PolAlap - A politikai alapozó

A koronavírus legnagyobb áldozata: Európa

2020. március 22. - Polalap

Az újonnan megjelent pandémia komoly próbatétel elé helyezi az egész világot, és miután Kína kezd kilábalni a problémákból, a közfigyelem Európára összpontosul. Körbejártuk, hogy melyik ország milyen intézkedésekkel operált eddig, és milyen következményekkel járhat a mostani próbatétel.

 

Forrás: index.hu

Mediterrán országok

Olaszország

Az európai járvány gócpontja, ahol elsőként jelent meg a vírus, és azóta is egyre növekvő számban szedi áldozatait. Cikkünk születésekor az olasz adatok szerint már többen haláloztak el a kórban, mint annak kiindulási pontjában, Kínában. Legelőször január 31-én diagnosztizáltak két kínai turistát a fertőzéssel Rómában, majd elkezdték olasz állampolgároknál is azonosítani a betegséget. Először Észak-Olaszország bizonyos tartományait tartották csak gócpontnak, és itt vezettek be jelentős korlátozó intézkedéseket. Amikor a számok ismeretében kiderült, hogy a vírus már az ország minden pontján fertőz, a kormányzat lépett: a teljes országot karantén alá helyezték. Csak az élelmiszerboltokat és a gyógyszertárakat hagyták nyitva, minden más intézményt bezártak és vészhelyzetet hirdettek. A tudósok és szakemberek egyetértenek abban, hogy a legtöbb európai országba a vírus Olaszország közvetítésével jutott el.

Spanyolország

A spanyoloknál azonban az első igazolt eset egy német turista volt megbetegedése volt, a fertőzések azonban igazán csak az olasz gócpontok kialakulásai után indultak be náluk. Mára az ország minden régiójában jelentettek regisztrált megbetegedéseket. Érdekesség, hogy az első haláleset már február 13-án megtörtént, egy korábban Nepálban járt férfinál mutatták ki a vírust, azonban csak a halála után sikerült diagnosztizálni. A pozitív tesztet produkált esetek száma igazán március 9-én kezdett megugrani, vagyis ha az átlagos 2 hetes lappangási időt tekintjük, akkor a fertőződés ideje egybeesik az olasz gócpontok kialakulásának időpontjával. A kormányzati intézkedések a kezdeti beutazási tilalomtól mára itt is eljutottak a kijárási tilalomtól, az intézmények bezárásán át, a vészhelyzet kihirdetéséig.

Közép-Nyugat-Európa

Németország

Az első esetek itt is január végén kezdtek megjelenni, az olasz helyzethez hasonlóan. Kezdetben Bajorország „járt élen” a statisztikákban, ami magyarázható az észak-itáliai tartományok közelségével is. A vírus itt is március 9-10. között kezdett el igazán megjelenni, több esetben igazoltan Olaszországból terjedve. Mára közel 20.000 fertőzött van az országban, mégis „csupán” 53 halottról lehet tudni, ami a német tesztelési protokollnak köszönhető, hiszen ők már azt is tesztelik, akinek egy kicsit kapar a torka. Az országban azóta kialakultak önálló gócpontok is, és már a tömeges megbetegedések szakaszában vannak. A politikai döntések következtében beutazási korlátozásokat vezettek be, a rendezvényeket betiltották, Bajorországban pedig már kijárási tilalmat is elrendeltek, aminek megszegése 25.000 eurós büntetést vonhat maga után. Angela Merkel közölte, az ország a II. világháborút követő legnagyobb megpróbáltatást éli most át, várhatóan az ország 60%-a meg fog fertőződni és számos vállalat csődbe fog menni. Ez utóbbi pedig az Európai Unió többi országának sem jó hír, hiszen a német gazdaság számos más ország gazdaságára óriási hatással van.

Franciaország

Az első igazolt eset január 24-én történt, amikor Kínából érkező embereknél azonosították a vírus jelenlétét. Egy kínai turista pedig február 14-én meghalt, így ő volt az első olyan áldozat Európában, akiről tudott volt, hogy fertőzött. Olaszországhoz hasonlóan itt is kialakultak gócpontok, és március 7-én kezdett el ugrásszerűen növekedni az igazoltan betegek száma. Macron elnök március 12-én elrendelte az összes oktatási intézmény bezárását, majd az ország vezetése március 16-án a teljes országot lezárta a külföldiek elől, és közölte: „háborúban állunk a vírussal”. Franciaország területén jelenleg több, mint 12.000 fertőzött van és közel 500 áldozatot szedett a járvány

Svájc

Az alpesi állam is azok közé tartozik, ahova Olaszországból terjedt tovább a vírus, közel egy hónappal az ottani első megbetegedés után, február 25-én jelentették az első esetet. Azóta azonban kiderült, több olyan, eddig nem ismert beteg is volt, aki az olasz gócoktól függetlenül fertőződött meg. A 2 hét lappangási idő letelte után itt is hamar berobbant a kórokozó terjedése. Március 15-re már Svájcé volt a kétes dicsőség: Olaszország után itt volt a legnagyobb az egy főre jutó megbetegedések száma. Kezdetben nem érkezett konkrét intézkedés a kormányzattól, azóta viszont bejelentették az iskolák és üzletek bezárását, a rendezvények betiltását, és az utazási korlátozásokat. A kormány azonban egyértelművé tette, nincs kilátásban teljes lezárás és kijárási tilalom elrendelése.

Északnyugat-Európa

Egyesült Királyság

A fél lábbal már az EU-ból kilépő Egyesült Királyság a Brexit körüli után sem nyugodhatott meg. Január 31-én, Olaszországgal egy időben itt is felütötte a fejét a vírus, szintén kínai eredettel. Ennek ellenére a szigetország egészen március 10.-ig egészen jól tartotta magát. Azonban ekkorra már nem csak a külföldről behozott, hanem az országon belül kialakult csoportos megbetegedésekkel is meg kellett küzdeniük. Itt egy érdekes kísérlet zajlott, az első nyilatkozatokból úgy tűnt, hogy a nyájimmunitás intézményét szeretnék kipróbálni, aminek következtében az ország lakosságának közel 60%-a megfertőződhetne, annak érdekében, hogy a maradék 40%-nak ne legyen kitől elkapnia a fertőzést. Később azonban visszakoztak az ötlettől, és március 20-án ők is bezárták az oktatási intézmények kapuit. Boris Johnson azonban hangsúlyozta, egyelőre a helyzet kezelésén van a hangsúly, és ehhez felelős magatartásra van szükség, nem pedig korlátozásokra.

Belgium és Hollandia

Belgiumban február 4-én jelentették az első esetet, az igazi fertőzések ideje pedig március elején indult el, amikor az iskolai szünetről visszatértek a tanulók és szüleik. Március közepén bezárták az iskolákat, majd kijárási tilalmat rendeltek el és a nem létfontosságú utazások elől lezárták a határaikat. A belgák azonban a szomszédos Hollandia enyhébb intézkedéseit kihasználva több alkalommal az ő országukban buliztak, vagy kirándultak, amiből kisebb diplomáciai konfliktus is kialakult. Hollandiában közel 3 héttel később, február 27-én igazolták az első esetet, amit Olaszországhoz kötöttek. Kezdetben itt is a nyájimmunitás elvére próbáltak apellálni, azonban idővel az iskolák bezárása mellett döntöttek, és elkezdték felhívni a figyelmét a fontosságára is. Kijárási tilalom és határzár nincsen érvényben. Március 19-én az egészségügyért felelős miniszter rosszul lett, összeesett, majd lemondott a hivatásával járó stresszel magyarázva állapotát. A két ország „versenyét” Hollandia vezeti, ahol a 3 hetes csúszás ellenére is 500-al több megbetegedést tartanak nyilván és közel háromszor annyi halottja van a járványnak.

Észak-Európa

A skandináv országokban, valamint Finnországban az olasz gócpontok kialakulásával egy időben kezdett igazán elharapódzni a járvány, ami mind a négy államot súlyosan érintette. Norvégia, Dánia és Svédország egyaránt 1500 fő feletti megbetegedéssel küzd és nagyjából azonos, 15 fő körüli elhalálozással országonként. Norvégia lett a harmadik legfertőzöttebb ország az egy főre jutó megbetegedések terén. Finnországban eddig nagyjából 400 esetet regisztráltak, és még senki nem veszítette életét a fertőzés következtében. Az országok egységesen szigorú intézkedéseket léptettek életbe. Lezárták határaikat, kijárási tilalmat illetve egyéb korlátozásokat vezettek be. Svédország pedig kérte az enyhe tünetekkel küzdő betegeket, hogy ne menjenek kórházba, hanem izolálják magukat, és várják meg a kór lefolyását, valamint korábbi tesztelési politikájukon is változtattak, és már nem tesztelnek minden gyanús esetet automatikusan, illetve nem is hozzák nyilvánosságra az adatokat percről percre.

Közép-Kelet-Európa

A közép-európai régióban Ausztria és Szlovénia van a legrosszabb helyzetben. Mindkét országban március elején ütötte fel a fejét a vírus, és közel másfél hét alatt megtízszereződtek az esetek. Mára mindkét országban teljes kijárási tilalmat rendeltek el, Tirol tartományt pedig teljesen lezárták.

Őket szorosan követi Csehország, ahol már közel 1000 igazolt fertőzött van. A szinte már természetessé váló intézkedéseken túl bevezették a teljes karantént az országban, valamint tilos az utcára lépni a száj és az orr területének eltakarása nélkül, a boltok pedig reggel 7 és 9 óra között kizárólag a 65 év felettieket szolgálhatják ki.

Románia és Lengyelország egyaránt 300 és 400 közötti esetszámmal küzd jelenleg, őket pedig együttesen követi Horvátország, Szerbia, Szlovákia és Bulgária. Ezek az országok nagyjából 150 beteggel számolnak jelenleg. Szerbia esetében az első beteg egy olyan személy volt, aki Magyarországról utazott be az országba, míg Horvátország esetén nyilván tartanak olyan esetet is, ami Tanzániáig vezethető vissza.

A régióban jelenleg Magyarország bír a legkevesebb igazolt fertőzöttel, aminek okai részben az idejében meghozott szigorú intézkedésekre, részben pedig az eddig elvégzett kevés laboratóriumi tesztre vezethető vissza. Itthon is elkerülhetetlen a megbetegedések számának megsokszorozódása, és ahogy több teszt kerül elvégzésre, úgy lesz egyre több a napi esetszám is.

Kép: A koronavírus-járvány fertőzöttjei világszerte

Mit tartogat a jövő?

A gazdasági hatásokon túl érdekes lehet a politikai faktor is. A II. világháborús időszak óta nem volt példa hasonló intézkedésekre. Maga az Európai Unió is bezárta határait, nem enged beutazni a területére nem EU-s állampolgárt. Ezúttal nem csak az eurozóna, de maga az európai közösség került válságba, és néz komoly próbatétel elé. A következő hónapok pedig nem csak arról döntenek, hogy a járvány milyen irányt vesz az egyes országokban, hanem abban is, hogy az EU milyen formában tud tovább működni. Az eddig nyitott határok egyszerre bezárultak, az együttműködést kereső országok magukba fordultak. Most vigyázni kell magunkra és vigyázni egymásra, azonban ha a járvány lecsengett, vajon a politikai vezetőknek mi lesz a fontosabb: az európai közösség, vagy a saját országaik talpra állítása?

 Pintér Patrik

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://polalap.blog.hu/api/trackback/id/tr4115542112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2020.03.23. 11:16:48

Remélhetőleg egy pragmatikusabb, a józan ész mentén működő Európa alakul ki, nem egy olyan amelyik az uborka görbületével és a 70 valahány gender elfogadtatásával töketlenkedik.
A közös hadsereg is fontosabbá válhat.

Alien2000 2020.03.23. 12:16:03

@nemecsekerno_007: Ne reméld.
Csak arra gondolj, hogy az olaszoknak a kínaiak illetve az oroszok nyújtanak segítséget.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.03.23. 12:16:11

egyszerűen kiderült, a kiraly meztelen.
csak a nemzet ved meg, latjuk a hazamenekulo honfitarsainkat.
isten hozta oket, de remelem majd ha a bajnak vege van, elgondolkoznak azon, ha adot fizettek volna itthon...?...lehet hogy erosebbek lettunk volna a bajban. remelem megerzik, csak a haza, a magyar allampolgarsag ad jogbiztonsagot, a letelepedesi ilyen olyan tartozkodasi engedely nem.

Szelid sunmalac 2020.03.23. 12:16:14

@nemecsekerno_007: Meg talan a fideszes seggnyaloknal vegre a jozan esz is fontosabba valhat es (most tessek johangosan rohogni!) a lelegeztetogepek a kibaszott stadionoknal.

Örömhernyó 2020.03.23. 12:58:29

@nemecsekerno_007: Közös hadsereg. Azt ugye tudod, hogy Európáról írsz, tehát a töketlen, gerontofil Macron meg az elaggott migránssimogató Merkel lenne a parancsnok. Mert hát ezeket választják.meg az emberek. Tehát mondjuk félreteszik a demokráciát vészhelyzetben (már ezt se tennék Európában, de játsszunk el a gondolattal), az államfő, miniszterelnök lesz a kvázi diktátor egy pár hónapra. Tehát Macron, Merkel vagy a Bizottság elnöke rendelkezik a fegyveres erőkkel. Na ott van vége Európának. Rögtön kinevezik Lengyelországot a migránsok ideiglenes gyűjtőhelyévé, a német iparnak mindent lehet, máshol leállítják a versenytársakat. Európa egy vicc.

Ja, most láttam TV-ben itt Kelet-Ázsiában már azt nyomják a kínaiak, hogy a koronavírus nem is Kínából indult ki hanem Észak-Olaszországból. Kezdik átírni a történelmet felülről vezérelve. Most azt állítják, hogy a fertőzés Olaszországból terjedt Wuhanba is, Milánó környékén volt az első fertőzés, beteg stb. Tudom ez agybaj, de most ezt kezték el pedzegetni a médiában. És a kínai média hatalmas!
Pár napja azt kezdték terjeszteni, hogy amerikai katonák terjesztették el Wuhanban ezt a vírust. És ez nem valami konteós sötét zuga az internetnek, ez teljesen legitim TV csatornákon futó fejtegetés volt. Szóval azt se kellene elhinni, amit a kínaiak a saját áldozataik számáról és a fertőzés megfékezéséről írnak.

Örömhernyó 2020.03.23. 13:28:43

Az ázsiai hírekben már az van, hogy novemberben volt Lombardiában egy furcsa tüdőgyulladás járvány és onnan indult a koronavírus. Most már ezt a verziót tolják Ázsiában. Nem csak Kínában már, de ettől ez még lehet kínai dezinformációs projekt.

Giuseppe Remuzzi-ra, a Mario Negri Institute for Pharmacological Research nevű intézet igazgatójáa hivatkozva.
Lehet, hogy ez csak a szokásos ázsiai kísérlet az arcvesztés csökkentésére, illetve a szokásos forgatókönyv, amivel a fehér emberre fordítják a felelősséget. Mert ugye a denevérevő kínaiak nem lehetnek hibásak, se wuhan-i biológiai fegyver laboratórium...

Örömhernyó 2020.03.23. 13:28:48

@FILTOL: Ázsiában vagyok, évek óta nem jártam Magyarországon, nekem itt nagyon jó. Magyarországon sokkal több gané emberrel találkoztam, igaz, ott hozzászoktam ehhez a mentalitáshoz. Itt Ázsiában is van szarember, de még mennyi. De azok zömmel azok, akik sose éltek máshol, csak itt, szagolják a saját fingjukat egy életen át. De mondjuk kanadai ázsiaiakkal összejöttem, velük remekül megértem magam, akik több kultúrát ismernek, több nézőpontot láttak életükben, azok igenis jobb emberek válsághelyzetben.

Ami meg az egészségügyet illeti, itt vilagszínvonalú. A magyarországi meg... A világon talán hatodik ágyak számában, aminek a többsége szerintem elfekvő, mert értelmesen ezt a koronavíruse se tudják kezelni. Amit a magyarok műveltek koronavírus ügyben, az kabaré. Ami egyetlen pozitívum, hogy hallomásaim szerint az izolációt komolyabban veszik, mint akár itt Ázsiában. Itt semmi kijárási tilalom nincs, az utcák tele vannak emberekkel. Én azt mondom, hogy ott arat most a halál, ahol nem volt szerencséjük a helyieknek. Itt szerencsénk volt.

2020.03.23. 14:26:14

@Örömhernyó: "Amit a magyarok műveltek koronavírus ügyben, az kabaré. " - aztán mi az a nagy kabaré kisgyerek? Az olaszok például sokkal jobban csinálták ugye, azért hullanak, mint a legyek? Meg a franciáknál is full rózsás a helyzet, a svédek meg már adatot se közölnek, a britek első remek ötlete az volt, hogy hagyni kéne átfutni a népességen, aztán aki meghal, így járt. De rühellem az olyan fazonokat, akik kiköltöznek, aztán nagy mellénnyel osztják az észt a magas lóról hazafelé. Valahogy mégis tízezrével húztak haza ezek a remek figurák az elmúlt két hétben, ha rajtam múlt volna, egyet se engedtem volna be, ezek hozták a fertőzés nagy részét, szartak a karanténra. A nagy gazdag nyugaton melózva annyi tartalékuk nem volt, hogy kibírják két hónapig meló nélkül, meg ilyenkor valahogy mégis kiderül, hogy b-kategóriás állampolgárok a nagy befogadás közepette. Az meg tényleg Hahota magazin, hogy a keletieket ajnározod, baszod, eleve Kínából indult a balhé, a rémes ótvar kultúrájuk miatt (valószínűleg legalábbis - legyen szó denevérzabálásról vagy biofegyver machinálásról), és azzal kezdték, hogy eltussolták az egészet. Hát ez aztán nem kabaré, ugye fafej?)

Örömhernyó 2020.03.23. 16:36:07

@Eugene Horse: Én nem rohantam vissza Magyarországra egy kis vírus miatt. Úgy tűnik jól tettem.
Az ázsiakat nem ajnározom, nekik szerencséjük volt. A zsindex ajnározza őket, hogy milyen jól kezelték a helyzetet, milyen fegyelmezettek. Én ezt közelről látom, fele se igaz. Ez egyszerű mázli, hogy most Európában pusztít a vész és nem itt.
Az pedig tényleg igaz, hogy az ázsiaiak mindent eltussolnak. Pont ezért vannak itt alacsonyabb számok, mint Európában, mert Európában van nyitott kommunikació. Itt Ázsiában az arcvesztést akarják elkerülni, eltussolnak sok mindent. De itt, ahol élek, az egészségügy tényleg jobb, mint Magyarországon. A tesztelés nem olyan kabaréba illő, mint Magyarországon. Igaz, itt nincs egy rendőrrel se több az utcán, csak a piroson áthajtókat büntetik, amúgy millió ember sétál az utcákon. Mondom, elismerem, itt szerencsénk volt.

ulpius66 2020.03.23. 16:36:16

..én meg azt nem értem, mire ez a NAGY HACACÁRÉ??????

Aki egyáltalán elkapja a vírust, azok közül csak minden tizediknél jelentkezik valamilyen tünet!

Kilencen anélkül kapják el, hogy bármiféle tünet jelentkezne, akár egy herpesz-vírusnál!!!!!!!

Emlékeztető:
www.hazipatika.com/napi_egeszseg/natha_influenza/cikkek/influenza_rengeteg_a_halalos_aldozat/20170508141053

A lényeg:
2017. május.
"Csaknem ötezer fővel többen haltak meg influenzában Magyarországon az év első két hónapjában, mint az előző esztendő hasonló időszakában.

Két éve is pusztított az influenza, de a mostani hullám még több áldozatot szedett. Csaknem 5 ezer fővel többen vesztették életüket Magyarországon az év első két hónapjában, mint az előző esztendő hasonló időszakában.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb népmozgalmi gyorstájékoztatójából kiderült, hogy a halálesetek száma januárban 25, februárban pedig 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit."

HOL VAGYUNK MÉG EHHEZ KÉPEST?????????? ----- kérdem én, Ulpius Tamás

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.03.23. 18:53:56

@FILTOL: Ezt ugye le bírtad írni röhögés nélkül....?:))

erol 2020.03.23. 20:53:21

Egy stadion hány lélegeztetőgép? Ó, mily csúf demagógia!(?)

Ellenzéki Tüntető 2020.03.23. 20:53:19

@Eugene Horse: "Valahogy mégis tízezrével húztak haza ezek a remek figurák az elmúlt két hétben, ha rajtam múlt volna, egyet se engedtem volna be"

+1

De persze csak első mérgemben, valójában azért nem baj. De igen, basszák meg, a válaszott csudaországuk ilyenkor mégsem olyan jó?

Ellenzéki Tüntető 2020.03.23. 20:53:16

@nemecsekerno_007: igen igen, mostanában mintha kevesebb szó lenne a genderről, tisztára olyan, mintha az amúgy nem is lenne probléma :D

Nzoltan 2020.04.11. 08:44:19

@Örömhernyó: Korántsem olyan rossz az egészségügy, mint azt sokan állítják. Rengeteg új egészségügyi fejlesztés folyt az elmúlt években. Az nem tűnt fel, hogy az ellenzék mindig ugyanazt az ötöt mutogatja a több százból?

Nzoltan 2020.04.11. 08:49:19

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Teljesen igaza van. Mások is összezártak.