

Emmett Brown 2020.04.12. 09:26:37

@Larrikin: ez olyan, mint hogy Olaszország is egy országként szerepel a statokban, pedig Lombardia meg Szicília között ég és föld a különbség.

Budapest előbb tart a görbén mint Szabolcs. Ennyi.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 09:32:21

@math0: @Larrikin:

A kiterjedt tesztelésről azt irja nekem Larrikin, hogy "Már a felvetés is csak a te képzeletedben létezik. Math meg azzal jön hogy "DE PONT EZÉRT KELL SOKAT TESZTELNI."

Egymással tisztázzátok először kinek az agymenése a tuti, aztán majd leállhatunk vitatkozni róla

Olyanok vagytok ketten együtt, mint a csodarabbi a viccben. Döntsétek már el, hogy akkor a mező napos oldalán vagy az árnyékos oldalán kell a libákat legeltetni?

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 09:43:49

@Larrikin:
Múltkor levezettem a sánta agyú matnak hogy Magyarországon kb. ötször annyi tesztelés jut egy pozitiv eredményre mint a nagyoncsodálatos Svédországban. Erre most te is előjössz ugyanazzal a f@szsággal, hogy a Müller Cecilia nem akar tesztelni

Nem fogok leirni újra és újra azt amit bárki ki tud számolni egy kockás papiron néhány perc alatt

Larrikin 2020.04.12. 09:49:03

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: szerinted Svédország a példa a módszeres, kiterjedt teszteléssel elért sikerekre? Milyen szer hatása alatt állsz?

Emmett Brown 2020.04.12. 09:50:58

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: vagy sokat tesztelsz, vagy keveset. vagy célirányosan, vagy vaktában.

ebből fel lehet rajzolni egy mátrixot, nyilván a sok+célirányos kombó lesz a legjobb egészségügyi szempontból. van ahol a sok+vaktában stratégiával mennek (Dél-Korea pl). nyilván olyan is van, hogy kevés+célirányos, de nálunk meg melyik van? kevés+vaktában.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 09:51:22

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: HAZUDSZ. Larrikin válasza ugyan nem adta meg elég precízen, de egy értelmes, és nálad kevésbé geci ember tudja értelmezni, hogy arra reagált, hogy te a "a teljes lakosság letesztelése"-ről írtál. Ezt Larrikin jelenleg technikailag nem tartja kivitelezhetőnek, és rövid távon, észszerű költséggel tényleg nem kivitelezhető, az elbaszott Orbanisztánban meg aztán pláne nem. De több tesztelés, akár sokkal több tesztelés:

1) Észszerű is.
2) Ki is lehet vitelezni.
3) Némi megerőltetéssel még Orbanisztánban is kivitelezhető volna sokkal sokkal több tesztelés is akár.

Szóval lényegében Larrikin arra hívta fel a figyelmedet, hogy te a "hamis dilemma" vagy a "Nirvana érv" érvelési hibával éltél, úgy teszel, mintha a "lakosság teljes tesztelése", mint gyakorlatilag nehezen elérhető cél, és a jelenlegi kurva kevés tesztelés között ne volnának alternatívák.

Egy elmebeteg, köcsög kis pszichopata mongolFidióta vagy. Akárcsak a többi. Ti vagytok az ország intellektuális és erkölcsi selejtjei. Remélem, megdöglötök! Ti megérdemlitek!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 09:53:39

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: " Magyarországon kb. ötször annyi tesztelés jut egy pozitiv eredményre "

Azaz Orbánék szarulé tesztelnek. És keveset.

Már a múltkor is beszoptad, aztán el is takarodtál a jó édes kurva anyádba. Most mi a fasznak jöttél vissza, te selejt?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 09:55:42

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Svédország nem a tesztelés Mekkája, de még Svédországban is majdnem kétszer annyit tesztelnek 1 millió lakosra:

www.worldometers.info/coronavirus/#countries

Már a múltkor is beszoptad, aztán el is takarodtál a jó édes kurva anyádba. Most mi a fasznak jöttél vissza, te selejt?!

Emmett Brown 2020.04.12. 09:57:32

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: ha alaposan teszteltek itthon, akkor ez azt jelenti, hogy viszonylag jól sikerült felderíteni az eseteket, nem?

Larrikin 2020.04.12. 10:01:48

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: 1. Nem hiszem, hogy szóba akarok állni mathhal. 2. A mindenkit letesztelni 3x és a minden gyanús esetet + a kontaktjaikat letesztelni baromira nem ugyanaz. És kérlek ne gyere azzal, hogy Magyarországon pont ez folyik, mivel egyértelműen nem igaz, már a halottak számából is következik, hogy a fertőzöttek jó 90%-áról semmit nem tud a járványügy, ráadásul az is látszik, hogy a járvány terjedése továbbra is exponenciális.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 10:03:16

@Emmett Brown: nyugodtan lehet vaktában is tesztelni, ha van rá mód, mert annyi tesztelési kapacitás van. a vaktában tesztelés korlátja csak az, hogy mennyi teszt és kapacitás van.

ennek a hülye nácinak a hamis pozitív esetektől való fóbiája idióta marhaság volt. Magyarországon van több, mint ezer beteg, általános a konszenzus, hogy ahol ennyi van, ott van még több is, mivel nem sok embert teszteltek. vaktában elkövetett akár sok milliós teszttel is, ha egy ilyen technikailag és gazdaságilag, meg Orbán alkalmatlanságához képest lehetséges volna, ha eredményez 1-2 hibás pozitív esetet, mi ez ahhoz képest, hogy betegek ezreit találná meg?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 10:04:21

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:
"annál kisebb lesz a valódi pozitivak (virushordozók) aránya, ami ezáltal egyre jobban közelit az álpozitivak fix arányához. "

Aha, szerinted a true positive rate csökken. A valóságban a TPR is egy fix arány, és a teszt tulajdonsága, nem függ attól, hogy milyen a tesztelt minta nagysága és összetétele. A TPR kb ugyanannyi akkor is, ha sok a beteg a mintában, és akkor is, ha kevés, ugyanis le van osztva a betegek számával, a P-vel.

"Ha csak 5% a teszt elsőfajú hibája (ami már egy rohadt jó arány)"

A koronavírus teszteknek gyakorlatilag 0 a false positive rate-je. Tehát gyakorlatilag akármennyire is sok az egészségesek aránya a mintában, akármennyire is vaktában tesztelsz egy olyan populáción, amelyben alig vannak betegek, szinte senkit nem küldesz feleslegesen karanténba.

A másik pedig, hogy a false positive rate, azaz a felesleges karantén ráadásul a kisebb hiba ebben az esetben. Mi van, ha az egész országban véletlenül 2 embert feleslegesen karanténba küldtek? Ennél biztosan messze több a beteg, akik közül egy csomót jó okkal küldenének karanténba, és ez a haszon sokkal nagyobb, mint a 2 felesleges karanténból eredő "kár".

Egy idióta elmebeteg vagy, ezért vagy Fideszes.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 10:07:59

@Emmett Brown:
Ezt miért nekem cimezted?

Itt most két f@sz tolja az ellentétes hülyeségeit, csak a konklúziójuk ugyanaz. Math újra és újra visszajut a tömeges tesztelés agymenéséhez, ami random módon értelmezhető, amióta szigorú távolságtartási rendeletek vannak. Most már elismeri ugyan, hogy ez nem lehetséges de azért még hozzáteszi hogy "nem kivitelezhető, az elbaszott Orbanisztánban meg aztán pláne nem." Lényeg persze hogy minél többször leirja az elbaszott Orbanisztánt, úgy látszik darabra kapja érte a zsét

Ugyanoda jut ki Larrikin, neki meg Müller Cecilia a mumusa. Miközben esetarányosan többet tesztelnek Magyarországon mint a legtöbb bezzegországban

GyMasa 2020.04.12. 10:08:10

@Emmett Brown:
" a hatalomhoz felelősség is jár. "
Igen, MINDENKINEK jár.
Beleértve ebbe pl karácsonyt is, aki pl kibérelhetett volna néhány szállodai/panziós szobát, a város költségén, mert azok pl. most minden üresen áll.
Sőt, szerintem egészen biztosan talált volnavalami panziót, amelyik akár ingyen is odaadta volna a szobáit.
Nekem azzal van a problémám, hogy az egészet letudta ezzel a 3 levéllel.
Szóval, ahogy ezt intézte, abban neki is feleőssége van.

Emmett Brown 2020.04.12. 10:09:13

@math0: tudom, hogy a vaktában önmagában nem gáz (Dél-Korea ezt csinálja). Akkor lesz elbaszva, ha vaktában tesztelsz keveset. És nálunk pont ez van. Pont az mutatja, hogy nálunk 3szor annyi teszt kell megtalálni egy fertőzöttet mint a németeknél.

Emmett Brown 2020.04.12. 10:11:06

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: és az, hogy esetaranyosan többet tesztelnek, az mit jelent? Hogy mi élen járunk a fertőzöttek felkutatásában?

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 10:12:07

@math0:
Te tanulni képtelen, kedvedért még egyszer:

Ha Svédországban közel tizszer annyi az esetszám mint Magyarországon, és közel kétszer annyi az elvégzett tesztek száma, az azt jelenti, hogy Magyarországon ötször annyira intenziven tesztelik a lakosságot, mint Svédországban

GyMasa 2020.04.12. 10:12:15

@Emmett Brown:
"baszod. Elvileg pont azért volt a felhatalmazási törvény, hogy tudjanak gyorsan cselekedni. "
EZ a törvény, ha jól tudom, nem tiltja meg az intézményvezetőknek, meg karácsonynak sem, hogy lokálisan tegyen dolgokat.
Karigerinek pl. pont teljes jogköre van intézkedni Budapesten.
Az, hogy letudta ezt a dolgot a levelezéssel, az az ő felelőssége.
A levelet március 20-a körül írta. Ma április 12 van. 3 hétig megelégedett azzal, hogy megírt a levelet, és csak várt?
Szerinted az rendben van?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 10:14:33

@GyMasa: "letudta ezt a dolgot a levelezéssel, az az ő felelőssége."

Karácsony teszteltetett az idősek otthonában.

Orbánék NEM TESZTELTÉK AZ IDŐSEKET ELŐTTE A KÓRHÁZBAN, TELJHATALOMMAL.

Orbán népirtó geci, teljhatalommal.

ez a tény, ez a valóság, te mongolFidióta patkány!

GyMasa 2020.04.12. 10:17:04

@birkamenet: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Aha, értem!
Akkor ti is olyan emberek vagytok, hogy hagyjátok megfertőződni/ne-adj-isten meg is halni a rátok bízott időseket, mert a kormányhivatal nem segített?
Szerintetek akkor jó intézményvezetők lennétek?
Ezt most komolyan mondjátok?
Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy semmi lehetőségük nem volt ez ellen tenni valamit.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 10:19:22

@Emmett Brown:
Nem állitom hogy élen járunk a tesztelésben, de elég jól állunk ilyen összehasonlitásban is

Érdemes megnézni a Washington University aktuális modellszámitását a jövőre nézve. Magyarországon le fog csengeni a járvány anélkül, hogy az egészségügyi ellátó kapacitásban (ágyszám, intenziv ellátó egységek száma, lélegeztetőgépek száma) hiány fenyegetne. És akkor ezt érdemes összehasonlitani más országokkal, ahol horrorállapotok vannak

Emmett Brown 2020.04.12. 10:20:35

@GyMasa: oh. A fidesz imádta volna ezt a szitut.

Ha ez ilyen triviális, akkor a faszért nincsen erre egy kormányrendelet (még mindig abszolút hatalom birtokában)? Ja, mert Schmidt ingatlanjai fontosabbak voltak?

GyMasa 2020.04.12. 10:26:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Az tény, hogy egy efféle zárt közösségben különös gonddal kellett volna eljárni."
Pontosan!
Ott áll majdnem minden szálloda/panzió üresen, bezárva.
Simán meg lehetett volna állapodni az egyikkel, hogy fogadják be azokat az időseket, akik egészségesek, és aktívak.
És, akkor az ő szobáikban lehetne karantént kialakítani.
Tudom, nem olyan egyszerű feladat, mint írni egy levelet, amire ugye előre tudom a választ, majd hátradőlni, hogy "mindent megtettem".
De, mint látom, a mi erkölcsi érzékünk torz.

" Én úgy látom az eddigi kevés infó alapján, hogy mindkét oldal hibázott, a városvezetés leginkább abban, hogy nem döntötte rá az ajtót az illetékes állami szervere, hogy itt bizony különösen veszélyeztetett idős emeberek élnek összezárva."
Egyet értünk!

"Ezt ahhoz a közlekedési helyzethez hasonlíthatnám, amikor az egyik fél szabálytalankodik, és ezzel veszélyhelyzetet teremt. Bár alapvetően és elsősorban ő a hibás, ez még nem menti fel a másik felet az alól a kötelessége alól, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a baleset megelőzése érdekében. "
Igen, az idősotthon vezetője a felelős azért, hogy a rábízott emberek életminősége megfelelő legyen.
Kagiregi feleőssége, hogy a városának az idősotthonai tudjanak működni, és tudják a céljukat teljesíteni.
A kormány feladata, hogy országos szinten intézze a védekezést.
Mindegyik résztvevő meg lesz majd ítélve, hogy a saját részét hogyan végezte el ebben a vészhelyzetben.

Emmett Brown 2020.04.12. 10:27:28

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: akkor viszont kurvamagas a halálozási arány.

Ha ugyanis az, hogy ebben a mutatóban elég jól állunk azt jelenti, hogy nálunk jobban közelíti a hivatalos fertőzöttek száma a ténylegest mint ott ahol "kevésbé tesztelnek", akkor kurva nagy szarban vagyunk.

Választhatsz: vagy kurvamagas a halálozási arány, vagy kurvaszar a tesztelés.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 10:27:57

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: ez azt jelenti, hogy Svédországban ötször annyira hatékonyan tesztelnek. Orbánék meg elbasszák a tesztelést.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 10:28:12

Rossz hir a katasztrófaturistáknak: Magyarországon pár nap múlva tetőzik a járvány, és utána lecseng anélkül hogy veszélybe kerülne az ellátó rendszer működése

covid19.healthdata.org/hungary

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 10:29:26

@Emmett Brown: hehe.

1) mondtam neked, hogy ezzel fognak jönni
2) mondtam neked, hogy a halálozási rátával lehet cáfolni őket

előre megmondtam, mit fognak a Fidióták mondani, és azt is, hogy mi az ellenérv. és te követed is az ajánlatomat, mint egy hú kis pincsikutya.:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 10:33:25

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: jósolni nehéz. különösen a jövőt. mindenesetre nem tény, és nem érv.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 10:36:00

@Emmett Brown:
Olaszországban sokkal magasabb a halálozási arány mint Magyarországon, pedig Lombardiában full európai szintű az eü. ellátás szinvonala. De még az ottani számadatok sem tükrözik a valóságot. Egy helyi epidemiológiai vizsgálat szerint az érintett megyékben közel két és félszer annyival nőtt a halálozás az elmúlt évekhez viszonyitva, mint a hivatalos adat a koronavirus halálozásról

Más országokban pedig lekönyvelik a halálesetek nagy részét az alapbetegség szerint, és ez meg sem jelenik a statisztikában. Ha végignézad egyenként a hazai haláleseteket, szinte mindegyiket vissza lehet vezetni az alapbetegség súlyosbodására, innentől kezdve statisztikai kérdés hová kerül

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 10:36:36

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: a jóslóoldalad szerint tegnap vagy ma 9 ember hal meg. a valóságban 14 halt meg. ennyi a tévedése pár nap alatt.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 10:38:11

@math0:
Na persze, a University of Washington számitása az nem tény és nem érv, de amit te idehánysz az mennyei kinyilatkoztatás

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 10:38:33

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Olaszországban időarányosan, és népességarányosan a járvány ugyanezen stádiumában kevesebb halálozás volt.

ertelemblog.wordpress.com/2020/04/04/rosszabbul-allunk-mint-olaszorszag-franciaorszag-vagy-nemetorszag/

Figyelitek, hogy vagdalkozik a Fideszes kutya?! Svédországról már lepattant, tátott szájjal futott be a faszerdőbe, másik országot választ. ő ezt nevezi vitának, hogy mindig szop, de még tudja folytatni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 10:42:02

@GyMasa: "Ott áll majdnem minden szálloda/panzió üresen, bezárva.
Simán meg lehetett volna állapodni az egyikkel, hogy fogadják be azokat az időseket, akik egészségesek, és aktívak."

Orbánnak ehhez több pénze, több hatalma, több gázszerelője lett volna, és több lehetősége, ugyanis ő tudott a betegről, ő rendelte el a hazaküldésüket.

ennyit tud a Fidióta. telhatalomnál is másra tolni a felelősséget.

geci patkányok vagytok.

Egy elmebeteg, köcsög kis pszichopata mongolFidióta vagy. Akárcsak a többi. Ti vagytok az ország intellektuális és erkölcsi selejtjei. Remélem, megdöglötök! Ti megérdemlitek!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 10:43:11

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "a University of Washington számitása az nem tény és nem érv,"

9 halált jósoltak, 14 a valóság. a jóslat nem tény, nem érv. ilyet én is tudok jósolni, és én se fogok nagyobbat tévedni.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 10:43:32

@math0:
A rózsaszin mező a statisztikai szórás, nem tudom hallottál-e már ilyesmiről. Nem azt jelenti az előrejelzés, hogy pontosan megmondják hányan fognak meghalni mondjuk május elsején, azt rajtad kivül legfeljebb a csillagjósok tudják

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 10:44:26

@GyMasa: "A kormány feladata, hogy országos szinten intézze a védekezést."

Orbán országos szinten hazaküldte a betegeket, és országon szinten nem tesztelte őket. Orbán elbaszta.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 10:45:45

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: ekkora szórással akkor bármi is lehet. feldughatod a jóslatodat a jó édes kurva anyádba, vagy magadnak is akár!

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 10:53:17

@math0:
Itt vannak az egyetem adatai Olaszországról is. Úgy látszik nem olvasták a számitásaidat azért tudják rosszul

covid19.healthdata.org/italy

Emmett Brown 2020.04.12. 10:58:46

@math0: lófaszt se mondtál azon kívül, hogy ezzel fognak jönni.

GyMasa 2020.04.12. 11:00:44

@Emmett Brown:
" oh. A fidesz imádta volna ezt a szitut."
Melyiket, hogy karigeri saját magától cselekszik?
De lehet, hogy most ezt félreértettem.

"Ha ez ilyen triviális, akkor a faszért nincsen erre egy kormányrendelet (még mindig abszolút hatalom birtokában)?"
Minek erre kormányrendelet?
A polgármester irat a titkárnőjével egy körlevelet az idősotthon x km-es környezetében működő panzióknak, hogy kik tudnak felajánlani szobákat az idősotthon egészséges lakói számára.
Kizárólag azoknak, akik még abban az állapotban vannak, hogy nulla illetve minimális ápolással elvannak.
Erre majd valamennyi panzió visszajelez, hogy tud-e/akar-e segíteni, és ha igen, mennyiért.
(egészen biztos vagyok benne, hogy lennének igen olcsó sőt akár ingyenes felajánlások, mint pl. a pizzériáké, akik ingyen etetik az egészségügyieket.)
Aztán, akkor lehet az idősotthon vezetőjével kialakítani egy ilyen protokollt, hogy hogyan menjen a dolog.
Megszervezni a szükséges átalakításokat/szállításokat/szükséges személyzetet.
Ezzel egy időben az otthonban pedig a felszabaduló szobákban ki lehet alakítani karantént.
Nem mondom, hogy ezzel 100%-ban meg lehet oldani a problémát, viszont, ha véget ér az egész, akkor az intézményvezetőnek nem kell magyarázkodnia az esetleg meghalt idősek rokonai felé.
Szerinted, ha a te rokonod kapná el egy ilyen helyen a vírust, és ne-adj-Isten bele is halna, akkor te kire neheztelnél elsősorban?
A kormányra, mert nem segített, vagy az otthon vezetőjére, aki szintén nem segített, hanem csak a kormányra mutogat?
Ez, szerinted emberileg lefogadható?
" Ja, mert Schmidt ingatlanjai fontosabbak voltak? "
Ezt nem kell idekeverni. A kormány 10 éve ugyanezt csinálja.
Az ellenzék pedig 10 éve képtelen fogást találni ezen az eljáráson.
Ebben nincs semmi újdonság.

Emmett Brown 2020.04.12. 11:02:55

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: amikor túlterhelődik az eü, akkor nyilván meg fog ugrani a halálozás. tudod, először mindenki kap lélegeztetőt, majd viszik le a korhatárt, hogy hány év fölött kell automatikusan lemondani egy páciensről.

Tehát nálunk azért magas a halálozás (meg olaszba' is), mert a németek/amcsik/koreaiak félrekönyvelik a halottakat?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 11:04:51

@GyMasa:

Ki teszteltetett az idősek otthonában? Karácsony
Ki nem teszteltette a betegeket? Orbánék
Ki küldte haza a betegeket az otthonba? Orbán
Kinek van teljhatalma? Orbánnak.

KI A FELELŐS? ORBÁN.

Emmett Brown 2020.04.12. 11:07:39

@GyMasa: a fidesz imádta volna, hogy ha akár csak egy ember is meghal, akkor az egészet rátolják Gerire, hogy mekkora szar ötlet volt. Ez van, amikor a túl sok baszogatás kiöli a kreativitást meg kezdeményezést rendszerszinten. ugyanis ha elbaszódik, akkor a felelős megvan, ha meg sikeres akkor az eredményt valaki "felülről" magáénak fogja eladni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 11:07:45

@GyMasa: "kik tudnak felajánlani szobákat az idősotthon egészséges lakói számára."

1) ha ez ilyen egyszerű, miért nem csinálta meg Orbán?
2) ki vette el ehhez a pénzt Karácsonytól? Orbán.

"ha a te rokonod kapná el egy ilyen helyen a vírust, és ne-adj-Isten bele is halna, akkor te kire neheztelnél elsősorban?"

Orbánra,

Remélem, megdöglik egy rokonod Orbán miatt, te megérdemled!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 11:12:02

@GyMasa: te kb. olyan köcsög vagy, mintha rád gyújtanám a lakást, te rohangálnál, próbálnád oltani, de leégne, mire azt mondanám, lám, te vagy a felelős.

Egy elmebeteg, köcsög kis pszichopata mongolFidióta vagy. Akárcsak a többi. Ti vagytok az ország intellektuális és erkölcsi selejtjei. Remélem, megdöglötök! Ti megérdemlitek!

GyMasa 2020.04.12. 11:20:52

@Emmett Brown:
"a fidesz imádta volna, hogy ha akár csak egy ember is meghal, akkor az egészet rátolják Gerire, hogy mekkora szar ötlet volt."
Dehát, ez egy járvány. Emberek haltak meg, halnak meg és meg fognak halni!
Nem tudom, mennyire kell a polgár szintjén merőlegesnek lenni a világra, hogy bevedd, hogy karigeri hibája ha egy ilyen elkülönítés során mégis meghal valaki.
Szerintem sokkal kártékonyabb lenne (lesz) majd, ha azt próbálják ráégetni, hogy nem csinált semmit. Ahhoz még csak meg sem kell halnia senkinek.
Én, csak a saját magam érzéseiből tudok kiindulni.
Én az első percben kivettem volna a szüleimet bármilyen otthonból, amíg a dolog le nem zajlik.
Az otthon vezetője helyében pedig mindent megtettem volna, amit tudok, hogy megvédjem a bentlakókat.

" Ez van, amikor a túl sok baszogatás kiöli a kreativitást meg kezdeményezést rendszerszinten."
A tulajdonosi szemlélet- és a felelősségvállalás hiánya az, ami kiöli a kreativitást.
Ha egy otthonvezetőre az eset során minden nap rárúgnák az ajtót a dühös családtagok, akkor lenne tétje a dolognak.
" ugyanis ha elbaszódik, akkor a felelős megvan, ha meg sikeres akkor az eredményt valaki "felülről" magáénak fogja eladni. "
Lényegtelen!
Orbán mindenképpen a saját érdemeit fogja fényezni, bármi is fog történni.
Karigerinek viszont lehetne a saját érdemeit kommunikálnia lokálisan. Ugyanis a saját újraválasztása nagyrészt a budapestiek véleményén fog múlni, és nem azon, hogy orbán milyen propagadát folytat ellene.
Tavaly is győzött.
Ha legközelebb is győzni akar, akkor már nem lesz elég neki a remény, ami tavaly hatalomra segítette.
Legközelebb a tettei alapján fogja a város lakossága megítélni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 11:21:32

@GyMasa: "panzióknak, hogy kik tudnak felajánlani szobákat "

Kinek van panziója, hotele?

MÉSZÁROSNAK.
TIBORCZNAK.

Kinek a strowmanjei? Orbánnak.

Ennyi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 11:25:15

@Emmett Brown: HAZUDSZ. azt is mondtam, hogy a halálozási ráta a jó ellenérv.

HAZUG KÖCSÖG, KIS IDIÓTA FASZ. SZOPSZ, ÉS TÖRÖLGETED A GECIS SZÁDAT, DE LETAGADOD.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 11:44:08

@Emmett Brown:
Idehoztál különböző országokat, mindegyikben más a helyzet

Az USA-ban csak most fut fel a járvány, és ezzel együtt a halálozási arány, még korai lenni következtetést levonni. Másutt 1 és 12-14% között van az arányszám, de az biztos, hogy nem nagyon függ össze az eü.ellátás szinvonalával. UK-ben magas a halálozás, pedig a NHS a nemzeti büszkeségük (bár a közember szidja épp eleget). Részben lehet összefüggés az átlagéletkorral, de ez sem magyaráz meg 12-14-szeres különbséget. Józan ésszel a statisztikai számitás, a halálok szerinti lekönyvelés módszereire kezd gyanakodni az ember

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 11:48:24

@Emmett Brown:

"lófaszt se mondtál azon kívül, hogy ezzel fognak jönni. "
polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399576

itt arról volt szó, hogy előtte:

polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399480

azt mondtam, hogy én megjósoltam, hogy a Fidióták a teszt-betegség rátával fognak jönni, és hogy a halálozási ráta erre jó érv. te elismerted az elsőt (ez se semmi), de tagadtad a másodikat.

nos itt írtam arról, hogy a Fidióták a teszt-betegség rátával fognak jönni, és ugyanebben a hozzászólásban a halálozási rátáról, és annak hasznáról írtam, majd összekötöttem a halálozási ráta értelmét, az azzal való érvelést, és a teszt-beteg rátát, mint Fidióta érvet:

"De ha nem néznéd meg a mortalitási rátákat, nem vetnéd össze őket, mert "á, úgyis értelmetlen", akkor erre a konklúzióra soha nem jutsz. Sőt, a betegek és elvégzett tesztek aránya érdekes módon Magyarországon a kisebb, ami a Fidiótáknak egy fogós érv lenne. Te nem is boldogulnál vele, amilyen hülye vagy. "

teveszmek.blog.hu/2020/04/06/_itt_az_ideje_hogy_eltoroljuk_a_csalad_intezmenyet/full_commentlist/1#c38390006

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 11:50:02

@Emmett Brown:
Svájcban már március közepén bedugult a rendszer, aztán mégis alacsony a halálozás. Kapott mindenki egy oxigénpalackot és egy arcmaszkot hozzá, aztán odahaza szipákolhatott oxigént belőle

Megnézném szivesen, hogy akik mégis (vagy pont emiatt) meghaltak a saját lakásukban, azokat milyen halálesetnek könyvelték el

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 11:50:05

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "USA-ban csak most fut fel a járvány,"

a tenyérjósló oldalad szerint már 2 napja túl vannak a csúcson

covid19.healthdata.org/united-states-of-america

megint tátott szájjal futottál be a faszerdőbe.

Emmett Brown 2020.04.12. 11:52:08

@math0: jaja. Mert erre csak te jöttél rá xD nem akarod levédetni a szabadalmat?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 11:57:22

@Emmett Brown: HAZUDTÁL. ENNYI. GECI KIS PATKÁNY VAGY.

Emmett Brown 2020.04.12. 11:57:33

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Svájcban azért alacsony, mert kurva sok olyan ember van a statisztikában (6szor annyi teszt) akiknek enyhe tüneteik vannak vagy semmilyen.

Nálunk meg nem, mert a magyar protokoll szerint tünet ÉS kontakt kellett ahhoz, hogy teszteljenek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 11:59:36

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: a false positive rate-s szopásodat szőnyeg alá söpröd.

"annál kisebb lesz a valódi pozitivak (virushordozók) aránya, ami ezáltal egyre jobban közelit az álpozitivak fix arányához. "

Aha, szerinted a true positive rate csökken. A valóságban a TPR is egy fix arány, és a teszt tulajdonsága, nem függ attól, hogy milyen a tesztelt minta nagysága és összetétele. A TPR kb ugyanannyi akkor is, ha sok a beteg a mintában, és akkor is, ha kevés, ugyanis le van osztva a betegek számával, a P-vel.

"Ha csak 5% a teszt elsőfajú hibája (ami már egy rohadt jó arány)"

A koronavírus teszteknek gyakorlatilag 0 a false positive rate-je. Tehát gyakorlatilag akármennyire is sok az egészségesek aránya a mintában, akármennyire is vaktában tesztelsz egy olyan populáción, amelyben alig vannak betegek, szinte senkit nem küldesz feleslegesen karanténba.

A másik pedig, hogy a false positive rate, azaz a felesleges karantén ráadásul a kisebb hiba ebben az esetben. Mi van, ha az egész országban véletlenül 2 embert feleslegesen karanténba küldtek? Ennél biztosan messze több a beteg, akik közül egy csomót jó okkal küldenének karanténba, és ez a haszon sokkal nagyobb, mint a 2 felesleges karanténból eredő "kár".

Egy idióta elmebeteg vagy, ezért vagy Fideszes.

Larrikin 2020.04.12. 12:00:41

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "Ugyanoda jut ki Larrikin, neki meg Müller Cecilia a mumusa. Miközben esetarányosan többet tesztelnek Magyarországon mint a legtöbb bezzegországban"
Müller nem a mumusom, hanem a hivatalnok/döntéshozó, aki a tesztelésekért felel.

Svédország eddig nem mutatott fel semmilyen sikert a koronavírus elleni küzdelemben, ha neked bezzegország, akkor súlyos logikai gondjaid vannak.

Az esetarányos teszteléssel van egy kis gond, mint korábban utaltam rá: Magyarországon már a halálesetekből is kirajzólódik 90% látencia, magyarán a fertőzöttségi adataink komolytalanok.

Összehasonlításképp:

Ország / millió fő / teszt / eset / halott
Magyarország / 10 / 33 ezer / 1410 / 99
Ausztrália / 25 / 350 ezer / 6300 / 59

Ismered a szőke nős viccet a visszatekert kilométerórával? A barátai meggyőzik, hogy 90 ezer kilométerrel sokkal könnyebb eladni a kocsit, tekertesse vissza. Két héttel később kérdezik, sikerült-e eladni. Mire a válasz: minek adnám el, még csak 90 ezret futott.

Amikor ***tudjuk***, hogy a statatisztikánk mennyit se ér, nem építünk rá modellt.

Emmett Brown 2020.04.12. 12:02:37

@math0: tehát ha bárki a halálozással érvel, akkor azért jogdíjat szedsz?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 12:04:56

@Emmett Brown: HAZUDTÁL. ENNYI. GECI KIS PATKÁNY VAGY.

Emmett Brown 2020.04.12. 12:18:01

@math0: nem nagy jóslat, két hete szajkózzák hogy nálunk jobb/alaposabb a tesztelés mint pl Ausztriában, pont erre az arányra hivatkozva.

Larrikin 2020.04.12. 12:24:37

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: ez a health data legalább egy érdekes link, bár fordítva ül a lovon, aki szerint a járvány deus ex machina egyszer csak tetőzik. Mondjuk az ő modelljük sem erre épít:
"Our forecasts of zero deaths in July and August assume that appropriate measures are put in place to guard against the reintroduction of COVID-19 from another state or country. These measures may include mass screening, contact tracing, testing of all individuals entering the country, and quarantine of people who test positive. Details on what these strategies need to be will be analyzed in future editions of the forecasts."
Upsz.

Még1x:
>>These measures may include mass screening, contact tracing, testing of all individuals entering the country, and quarantine of people who test positive.<<
Úgy fest, ezt sem egy politikailag jól szocializált vidéki nagymama írta...

Emmett Brown 2020.04.12. 12:25:21

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: illetve azt se feledjük, hogy a tesztelés életeket menthet meg, pontosan a tünetmentes hordozók kiszűrésével.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 12:44:42

@Larrikin: @Emmett Brown:
Sikerült már bizonyitani mennyire fogalmatlan mantrázók vagy, kár tovább erőlködni. Svédország nem nekem a bezzegország, hanem a Matyinak, erről vitatkozzál vele. Az meg hogy idehozol olyan országot mint Ausztrália, nagyjából szalmabáb érvelés, de még ebben sincs igazad

Vegyük inkább Svájcot, mert akkor egyszerre kettőtöket sikerül helyre rakni, bár jobb volna ha inkább egymással vitáznátok

Svájcban az elvégzett tesztelések száma az esetszámhoz viszonyitva ugyanúgy alacsonyabb mint Svédországé Magyarországhoz viszonyitva. A pozitiv tesztek arány 15% Magyarországon pedig 3%. Ugyanaz az arány jön ki mint Svédországgal összevetve, hogy Magyarországon ötször proaktivabb a tesztelés mint Svájcban

Aki pedig azt hiszi, hogy egy otthoni önadagolós oxigénpalack és arcmaszk ugyanaz mint egy intubált gépi lélegeztetés az intenziv osztályon, annak fogalma sincs az egészről

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 12:50:48

@Larrikin:
Amit az amerikai egyetem javasol az diktatúrákra jellemző intézkedés. Persze országa válogatja, minek keresztelik

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.12. 12:59:37

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

"a kórházban fokozottan odafigyelnek a járványügyi intézkedések betartására."

Ismerve a nővérek hozzáállását, ebben nem lennék olyan biztos. Azt elhiszem, hogy magukra vigyáznak, de ha pl. ugyanazzal a gumikesztyűvel látnak el több beteget, akkor saját magukat védik ugyan, de az egyik betegről simán átviszik a vírust a másikra.

Emmett Brown 2020.04.12. 13:04:30

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: aha. Tehát ott van a fos Svédország harmadannyi ággyal, és (szerinted) ötödolyan proaktív teszteléssel (tehát fosabb/ kevésbé alapos teszteléssel). Náluk majdnem 9% a halálozási arány. Nálunk meg 7%. úgy, hogy nálunk március 4-én volt az első beteg. náluk meg február közepén.

TEhát mi háromszor annyi ággal, hatékonyabb teszteléssel és bő két hét fórral (exponcenciális görbén ez kurvasok) vagyunk majdnem ott, mint a szerencsétlen balfasz svédek.

Larrikin 2020.04.12. 15:18:22

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: na most az kiderült, hogy a mantra szó jelentését nem ismered, a szalmabábérvelés fogalmát meg nem érted.

Az ausztrál példa 'sajnos' tökéletes. Annyira, hogy hozzá se mersz szólni. Ebből az is kiderült, hogy a politikai lojalitás határozza meg a véleményed.

Ebből következik, hogy a norvég példát sem fogod relevánsnak tartani, hisz az is ellent mond az érveidnek: "As of 10 April 2020, Norway has performed 123170 tests, reported 6318 confirmed cases and 113 deaths."

Véletlenül pont a sikeres példákat nem szeretnéd figyelembe venni, a többi jöhet, főleg az ellentmondásos Svédország.

"elvégzett tesztelések száma az esetszámhoz viszonyitva "
Te tényleg bentragadtál a szőke nős viccben. A valós magyar esetszám kb. 15 ezer. A védekezés sikeressége meg jól lemérhető a monoton növekvő napi esetszámokon.

Larrikin 2020.04.12. 15:23:37

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: az amerikai egyetem nem javasolt semmit, a modelljét (amit te linkeltél 'bizonyítékként' a sikeres magyar védekezésre) építette ezekre a feltevésekre. Nem tudom, pontosan melyiket ítéled ezek közül diktatúrára jellemzőnek, de gondolom a mass screeninget, mert egyedül azt nem csináljuk. Ja, ez jó, lejelentheted az agitprop osztályon, hogy a tömeges tesztelés nem csak kivitelezhetetlen, szakmaiatlan, de diktatórikus is.

Larrikin 2020.04.12. 15:32:02

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "Aki pedig azt hiszi, hogy egy otthoni önadagolós oxigénpalack és arcmaszk ugyanaz mint egy intubált gépi lélegeztetés az intenziv osztályon, annak fogalma sincs az egészről"
Akkor bízzunk abban, hogy a svájcban dolgozó magyar orvosok is tudnak erről, és nem annak adnak otthoni használatra oxigént, akit intubálni kellene.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 15:56:32

@Emmett Brown:
Hál' Istennek nem ugyanott vagyunk mint a svédek, nálunk sokkal kisebb a halálozások száma

Egyébként a számadatokat a Matyi hozta fel, csak nem gondolt arra, hogy más is tud számolni és következtetéseket levonni. Matyi nem a számokból von le következtetést, hanem a következtetéseit igyekszik alátámasztani a maga sajátos észjárásával

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 15:59:17

@Larrikin:
Pont egy hónapja Svájcban elfogyott a szabad lélegeztetőgép. Innentől kezdve mindegy mit akar az orvos, legfeljebb arról dönt kit kötnek le és fel a meglévő gépre

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.12. 16:00:08

Itt van a totális diktatúra, a rendőrállam:

index.hu/belfold/2020/04/12/betiltottak_a_kirandulast_dobogokon_es_pilisszentkereszten/

Várom a TASZ és egyéb jogvédő szervezetek tiltakozását.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 16:01:10

@Larrikin:
"a mass screeninget, mert egyedül azt nem csináljuk"

A számadatok remélem nem zavarnak a következtetésedben

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 16:12:01

@Larrikin:
Haggyá már az ausztrál bezzegországozással!

Egy ország amelyik senkivel nem határos, egy tollvonással lezárja a fehér törzsfőnök aztán se ki-se be nem jut még a légy se. Hogy lehetne összehasonlitani Magyarországgal, ahol naponta több ezer kamion megy keresztül, de a személyforgalom elől se lehet teljes lezárni sok különféle okból?

Ha jól kezelték volna a covidot Ausztráliában most egyetlen eset se lenne. Időben lezárják, aki bejön azt letesztelik, és aztán karantén amig nem biztos az eredmény. Pár ezer személyt kellett volna tesztelni és nincs Covid Ausztráliában. Ezzel szemben most 6300 esetnél tartanak, és tovább növekszik az esetszám, pedig már korábban megjelent a virus mint Magyarországon

Larrikin 2020.04.12. 16:14:10

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "A számadatok remélem nem zavarnak a következtetésedben"
Az 1 halott/300 teszt? Ez 1% alatti mortalitás mellett szerinted tömeges?

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 16:14:40

@Larrikin:
"A valós magyar esetszám kb. 15 ezer. "

Szerintem meg 2876 virushordozó van. Cáfoljad meg ha tudod

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 16:18:07

@Larrikin:
Halottakat tesztelni? Statisztikai szempontból érdekes felvetés

Vajon miért nem csinálják Németországban? úgy 2 hete feltette valaki a kérdést egy német cikkben, azóta nem tudom történt-e változás

Larrikin 2020.04.12. 16:22:50

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: a kamion nem fertőz, nincs dns-e. Ausztrália sincs hermetikusan lezárva, amúgy meg a szomszédos országokban szigorúbb lockdown van, mint Magyarországon. Az új esetek száma valóban Ausztráliában is nő (lefelé nem tud menni), főleg a külföldről hazatérő fertőzöttek miatt. A napi új esetek száma viszont 15 napja folyamatosan csökken.

Persze, biztosan Ausztria is sziget, hogy ott is egyre kevesebb a napi új esetszám, és ennek semmi köze nem lehet a teszteléshez.

Larrikin 2020.04.12. 16:24:51

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "Szerintem meg 2876 virushordozó van. Cáfoljad meg ha tudod"
Tudsz százalékot számolni? Akkor máris tekintheted megcáfoltnak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.12. 16:24:59

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:

Pár napja Müller Cecília, az országos tisztifőorvos kb. tízszeres látenciát említett. Ez alapján a 15k vírushordozó megalapozottnak tűnik, mivel a mai adat 1410 regisztrált fertőzött.

(Szerintem a 10-szeres látencia a valóságban ennél több, de nem vagyok szakember, ez csak a privát véleményem.)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 16:27:27

@Emmett Brown: tényleg nem nagy jóslat, hogy HAZUDTÁL. ENNYI. GECI KIS PATKÁNY VAGY.

Larrikin 2020.04.12. 16:27:37

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "Halottakat tesztelni? Statisztikai szempontból érdekes felvetés"
Viccnek nem rossz, de ugye megvan, hogy 2 mennyiség arányának megállapítása matematikai művelet, nem patológiai.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 16:32:26

@Emmett Brown: @Emmett Brown:
"lófaszt se mondtál azon kívül, hogy ezzel fognak jönni. "
polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399576

itt arról volt szó, hogy előtte:

polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399480

azt mondtam, hogy én megjósoltam, hogy a Fidióták a teszt-betegség rátával fognak jönni, és hogy a halálozási ráta erre jó érv. te elismerted az elsőt (ez se semmi), de tagadtad a másodikat.

nos itt írtam arról, hogy a Fidióták a teszt-betegség rátával fognak jönni, és ugyanebben a hozzászólásban a halálozási rátáról, és annak hasznáról írtam, majd összekötöttem a halálozási ráta értelmét, az azzal való érvelést, és a teszt-beteg rátát, mint Fidióta érvet:

"De ha nem néznéd meg a mortalitási rátákat, nem vetnéd össze őket, mert "á, úgyis értelmetlen", akkor erre a konklúzióra soha nem jutsz. Sőt, a betegek és elvégzett tesztek aránya érdekes módon Magyarországon a kisebb, ami a Fidiótáknak egy fogós érv lenne. Te nem is boldogulnál vele, amilyen hülye vagy. "

teveszmek.blog.hu/2020/04/06/_itt_az_ideje_hogy_eltoroljuk_a_csalad_intezmenyet/full_commentlist/1#c38390006

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.12. 16:34:28

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:

Ha jól emlékszem az említett német cikkre, abban épp szó van a halottak teszteléséről is. Valahol még azt az előírást is olvastam, hogy a halált követő 30 percen belül kell kenetet venni a szájüregből.

Van értelme olyankor, amikor valaki pl. tüdőgyulladásban hal meg: ekkor eldönthető, vajon a koronavírus okozta-e nála a halált okozó tüdőgyulladást, mely esetben a koronavírus áldozatának tekintendő.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 16:34:42

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:
"annál kisebb lesz a valódi pozitivak (virushordozók) aránya, ami ezáltal egyre jobban közelit az álpozitivak fix arányához. "

Aha, szerinted a true positive rate csökken. A valóságban a TPR is egy fix arány, és a teszt tulajdonsága, nem függ attól, hogy milyen a tesztelt minta nagysága és összetétele. A TPR kb ugyanannyi akkor is, ha sok a beteg a mintában, és akkor is, ha kevés, ugyanis le van osztva a betegek számával, a P-vel.

"Ha csak 5% a teszt elsőfajú hibája (ami már egy rohadt jó arány)"

A koronavírus teszteknek gyakorlatilag 0 a false positive rate-je. Tehát gyakorlatilag akármennyire is sok az egészségesek aránya a mintában, akármennyire is vaktában tesztelsz egy olyan populáción, amelyben alig vannak betegek, szinte senkit nem küldesz feleslegesen karanténba.

A másik pedig, hogy a false positive rate, azaz a felesleges karantén ráadásul a kisebb hiba ebben az esetben. Mi van, ha az egész országban véletlenül 2 embert feleslegesen karanténba küldtek? Ennél biztosan messze több a beteg, akik közül egy csomót jó okkal küldenének karanténba, és ez a haszon sokkal nagyobb, mint a 2 felesleges karanténból eredő "kár".

Egy idióta elmebeteg vagy, ezért vagy Fideszes.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 16:42:40

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:
@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:

polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399474

itt ajánlottad a covid19.healthdata.org/ oldal jóslatait, majd itt:

polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399510

megerősítetted, hogy az oldal jóslatait tényként és érvként kell venni.

aztán itt:

polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399706

azt írtad:

"USA-ban csak most fut fel a járvány,"

holott a tenyérjósló oldalad szerint akkor már 2 napja túl voltak a csúcson

covid19.healthdata.org/united-states-of-america

megint tátott szájjal futottál be a faszerdőbe.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 16:46:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: sok cikk volt a kórházak totál hanyagsága miatt, részben a maguk hibájából, részben felszerelés-hiány miatt. amikor Orbán hazaküldte a betegeket, és a csicskása azt írta, nem kell tesztelni, az népirtás volt

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 16:52:52

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "Ha jól kezelték volna a covidot Ausztráliában most egyetlen eset se lenne. Időben lezárják, aki bejön azt letesztelik, és aztán karantén amig nem biztos az eredmény."

Ha jól kezelték volna a covidot Orbanisztánban, most egyetlen eset se lenne. Időben lezárják, aki bejön azt letesztelik, és aztán karantén amíg nem biztos az eredmény.

Ausztrália és Magyarország között annyi különbség tényleg megvan, hogy Ausztrália szigetország, de hacsak nem hiszed, hogy a covid a zöld határon szökik át, akkor ez irreleváns. A határokat Magyarországon is le lehet zárni, és le is zárták. Áruforgalomra Ausztráliának is szüksége van. Repülni Ausztráliába is lehet. HOgy az áru vonattal, vagy hajóval jön, az tök mindegy.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 17:18:25

@Larrikin: @Kovacs Nocraft Jozsefne:
Megbizható forrásadatok nélkül statisztikát csinálni nem statisztika, hanem abrakadabra

Bármennyire meglepő, a halálesetek száma is egy lebegő érték. Valószinűleg nem önmagában a kenetminta vétel, hanem parallel szerológiai mintavétel ami együtt kiadhat egy közelitő számadatot a koronavirus betegséggel összefüggésben elhaltak számáról. De igazából irányadónak a teljes lakosságra vetitett halálozási arányt tartom, az előző évek arányával összehasonlitva

Ez Olaszország legjobban érintett régiójában közel két és félszeres növekedést mutatott a hivatalos koronavirus halálozás adathoz képest. Nyilván egyre pontosabb és korrigáltabb számitások lesznek, remélem hogy máshol is minél több

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 17:24:07

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:
"annál kisebb lesz a valódi pozitivak (virushordozók) aránya, ami ezáltal egyre jobban közelit az álpozitivak fix arányához. "

Aha, szerinted a true positive rate csökken. A valóságban a TPR is egy fix arány, és a teszt tulajdonsága, nem függ attól, hogy milyen a tesztelt minta nagysága és összetétele. A TPR kb ugyanannyi akkor is, ha sok a beteg a mintában, és akkor is, ha kevés, ugyanis le van osztva a betegek számával, a P-vel.

"Ha csak 5% a teszt elsőfajú hibája (ami már egy rohadt jó arány)"

A koronavírus teszteknek gyakorlatilag 0 a false positive rate-je. Tehát gyakorlatilag akármennyire is sok az egészségesek aránya a mintában, akármennyire is vaktában tesztelsz egy olyan populáción, amelyben alig vannak betegek, szinte senkit nem küldesz feleslegesen karanténba.

A másik pedig, hogy a false positive rate, azaz a felesleges karantén ráadásul a kisebb hiba ebben az esetben. Mi van, ha az egész országban véletlenül 2 embert feleslegesen karanténba küldtek? Ennél biztosan messze több a beteg, akik közül egy csomót jó okkal küldenének karanténba, és ez a haszon sokkal nagyobb, mint a 2 felesleges karanténból eredő "kár".

Egy idióta elmebeteg vagy, ezért vagy Fideszes.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 17:24:46

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:
@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:

polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399474

itt ajánlottad a covid19.healthdata.org/ oldal jóslatait, majd itt:

polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399510

megerősítetted, hogy az oldal jóslatait tényként és érvként kell venni.

aztán itt:

polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399706

azt írtad:

"USA-ban csak most fut fel a járvány,"

holott a tenyérjósló oldalad szerint akkor már 2 napja túl voltak a csúcson

covid19.healthdata.org/united-states-of-america

megint tátott szájjal futottál be a faszerdőbe.

Emmett Brown 2020.04.12. 17:54:47

@math0: azt elsimerem, hgoy jó érv, ezért használom. azt viszont HATÁROZOTTAN tagadom, hogy te döbbentettél volna rá erre :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 18:24:33

@Emmett Brown: @Emmett Brown:

HAZUDTÁL, RÜHES GECI!

"lófaszt se mondtál azon kívül, hogy ezzel fognak jönni. "
polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399576

itt arról volt szó, hogy előtte:

polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399480

azt mondtam, hogy én megjósoltam, hogy a Fidióták a teszt-betegség rátával fognak jönni, és hogy a halálozási ráta erre jó érv. te elismerted az elsőt (ez se semmi), de tagadtad a másodikat.

nos itt írtam arról, hogy a Fidióták a teszt-betegség rátával fognak jönni, és ugyanebben a hozzászólásban a halálozási rátáról, és annak hasznáról írtam, majd összekötöttem a halálozási ráta értelmét, az azzal való érvelést, és a teszt-beteg rátát, mint Fidióta érvet:

"De ha nem néznéd meg a mortalitási rátákat, nem vetnéd össze őket, mert "á, úgyis értelmetlen", akkor erre a konklúzióra soha nem jutsz. Sőt, a betegek és elvégzett tesztek aránya érdekes módon Magyarországon a kisebb, ami a Fidiótáknak egy fogós érv lenne. Te nem is boldogulnál vele, amilyen hülye vagy. "

teveszmek.blog.hu/2020/04/06/_itt_az_ideje_hogy_eltoroljuk_a_csalad_intezmenyet/full_commentlist/1#c38390006

Emmett Brown 2020.04.12. 18:35:33

@math0: na de mennyi a teszt-betegség ráta napi differenciálja? az mégis fontos, hogy lássuk, hogy merre tartunk :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 18:41:43

@Emmett Brown:
HAZUDTÁL, RÜHES GECI!

"lófaszt se mondtál azon kívül, hogy ezzel fognak jönni. "
polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399576

itt arról volt szó, hogy előtte:

polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399480

azt mondtam, hogy én megjósoltam, hogy a Fidióták a teszt-betegség rátával fognak jönni, és hogy a halálozási ráta erre jó érv. te elismerted az elsőt (ez se semmi), de tagadtad a másodikat.

nos itt írtam arról, hogy a Fidióták a teszt-betegség rátával fognak jönni, és ugyanebben a hozzászólásban a halálozási rátáról, és annak hasznáról írtam, majd összekötöttem a halálozási ráta értelmét, az azzal való érvelést, és a teszt-beteg rátát, mint Fidióta érvet:

"De ha nem néznéd meg a mortalitási rátákat, nem vetnéd össze őket, mert "á, úgyis értelmetlen", akkor erre a konklúzióra soha nem jutsz. Sőt, a betegek és elvégzett tesztek aránya érdekes módon Magyarországon a kisebb, ami a Fidiótáknak egy fogós érv lenne. Te nem is boldogulnál vele, amilyen hülye vagy. "

teveszmek.blog.hu/2020/04/06/_itt_az_ideje_hogy_eltoroljuk_a_csalad_intezmenyet/full_commentlist/1#c38390006

Emmett Brown 2020.04.12. 19:22:56

@math0: szerintem a fideszesek be fognak szólni neked a napokban. az a tanácsom, hogy mindenképpen válogatott káromkodásokkal reagálj.

Fogadd meg :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.12. 20:47:53

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:

"Bármennyire meglepő, a halálesetek száma is egy lebegő érték. "

Nyilván. De még mindig sokkal inkább közelíti a valóságot, mint a regisztrált fertőzöttek száma a fertőzöttek tényleges számát.

"De igazából irányadónak a teljes lakosságra vetitett halálozási arányt tartom, az előző évek arányával összehasonlitva"

Természetesen pontosabb lesz, de nem feltétlenül sokkal pontosabb. Az igen idős, idült betegségekben szenvedőknél a vírus csak előrébb hozza a halált, esetleg csak hónapokkal. Mondjuk aki decemberben halt volna meg, az meghal áprilisban. Ha ez a 2020-as évben történik (persze a halál vírus nélküli dátuma hipotetikus, de nem irreális ilyet feltételezni), akkor a statisztikák nem változnak. Különösen akkor nem, ha pl. őszre lecseng a járvány súlyosabbik része, mert akkor kevés lesz a 2021-ről idénre előrehúzódó haláleset.

Talán érdemesebb lenne majd havonkénti bontásban vizsgálni a halálozásokat. Bizonytalanság persze itt is lesz, mert a szokásos influenza idei súlyos vagy kevésbé súlyos volta befolyásolja az eredményt. Azt viszont nem fogjuk pontosan megtuudni, mennyire.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.12. 22:28:16

@Emmett Brown: HAZUDTÁL, RÜHES GECI!

"lófaszt se mondtál azon kívül, hogy ezzel fognak jönni. "
polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399576

itt arról volt szó, hogy előtte:

polalap.blog.hu/2020/04/09/a_v4_orszagok_valsagkezelesi_strategiaja/full_commentlist/1#c38399480

azt mondtam, hogy én megjósoltam, hogy a Fidióták a teszt-betegség rátával fognak jönni, és hogy a halálozási ráta erre jó érv. te elismerted az elsőt (ez se semmi), de tagadtad a másodikat.

nos itt írtam arról, hogy a Fidióták a teszt-betegség rátával fognak jönni, és ugyanebben a hozzászólásban a halálozási rátáról, és annak hasznáról írtam, majd összekötöttem a halálozási ráta értelmét, az azzal való érvelést, és a teszt-beteg rátát, mint Fidióta érvet:

"De ha nem néznéd meg a mortalitási rátákat, nem vetnéd össze őket, mert "á, úgyis értelmetlen", akkor erre a konklúzióra soha nem jutsz. Sőt, a betegek és elvégzett tesztek aránya érdekes módon Magyarországon a kisebb, ami a Fidiótáknak egy fogós érv lenne. Te nem is boldogulnál vele, amilyen hülye vagy. "

teveszmek.blog.hu/2020/04/06/_itt_az_ideje_hogy_eltoroljuk_a_csalad_intezmenyet/full_commentlist/1#c38390006

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 23:55:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nyilván nem az egész éves számadatok relevánsak, hanem ennél finomabb bontásban. Aztán lehet elvett életévekben számolni, de most már inkább a QUALY (quality adjusted life years) számit, bár ezt retrospektiv adatokból vetiteni elég merész projekció

Lényeg hogy legyen egy számadat, amiben benne van az összes rejtőzködő eset, a rejtett és közvetett hatásokkal együtt. Jónéhány csontváz borulhat még ki a szekrényből

Larrikin 2020.04.13. 02:46:55

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "Megbizható forrásadatok nélkül statisztikát csinálni nem statisztika, hanem abrakadabra"
Már csak ezért is szívás a viaszafogott tesztelgetés. Ráadásul a tízszeres látencia optimista becslés, pont a számottevő tesztelés hiánya miatt az sem biztos, hogy nem most robban be épp a járvány.

"Bármennyire meglepő, a halálesetek száma is egy lebegő érték."
Az áldozatok jórészt kórházi kezelést kapnak haláluk előtt, vagy eleve karanténban vannak. Amíg normál ügymenet van, ezek a számok statisztikai szempontból megbízhatóak.

"De igazából irányadónak a teljes lakosságra vetitett halálozási arányt tartom, az előző évek arányával összehasonlitva"
Magyarországon havonta meghal nagyságrendileg 10 ezer ember. Békeidőben is lehet többezer fő a különbség egyes hónapok között. Attól a nagyságrendtől egyelőre messze vagyunk, hogy az összes haláleset számából következtessünk a járvány méretére. Ha elszabadul a járvány, akkor se valószínű, hogy egy erre alapozott becslés pontosabb lesz az adminisztrációból jövő összésítésnél.

GyMasa 2020.04.13. 04:03:24

@Emmett Brown:
Már csak az az égető kérdésem marad, hogy mi történt március 20 és április 6 között?
Az ugye 17 nap.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.13. 09:26:15

@Larrikin:

"Ráadásul a tízszeres látencia optimista becslés"

Szerintem is az. Nem tudom, itt vagy egy másik blogban, én a napi halálozásokból (persze több napi átlagot véve alapul), a fertőződés és a halál közötti 3-4 hét időtartamból és a WHO szerinti kb. 3%-os mortalitásból kiindulva 40-szeres látenciát számoltam. Persze ha a halálig eltelő idő rövidebb, akkor eleve kisebb látencia jön ki.

Ez a 40 valószínűleg túl sok, hiszen a későbbi halálozások nem igazolják vissza a fertőzöttek 3-4 héttel korábbra kiszámolt "valós" számát: eszerint mostanra már napi 30-40 halottnál kellene járnunk, és szerencsére nincs annyi. Talán a 3-4 hét a túl hosszú idő, és hamarabb beáll a halál. De még eléggé a járvány elején tartunk, valamelyest megbízható számokra csak akkor lehet számítani, amikor már sokkal több lesz a halott: és természetesen nagyon remélem, hogy ez NEM fog bekövetkezni.

A fővárosi idősotthonok fertőzötteinek többsége sajnos meg fog halni. Engem első körben nem érdekel, ki ebben a hunyó, mert a felelősség tologatása, hárítása helyett mindenkinek meg kellett volna tennie minden lehetségest az érdekükben. Nagyon sajnálom szegény kisöregeket, és szurkolok nekik, hogy minél többen életben maradjanak. Egy ledolgozott élet után nem ezt érdemlik a társadalomtól.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.13. 09:27:32

@Larrikin:
Mantra a szent szövegek ismételgetése a végtelenségig. Az egyszerűbb néptömegek számára találták ki vallásgyakorlás céljából

Nektek a tömeges tesztelés a mantra, amit a szájatokba toltak aztán ezt kérődzitek. A tömeges random tesztelés kivitelezhetetlen, sehol nem csinálják legfeljebb statisztikai mintavétel céljából. A szimptomatikus esetek tesztelése, pozitiv esetben kontaktkutatás a járható fő irány. Magyarországon van kb. 1200 ismert virushordozó és kb. 30-szor ennyi elvégzett teszt

Hány kontaktja van szerinted egy embernek amióta szigorú izolációs rendszabályok vannak? Ne mondjad már hogy 30-nál több van átlagosan, mert sztem jóval kevesebb. Addig volt nagyszámú kontakt, amig mindenki szabadon grasszált, és pont ezt cseszték el a "fejlett" országokban akikre folyton hivatkoztok. Most meg már rohannak az elmulasztott idő után, ebből lettek azok a tesztszámok amitől szerintetek hanyatt kéne esni hogy jajdejól csinálják. Egy f@szt csinálták jól, meg is szivták, ezért állnak sokkal rosszabbul mint mi

Persze hogy nem Magyarország lesz az ideális hely egy népességszintű esetszám felméréshez, hanem azok az országok, és azon belül is azok a régiók, ahol tombol a járvány. Bergamo, New York és egyéb hasonló járványgócok, ehhez képest az érintettség szempontjából még Budapest is nudli

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.13. 10:05:46

@GyMasa:
Ég a napmelegtől a kopár szik sarja
Karácsony Gergő retkes nagy f@szát igencsak vakarja

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.13. 13:48:36

@Emmett Brown: Egy másik "gittegylet" itthoni képviselőjének véleménye a magyar helyzetről:

168ora.hu/itthon/who-magyarorszag-szures-teljes-lakossag-183189

"Lazeri szerint az új számok azt mutatják – Magyarországon 3007 mintavételnél 85 az igazolt fertőzések száma, világszerte pedig már 244 ezer az utóbbiaké –, hogy a hatóságok teszik a dolgukat, képesek észlelni az új eseteket, és tesztet végeznek, ha szükséges."

Bezzeg a svédek:

mandiner.hu/cikk/20200314_svedorszag_mostantol_nem_kozli_a_koronavirussal_fertozottekrol_szolo_adatokat

"Svédország mostantól nem közli a koronavírussal fertőzöttekről szóló adatokat"

Larrikin 2020.04.13. 15:36:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a különbség ott lehet, hogy
- Amíg mindenkinek jut rendes ellátás, a mortalitás 1% alatt maradhat.
- Az igazolt fertőzés a teszt napjával kerül a nyilvántartásba. Ez eshet a lappangási időre és az intenzívre kerülés napjára, vagy a halál napjára is.
- A halál jellemzően az első tünetekhez képesti 10. nap után következik be, de ebben is elég nagy a szórás. Egyes modellek szerint mindössze 4 nap különbséggel követi a 2 görbe egymást. Legyen mondjuk 4-10 nap.
- A lappangási időre mindenféle vad számok keringenek, de mostanában inkább max. 4 napról szólnak a hírek a korábbi 4-14 helyett. Tehát jellemzően a fertőzéstől a halálig kb. 14 nap telik el.

Még mindig tudnunk kéne a duplázódás idejét, hogy pontosabb becslésünk legyen. Sajnos erre is csak becsléseink lehetnek, de több hét kijárási korlátozás után remélhetőleg legalább 8-10 nap, de szerencsés esetben lehet több is. Az ismert gócpontokban talált relatíve sok fertőzöttre tekintettel az utóbbi napok esetszáma nem illeszkednek arra a trendre, amit a korábbi tesztelési hatékonyság mellett látnánk. Bár kevésbé valószínű, de az sem zárható ki, hogy valójában a helyzet rosszabb...

109 halotthoz valószínűleg kell 11-12 ezer fertőzött, a többi paramétertől függően a 15 ezeres esetszám is rendkívül optimista becslés. A felépültek száma ennél is kisebb biztonsággal becsülhető, valószínűleg az is ezres nagyságrend valójában.

A statisztikát persze torzíthatja, hogy az idősotthonokba is betört a járvány, viszont eléggé úgy néz ki, hogy ez nem magyar jellegzetesség.

Larrikin 2020.04.13. 16:07:20

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: nos, a mantra jelentését nem találtad el. De az általad megadott értelemben sem passzol a szituációhoz, mivel sok ismétlést nem olvashattál tőlem. Példákat soroltam, mutattam be, amelyek bizonyítják, hogy a célzott tömeges tesztelés hatékony eszköz a járvány megfékezésére. Persze nem önmagában, hanem a feltárt esetek elkülönítése révén. Ezzel szemben te csak tereltél meg 'félreértettél', most is azzal jössz, hogy van, ahol rosszabb a helyzet (Talán a tesztelés miatt? Ha nem, mi a relevanciája?) meg hogy a RANDOM tesztelés értelmetlen (egyik példa sem random tesztelésről szólt), meg hogy a 30 ezer magyar teszt valójában sok - holott régiós összevetésben is kevés, a sikeres 'nagytesztelőkhöz' képest meg csenevész.

Mivel baromira kilóg a lóláb, hogy politikailag motivált 'sikerkampányban' utazol egy meglehetősen tisztán módszertani kritikával szemben, ezért kényszeresen igyekszel engem is politikai kontextusba helyezve olyanokkal vádolni, hogy a véleményemet csak elhitették velem. Azt még nem tudom, hogy ezt hogy kell értenem: esetleg Korea, Ausztrália, Norvégia, Ausztria nem fordította meg a negatív trendet? Vagy hogy nem ez számít? Vagy hogy a tesztelésnek ehhez nincs köze, ők is csak lottón nyerték ezt az eredményt?

Larrikin 2020.04.13. 16:12:32

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: az elmúlt 3 hetet meg az intenzíven töltötted?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.13. 18:44:14

@Larrikin: Ez most mire reagáltad? Arra, hogy a WHO helyi képviselője szerint jók a magyar járványügyi intézkedések? Vagy arra, hogy a svédek már nem hoznak nyilvánosságra fertőzöttségi és halálozási adatokat a koronavírus járvány kapcsán?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.04.13. 19:50:24

@Larrikin:

"Az igazolt fertőzés a teszt napjával kerül a nyilvántartásba. Ez eshet a lappangási időre és az intenzívre kerülés napjára, vagy a halál napjára is."

Nagyon igazad van, erre nem is gondoltam. Mindvégig úgy számoltam, mintha az új reg. fertőzötteket a fertőződés napján regisztrálnák, ami nyilvánvaló képtelenség. Ezt figyelembe véve máris reálisabb eredmény jön ki a látenciára, nem az általam is kétkedéssel fogadott 40.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.13. 22:27:58

@Larrikin:
Beszólhatnál már a központba, hogy küldjenek valami új mantrát, ez a tömeges tesztelés meg a bezzegországozás már tök uncsi. Hagyd már a f@szba Ausztráliát, jó hogy nem az Antarktisszal jössz! Korea miben hasonlit? Egy ottani szekta tagjai alkották a járvány gerincét, ennek megfelelően intézkedtek

Nem birod összerakni az információkat , csak ideöntöd a fejedben keringő szlogeneket, oszt mantrázod a végtelenségig

Larrikin 2020.04.14. 06:52:09

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: ez nagyon cuki, tudod ezt a tesztelős mantrát tucatnyi ország járványügyi központja terjeszti, és nem hiszem, hogy újat találnak ki, amíg működik. Hiába szólsz be nekik rendszeresen. Illetve, de, most épp az a mantra jön, hogy miután a járványt a kiterjedt teszteléssel sikerült kontrollálni, jöhetnek az üzleti élet részleges újraindításához szükséges lépések. Hozzávalók: 2 veszélyes dolog, gyorsteszt és maszk, Cecília fő ellenségei.

Hogy a visszamaradottakkal mi lesz, majd az élet megmutatja.

Larrikin 2020.04.14. 07:14:47

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: " Arra, hogy a WHO helyi képviselője szerint jók a magyar járványügyi intézkedések?"
Március eleje rég volt. A korai lockdown persze jót tett, megakadályozta a jávány gyors átterjedését Kelet-Európára. Azóta viszont sokminden történt. Máshol.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.14. 08:13:20

@Larrikin:
Megbízható gyorstesztet hol lehet kapni? Lemegy a Cecília a tesztboltba kosárkával és telepakolja?

Azok az országok, akiknek van saját fejlesztési és gyártási kapacitása ehhez, most nagy előnybe kerülnek. Nálunk még ami volt, azt is szétprivatizálták anno. Exportálni meg senki nem fog, amíg a hazai szükséglet nem telítődik

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.14. 21:25:23

@Larrikin: Kelet-Európában is igencsak jónak számítanak a magyar adatok.

kolomparlole1114 2020.06.14. 09:08:13

@math0:
mint tudjuk, rasszista alapon a cigányok ölnek meg sorozatban magyarokat. hányszor kell még beleverni a pofádat a zsidó szarotokba, te kis selejt?!

kuruc.info/r/35/210163/
kuruc.info/r/2/210399/
kuruc.info/r/2/211070/

amikor a zsidó olyan idióta, hogy azt hiszi, hogy a II. világháború vége az volt, hogy a zsidók nyertek. ilyenek a zsidók. totál sötétek, ők az internacionalista társadalom legalja, a selejt. egymás után többször megismétli az elmebeteg totálkáros selejt ugyanazt a hülyeséget.mellesleg zsidó néven uszít a magyarok ellen a kis selejt.

Ja és még a nagybetűket sem ismeri, hiszen csak egy zsidó...

amikor az elmebeteg zsidó valamiért azt hiszi, vagy inkább simán pofán hazudik mindenkit, hogy a "math" nem zsidó név. miért ne lenne az?

***

amikor a zsidó köcsög azon értekezik, hogy egy zsidónak bármi köze lehet a civilizált viselkedéshez, közben ő maga az ellenpélda:

"Elvárható, hogy a jogos kritikát, tévedéseit elismerje, és ne hadakozzon a végtelenségig, csak hogy ne kelljen elismernie." - hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Math/Civilizalt_Viselkedes

Ugye zsidó? :DD

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.06.14. 09:18:25

@kolomparlole1114:

Mint tudjuk, rasszista alapon a nácik ölnek meg sorozatban cigányokat. Hányszor kell még beleverni a pofádat a náci szarotokba, te kis selejt?!

barankovics.hu/cikk/a-romagyilkossagok-rovid-kronikaja

Amikor a náci olyan idióta, hogy azt hiszi, hogy a II. világháború vége az volt, hogy a nácik nyertek. ilyenek a nácik. Totál sötétek, ők a magyar társadalom legalja, a selejt. Egymás után többször megismétli az elmebeteg totálkáros selejt ugyanazt a hülyeséget.mellesleg cigány néven uszít a cigányok ellen a kis selejt.

parpercpolitika.blog.hu/2020/05/28/deak-teri_bulizas/full_commentlist/1#c38560566

*************************

@kolomparlole1114:

amikor az elmebeteg náci valamiért azt hiszi, vagy inkább simán pofán hazudik mindenkit, hogy a "math" zsidó név. miért lenne az?

parpercpolitika.blog.hu/2020/05/28/deak-teri_bulizas/full_commentlist/1#c38560822

*************************

@kolomparlole1114:

"Einstein zsenijét azért gondolom nagyobbnak"

curiocity.blog.hu/2020/05/23/ki_volt_okosabb_neumann_vagy_einstein/full_commentlist/1#c38566564

amikor a náci köcsög azon értekezik, hogy egy német zsidó tudóst nagyobb zseninek tart, mint a magyar zsidó tudóst.

mindeközben így irtaná a zsidókat:

"azt tudod, kis zsidó köcsög, hogy ez

moshekantor.com/wp-content/uploads/2019/03/NaziExecution-Rex-v2.jpg

a történet végeredménye?! nemcsak, hogy így fogod végezni, de ez lesz a vége a magyar zsidajizmusnak, ha sokat ugráltok! "

parpercpolitika.blog.hu/2020/05/28/deak-teri_bulizas/full_commentlist/1#c38560566

és persze, ezzel a náci egyúttal azt is bemutatja, hogy olyan idióta, hogy azt hiszi, hogy a II. világháború vége az volt, hogy a nácik nyertek. ilyenek a nácik. totál sötétek, magukat is pofán szarják, ők a magyar társadalom legalja, a selejt. egymás után többször megismétli az elmebeteg totálkáros selejt ugyanazt a hülyeséget.mellesleg cigány néven uszít a cigányok ellen a kis selejt.

*************************

@kolomparlole1114:

na mi van, kis náci selejt, kidobtak téged a curiocity oldaláról?!